2021. január 16., szombatMa Gusztáv napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 359,00 Ft | USD: 295,00 Ft | CHF: 333,00 Ft
2021.01.16. Gusztáv Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 359,00 Ft | USD: 295,00 Ft | CHF: 333,00 Ft

Hirdetés

Pilot

Meg fogják egymást ölni. 

Magamba roskadtan ültem az autóban. Szívem szerint ráborultam volna a kormányra, ha nem egy forgalmas helyen várakozom a feleségemre. Hallgattam a híreket és egyre rosszabb lelkiállapotba kerültem. Az én anyám, aki egy éjjeli bagoly és az idősáv szerinti vásárlás? Ha ő gondol egyet éjfélkor, ami nem ritka, öt perc múlva a sarki nonstopban terem, ez évtizedek óta így megy. 

Apám és a kijárási korlátozás? Reggel elmegy otthonról, és estig a barátainál ücsörög.

Hirdetés

– Mizu? – Liza becsusszant az anyósülésre, és meglengette a kezében tartott vászonmaszkokat. Az imént vette át egy ismerős ismerősétől, akivel egy közösségi oldalon került kapcsolatba. Beszerezte a felelős állampolgárok védőfelszerelés-csomagjának utolsó darabját – két hete kézfertőtlenítővel keltünk és feküdtünk, ő pedig a lakásunkon kívül bármihez csak gumikesztyűben volt hajlandó hozzányúlni. Mostantól kezdve maszkot is hordunk. Némán forgattam kezemben a sajátomat, és megpróbáltam nem kétségbeesetten nézni Lizára. A feleségemen általában egyáltalán nem látszott a nagy horderejű hírek hatása. Ha új elnököt választottak Amerikában, futólag megkérdezte, ki nyert. Amikor fontos döntéseket hoztak országos vagy uniós szinten, bólintott egyet és ment tovább az élet. A világ dolgaihoz való hozzáállása gyökeresen kezdett megváltozni. Kiegyenesítette a hátát, kifújta a levegőt és gondterhelt arccal nézett rám. 

– ELMEGYÜNK VÁSÁROLNI? – MÁRCIUS KÖZEPE ÓTA EZ A KIFEJEZÉS A MI ÉLETÜNKBEN IS EGÉSZSÉGTELENÜL ÚJ ÉRTELMET NYERT. MINTHA JENKI KUPONOZÓK ÉS VILÁGVÉGÉRE KÉSZÜLŐ BUNKERÉPÍTŐK SZERELEMGYEREKEI LETTÜNK VOLNA,

 akik abban bíznak, hogy pusztán iszonyú mennyiségű élelmiszerrel és vécépapírral neki lehet menni a világvégének. 

Bólintottam.

– Csak előbb nézzünk be anyámékhoz.

– Ó, persze – és amíg odaértünk gyerekkorom szétkopott színhelyére, ő is felhívta anyósomat, megpróbált egyezkedni arról, hogyan tehetnénk könnyebbé és kényelmesebbé az életüket, amit az előző hetekben tarolt le a Covid-19 nevű biocunami. 

– Azt mondta, megoldják.– Liza beszívta az ajkát és megrázta a fejét. – Annyira aggódom. Szerinted meddig fog ez az egész tartani?

Reméltem, hogy minél rövidebb ideig, már ami a korlátozásokat illeti, különben egyszerre temetem el anyámat és apámat.    

– Tudod, kettőt és könnyebbet kérdezz! – Igyekeztem lazának tűnni. Liza megsimogatta a fejem, majd gyorsan elkapta a kezét.

Kiszakadt belőlem a nevetés.

– Azért nem vagyok leprás.

– Jaj, ne hari, nem miattad, csak a kezem. – 

AMÍG A FERTŐTLENÍTŐ FOLYADÉKOT ELOSZLATTA A TENYERÉBEN, LIZA SZEMÉBEN KÖNNY CSILLANT. AZ ÚT TOVÁBBI RÉSZÉBEN NAGYOKAT SÓHAJTOTT, AMIKRŐL PONTOSAN TUDTAM, HOGY A KITÖRNI KÉSZÜLŐ SÍRÁST HIVATOTTAK LEPLEZNI. 

Mielőtt beléptünk a szüleim lakásába, én is nagy levegőt vettem. A meglepetéstől, hogy váratlan látogatásunk ellenére apámat is otthon találtuk, köhögni kezdtem. Anyám a kezembe nyomott egy pohár vizet és félénk pillantásokkal nézte a küszöbről, ahogy megiszom. Kibújtunk a cipőnkből és beóvakodtunk a nagyszobába. 

– Az önkéntes karantén nem azt jelenti, hogy nem szólhattok egymáshoz – álltam meg apám fotelje mellett. Liza a kezét tördelte, a mozdulatokból ítélve hiányolta a kesztyűjét vagy a fertőtlenítőt, pedig az előbb az előírt negyven másodpercig súroltuk a kezünket a csap alatt.  

–– A híreket nézzük – mondta apám és felém fordította a fejét. Különösebben nem tűnt rémültnek, inkább ő is csodálkozott, hogy otthon találja magát. Felemelte a csuklóját, futólag ránézett karórája vánszorgó mutatóira. A látvány nem annyira tetszett neki, békeidőben hét óra tájt még javában söröznek és ultipartikat nyomnak a barátaival.

Anyám felállt – a szobában is egy szimpla széken üldögélt, amit a konyhából hozott be, akkor is ezt használta, ha a kamra magasan lévő polcáról akart valamit levenni – és elindult kifelé.

– Kértek valamit? – Megadóan követtük a tágas, de annyira retró konyhába, hogy arra minden látogatás alkalmával belesajdult a szívem.

Már nem ezt akartam látni, és annyi mindent ki lehetett volna hozni belőle. A halványkék csempe látványa felért egy időutazással.

Láttam magam Liza helyén ülve öt, tíz és tizennyolc éves koromban, ahogy kanalazom anyám bablevesét, eszem a tökfőzelékét és pusztítom a lekváros palacsintáját.

– Lekváros palacsintát. – Kivételes alkalmak egyike volt ez, kimondtam, amire gondoltam.

– Tessék. – Anyám elővett egy lapostányért a hűtőből, rajta egy nagy halom még langyos, jól megtöltött tésztával. A szemüvegem bepárásodott a meghatottságtól. – Tudom én, hogy nektek nincs erre időtök. Nekünk meg most aztán annyi van, mint a nyű. – Anyám az asztal szélére húzódott és elégedetten szemlélt bennünket a szeme sarkából.

– Tessék velünk enni – kérlelte őt Liza (anyám palacsintájától mindig megenyhült) és meg akarta simogatni a vállát, de a mozdulat félúton megállt. – Úgy lenne az igazi.

– Igazán aranyos vagy, bogaram, de ha én ilyen zsírosakat ennék, úgy néznék ki, mint a szomszéd Rózsika – bökött anyám a bejárati ajtó felé és a hangját is lehalkította. Megkönnyebbülten sóhajtottam, ahogy az ízek szétolvadtak a számban és annak is örültem, hogy anyám jól van, remélve, hogy ez minél tovább így marad. – Csak egyetek nyugodtan, az én lelkem akkor a legboldogabb.

– Legközelebb, ha ennek az egésznek vége, kipróbálunk együtt egy diétás receptet. – Liza anyám orra alá tartotta a mobiltelefonját, aki persze nem tudta elolvasni, ahogy ő fogalmazott, „a hangyabetűket”. Neki más erősségei voltak. Felnevelt engem, boszorkányos ügyességgel sütött, főzött, birtokában volt az elmúlt száz év majdhogynem összes háztartási praktikáinak.

Egy nyomógombos telefont dédelgetett sok éve, abba is nagy nehezen egyezett bele, hogy vegyünk neki egyet. Apám kizárólag a vezetékest használta, de ha úgy hozta volna a sors, kimegy az utcai fülkéhez.

Állítólag a közelben még állt egy, amelyik működött, legalábbis a városi legenda szerint.

Megegyeztünk, hogy hetente kétszer felhívom őket. A cégesen, nyugtattam aggódó anyámat. Ha bármi van, akkor ők szólnak nekünk, és visszahívjuk őket. A lelkükre kötöttem, hogy feleslegesen ne mászkáljanak. 

Három héttel később, egy vasárnap délután a szokásos nagybevásárlás előtt megcsörgettem anyám számát. Azon a héten nem tudtam velük beszélni, folyton rosszkor jelentkeztem, ráadásul azt éreztem, hogy leráznak. Először azt hittem, rosszul hallok. Nem tudtam, hogy a szüleim tudnak az Ikea létezéséről. Az kifejezetten kognitív disszonanciát okozott számomra, hogy előző szombaton el is mentek és egy délelőttön keresztül ott vásárolgattak.    

– Anyád rávett, hogy együnk olyan húsgombócot – újságolta apám nagy boldogan. Baromi büszkeség volt a hangjában. Körülbelül […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/2020/12/26/pilot/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Már válogatják a szereplőket a Hunyadi-filmhez

Már válogatják a szereplőket a Hunyadi-filmhez

Újabb mérföldkőhöz érkezett a készülő Hunyadi-film – írta Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a Facebookon. Újabb …