Az elmúlt két évben a gyógyítókra voksoltak a Highlights of Hungary szavazói. A közönség nagydíját a 2020-as évadban az Országos Mentőszolgálat, a következő évben pedig a Vérlovagok vehették át. Idén változott a trend, hiszen Mohos Zsófia Görbeország projektjében elkészített fényképes naptára lett a közönség kedvence.
A Görbeország kifejezést Mikszáth Kálmán használta kedves Palócföldjére. A nagy írónk történeteiben gyakran szereplő „jó palócok” történelmileg Hont, Nógrád, Heves, Borsod, Gömör megyében éltek.
A közönség választottja
Mohos Zsófia az Indexnek elmesélte, hogy gyermekkora óta szinte minden iskolai szünetet, vakációt nagymamájánál töltött, egy kis Zala megyei zsákfaluban, Kisecseten. Arrafelé szinte mindenki a kútról hordta a vizet, a gáz sem volt bevezetve a faluba, és sokáig a mobiltelefon is hallgatott – öt éve van térerő a településen.
A szomszéd néni is tőrölmetszett parasztasszony volt. Bő szoknyában járt bárányokat legeltetni, szénát szedni a réten. Eszébe se jutott, hogy játékokat eszeljen ki a vendég kislány szórakoztatására. Tette a dolgát, nem zavarta, ha Zsófi körülötte szaladgál.
Zsófiát befogadta a falu népe, maguk közé valónak tekintették, hiszen gyakorlatilag ott cseperedett. Tizenhat-tizenhét éves lehetett, amikor a szomszéd néni édesanyja meghalt, és ő rádöbbent, hogy bizony előbb-utóbb sajnos végleg el fognak tűnni a népviseletet még természetes módon magukra öltő asszonyok. Akkortól tudatosan járt hozzájuk, kérte, hogy meséljenek az életükről, szokásaikról, és mindig magával vitte a fényképezőgépét is.
A néprajzi anyaggyűjtés volt és maradt a fő szenvedélye. Bár közben gyógytornászdiplomát szerzett, sosem hagyott fel azzal, ami később Görbeország projektté alakult.

9
Közben megismerkedett a fényképezés szakmai alapjaival is, és egyértelművé vált számára, hogy a fotóművészet dokumentarista ága érdekli igazán. 2020-ban elnyert egy Magyar Művészeti Akadémia által kiírt ösztöndíjpályázatot, melynek révén sikerült olyan közösségekhez is eljutnia, ahol korábban nem voltak kapcsolatai. Elsősorban a Nógrád megyei Rimóc és a vajdasági Kupuszina lakóival került szoros kapcsolatba az elmúlt három év alatt. A vajdasági településen is palócok élnek, akik Mária Terézia idején települtek oda, de a mai napig őrzik palóc identitásukat.
Zsófia nem egy néprajzos álomvilágot igyekszik megörökíteni, őt a valóság érdekli. Ha egy viseletes asszony modern sportcipőt hord a lábán, azt fotózza le.
Idén augusztusig tart az ösztöndíja, melynek megkoronázásaként egy könyvön dolgozik. Ebben a fotók mellett a falukban összegyűjtött személyes történetek is megjelennek.
A Görbeországot Mádai Vivien, a Highlights […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!