Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Bullona Four Seasons Sharm el Sheikh. Olyan étterem, ahová ha a gasztroesztéta eljut, atmoszférához illő szavakat keres. A tonhaltatár, guacamole, ponzu, csípős mangó csak a kezdet, a nyelvhal itt nem felesel, csak másként kerül villavégre. Pierre ott járt, látomásnak is beillő beszámolóban idézi meg a Sínai-félsziget ízeit.
Repülőre szálltam, itt hagyva a zord telet, repültem napsugarasabb földrészek felé, porhomokos tengerpartot, korallzátonyt vizionálva. A gép leszállt, megállt farral az érkezési csarnoknak. Az üvegtáblákon a felhők mögött erőlködő napsugarak visszaverődése egybeforrt az épületet körülvevő sivatag látványával, majd a tízsávos úton lézengő gépkocsik mellett haladtam végtelenbe nyúló magas fal mellett.
2260-as járat
Pálmafákkal szegélyezett útra fordulva érkeztem a Kelet kapujához. Az orientális alakzatok ismétlődése többszöri, az egyre szűkülő áthaladás érzetét keltették, itt mintha értelmét nyerné az átjutás a tű fokán. Az automatikusan nyíló üvegajtó előtt fémdetektor állt, azon áthaladva, feltartott kézzel léptem az építménybe. Az üvegkupola alatt kerek asztalon illatozó virágok látványa fogadott.
Szláv–arab keveréknek gondoltam a számomra érthetetlen, mégis ismerősnek tűnő nyelven megszólaló egyenruhások szavait. Csomagjaimat megjelölték, és kéjes mosollyal ajkukon aranyozott targoncán tovagurították. A virágillattól bódultan óvatosan megtapogattam a szirmokat, a leveleket, mindet élettelennek éreztem, de az is lehet, hogy vértelen ujjbegyeim mondták fel a szolgálatot. A férfiak időközben csomagjaim követésére ösztönöztek, és egymást sűrűn keresztező folyosókon haladtunk, lépcsőn fel, le, majd egy fehér jelöletlen kártya érintésével kinyíló ajtón keresztül betuszkoltak egy tágas szobába, melynek vége kéklő vízbe hullott.
Továbbra sem értettem a torokhangos, arabos keretbe szorított nyelvet, miközben kísérőim félreérthetetlen gesztusokkal jelezték, hogy szolgáltatásaikért pénzre várnak. Zavartan nyúltam a zsebembe, élettelen ujjaim kitapintottak néhány bankjegyet, és számolatlanul nyújtottam át egy arcomhoz közeli szempár tulajdonosának, aki tőlem hirtelen eltávolodva alakot nyert, majd eltűnt.
5
A szoba egyik oldalfalán képernyőszerű kitüremkedést észleltem. Először repetitív zenét utánzó hangokat hallottam, majd szembefordulva már a képet is láttam. Egy szárnyain billegő repülőgép leszálláshoz közeledett, lelassult a látvány, a gép mintha a levegőben állt volna, majd nyílvesszőként a betonba fúródott, felrobbant, lángokban állt. A képernyőn felirat jelent meg, amely arról tájékoztatott, hogy a 2260-as járat leszállás közben tragikus balesetet szenvedett, senki nem élte túl a tragédiát. Furcsa látomás.
A kezemben egy beszállókártya perforáció mentén letépett, névre szóló igazolásán megláttam a 2260-as járatszámot.
Amint beesteledett, felhívtam egy telefonszámot, amely valamilyen sugallatként villant a tudatomba. A vonal túlvégén egy női hang – anélkül, hogy megszólaltam volna – visszaigazolta a foglalásomat az esti vacsorára. Nem csodálkoztam, hogy a továbbra is ismeretlenül ismerős nyelv értelme szétáradt a testemben, mintha eddig soha nem próbált érzékeim ismernék a megfejtő kulcsot az új világhoz, amelybe csöppentem.
Csíkra szelt filé
A derengő fények csak lassú átállást tesznek lehetővé, míg a szem megszokja és beazonosítja a látványt, eltelik néhány perc. Ez itt a Bullona Four Seasons Sharm el Sheikh. Márvány az asztal, márvány a padló, szépek az emberek, csillogó szemek körül rajzolódnak ki az emberi kontúrok, megelevenednek, testet öltenek. Innentől ismerős terepen mozgok. A nyelvi idegenség változatlanul fennáll, de a szájak hangtalan mozgásából és a zenei zajokból mégis kijegecesedik a mondandó, vagyis a vacsora fogásainak felsorolása.
Tonhaltatár, guacamole, ponzu, csípős mangó. Lámpás ereszkedik alá, az asztalra kerülő fogások színpadi megvilágításba kerülnek, a környezet elhomályosodik, már csak a nekem szánt vacsora a fontos. Lehet, hogy az utolsó. Semmi cicoma, csak a nyers finom kockákra aprított tonhalhalom, három fekete kanálban önadagolható ízesítések. Külön-külön használom az ízesítőket. Lelassulnak az érzékeim, a tonhalkockákat szinte egyenként párosítom a szószok valamelyikével.
Most már biztos, hogy megállt az idő.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!