Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Kevés ennél kreatívabb sorozat készül, pedig éppen a Love, Death & Robots a Netflixen az, amely annak példája, hogy érdemes szabadjára engedni a fantáziát, az alkotói szabadságot, és végtelen teret nyitni az animáció előtt. Igaz, a sorozat negyedik évadjának epizódjai mintha fáradtak volnának, első ránézésre úgy is tűnhet, hogy ebbe kerültek azok az ötletek, amelyek haloványabbak. No, de nézzük, miért is fontos ez a sorozat.
Olyan időket élünk, amikor az AI lassan mindent ural. A filmkészítés különösen veszélyeztetett terület, hiszen a mesterséges intelligencia ma már szinte bármit megrajzol, megszerkeszt, kitalál és bemutat. Az avatott szem, persze, észreveszi a sutaságokat, a megtört mozdulatsorokat, a nem élethűen megjelenített érzelmeket, ez a technológia azonban rémisztő gyorsan fejlődik, így ne legyenek kétségeink,
az AI simán legyártja a jövő filmjeit.
Ezért is öröm, amikor olyan animált, hús-vér színészek hangján megszólaló alkotásokat láthatunk, amelyekben még helye és szerepe van az embernek, az ötletnek és kreativitásnak; amikor sok-sok munkaórával megrajzolt, meggyurmázott, összeillesztett fázisokkal életre kel az anyag, manifesztálódik a szellem, a gondolat.
Animált valóság, Red Hot Chili Peppers
A Love, Death & Robots ebben erős, és persze abban is, hogy többnyire remek ötletekre épülő animációs minifilmeket láthatunk. Az eddigi évadok egészen jól felépített történetekkel kényeztettek el minket, ebben a negyedikben már meglepően sok a flash-élmény, a sztori hirtelen befejezése, lezárása – valamint a lötyögős történetek sora.
Persze, a lekerekítetlen történetek is lehetnek izgalmasok, az eddigi mini eposzokhoz képest mégis több epizódnál marad hiányérzetünk. Vagyis az élmény olyan, hogy
jé, ennek itt most tényleg itt a vége?
Pedig alapjában minden 4. évados sztorinak lenne helye és szerepe, ha az alkotók sokszor nem elégedtek volna meg a puszta animációs élmény hatáskeltésével. Mert itt van mindjárt a Can’t Stop epizód, ami a Red Hot Chili Peppers 2003-as koncertjének (Slane, Írország) újraértelmezése. Ebben a filmecskében az a trükk, hogy itt mindenki marionett-figura, így kel életre a koncert. Joggal kérdezheti bárki, hogy hol van ebben a sci-fi, és ha a válasz az is, hogy nem kell keresni, akkor ki kell mondani, hogy a mozgatott bábok tömege, az együttes tagjainak megjelenítése oké, rendben van, ügyes munka, a rendezője David Fincher, és az írója is a sorozat egyik alapítója, Tim Miller – sztori azonban leesik a Love, Death & Robots csillaghídjáról.
Ugyanez érezhető a Smart Appliances, Stupid Owners epizódban, pedig történetének írásába maga a nagy sci-fi író, John Scalzi is beszállt, és a szarkasztikus történetben az okos eszközök elvileg olyan bölcsességeket, felismeréseket fogalmaznak meg, amelyekből nekünk, buta tulajdonosoknak tanulnunk kellene, a hatás mégis inkább kínos, kényszeredett nevetés és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!