Lapunk újságírói idén – ahogyan azt az előző évben is tették – ismét összeültek, hogy megvitassák, vajon kik a legesélyesebbek, milyenek az aktuális érdekességek, újítások az Oscar-gálán. Az új műsorvezető, a zenés performanszok átalakítása, és a két versenyben lévő musical mind olyan elem, ami formailag erősen leválasztja az idei eseményt a korábbi évekről.
Demi Moore tényleg megállíthatatlan?
Ami a latolgatás nehézséget adja: nem igazán lehet megfogni a papírformát. Míg tavalyelőtt az olyan közönségfilmek robbantották fel a mozipénztárakat, mint a Barbie és az Oppenheimer, addig az idei felhozatal jóval mélyebben merít a művészfilmekből, az alternatív alkotásokból. Akkor lehetett tudni, hogy a 2024-es jelöltek közül Cillian Murphy és Christopher Nolan, illetve közös alkotásuk szinte biztosan díjat nyer, az egyetlen, igazán kiszámíthatatlan kategória pedig a női főszereplő volt.
Idén szinte teljesen megfordult a helyzet, ugyanis az egyetlen, szinte biztos pont Demi Moore, aki szinte mindenhol elhozta A szer című testhorroráért a legnagyobb elismeréseket. Így szinte biztos, hogy az Oscaron is díjazzák színészi teljesítményét, azonban a többi kategória végső kimenetele egyelőre rejtély. Bár A brutalista nagy esélyekkel indul, a BAFTA-n alulmaradt a Konklávéval szemben,
az Emilia Pérez pedig a Golden Globe-on sem robbantott akkorát, mint ahogy a több mint tíz jelölés alapján számítottak rá a nézők.
Hogy pontosan mi fog történni, senki sem tudja. Ennek ellenére az arútluK podcast műsorában végigmegyünk a főbb kategóriákon, átbeszéljük az esélyeket, az eddigi tapasztalatokat, a gálákat, ezzel betekintést adunk olvasóinknak az idei Oscar-gála erőviszonyaiba.
- Mivel idén újra szurkolhatunk magyar jelöltnek – hiszen Jancsó Dávidot a legjobb vágás kategóriájában nominálták A brutalistáért –, így érdemes lehet figyelemmel kísérni a 2025-ös díjátadó eseményeit.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/03/01/arutluk-oscar-dij-2025-jancso-david/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!