A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2025-ben már Oscar-kvalifikáló esemény. A május 29-én induló országos fesztivál magyar versenyprogramjában 34 új hazai rövidfilm mutatkozik be, köztük több olyan alkotás, amely nemzetközi fesztiválokon is kimagasló sikereket ért el. Idén először két magyar rövidfilm – a legjobb élő szereplős és animációs díjazott – automatikus nevezési jogot szerez az Oscar-díjra.
A 2025-ös Friss Húson megjelenő filmek alkotói között egyaránt vannak jól ismert, nemzetközi fesztiválokon is díjazott filmkészítők, és a pályájuk elején álló filmesek és színészek is.
Kenyeres Bálint Cannes-ba egyedüli magyar produkcióként meghívott alkotását a Friss Hús közönsége láthatja először Magyarországon közvetlenül a cannes-i premier után: a No. 3 (The Spectacle) egy fiatal roma fiúról szól, aki egyedülálló képessége miatt hirtelen a reflektorfénybe kerül. A Magyarázat mindenre főszereplője, Hatházi Rebeka ezúttal rendezőként mutatkozik be (Április huszonhét), Tóth Kristóf Zsolt pedig két filmmel is érkezik (Túlpart, Denisa).
A Friss Hús több visszatérő rendezőt is köszönt.
Tóth Barnabás és Simonyi Balázs 2003 és 2011 után ismét forgatási helyszínt keres a (terep)SZEMLE 3.-ban, miközben jelenünk társadalmi kihívásaira is reflektálnak. A sokszorosan díjazott, világszerte fesztiválok százait megjárt legendás rendező, Ulrich Gábor lírai animációját, a Capricciót hozza el a fesztiválra. Eszenyi Enikő a Boldog emberek című sci-fi boldogságdoktoraként, Pelsőczy Réka a Világvége aggódó és idegesítő anyafigurájaként, Schilling Árpád az Élő kövek terapeutájaként, Kizlinger Lilla pedig az ő pácienseként bukkan fel a nagyvásznon. A fesztiválon fókuszba kerülő Friss Csillagok, Bukovszky Orsolya és Pigler Emília együtt szerepelnek a Ne nézz a napba és a Most ez van című filmekben, osztálytársuk, az SZFE végzős hallgatója, Nyomárkay Zsigmond pedig öt filmben is látható lesz.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/05/06/friss-hus-magyar-rovidfilm-fesztival-program-oscar-dij/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!