Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Azok után, hogy a romkomok királynőjeként örökre beleírta magát a filmtörténelembe, Julia Roberts beleöregedett, vagyis inkább úgy mondanám, hogy hozzánemesedett, hogy komorabb drámákban is szerepeljen. A Micsoda nő! sztárja próbálkozott már hasonlóval, a Távol a világtól például egy potens posztapokaliptikus alkotás lett, ám visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnt, hogy Julia Roberts úgy igazán Luca Guadagnino kezei alatt nyújtson egy Oscar-jelöltséget is hozható komoly alakítást. Az olasz rendező szállította nekünk a Szólíts a nevedent, a Csontok meg mindent és a Challengerst is, és bár a Queer annyira nem lett megismételhetetlen tőle, úgy nagy többségében betalált a direktor.
Kivéve most, az Amazon Prime-ra nemrég felkerült, a hazai mozikban idén ősszel bemutatott Vadászat után című pszichológiai thriller egy csúnya befürdés, mindenki részéről.
Hozzáteszem, nem Julia Robertsen múlik a dolog, őt és Andrew Garfieldot is határozottan meg kell védenem. A Vadászat után leginkább a dagályos forgatókönyvön bukik el, amivel a főszereplők sem tudnak sokat kezdeni: a fölösleges okoskodásokkal és túlnyújtott filozófiai jelenetekkel.
A Vadászat után a Yale-en játszódik, 2019-ben járunk, amikor is az egyetem egyik professzora, Alma Imhoff (Julia Roberts) bulit tart kollégáinak és diákjainak. Itt ismerkedünk meg először a kissé hideg-rideg főszereplőnkkel, akiről az első percek alapján kiderül, hogy egy rettenetesen manipulatív nőszemély. Mind a tanítványát, a leszbikus Maggie-t (Ayo Edebiri), mind pedig fiatal kollégáját, Hanket (Andrew Garfield) dróton rángatja – és ehhez a fura kapcsolati hálóhoz asszisztál a háttérből hősnőnk férje, Frederik (Michael Stuhlbarg). Az első fél órában megkockáztatnám, hogy szórakoztatóak azok a gondolatmenetek, amelyek a karakterek száját elhagyják, ahogy arról beszélgetnek, hogy a nagy gondolkozók, a régi öregek, Nietzsche és a többiek manapság vállalhatatlan rasszista, szexista seggfejek lennének, és nem megbecsült tudósok.
Amire Luca Guadagnino új filmje próbál kifutni a hosszú, majd 135 perces játékideje alatt, az az, hogy a mai nagy gondolkozók, hiába dobálják a köveket a régiekre, ugyanúgy morálisan romlott figurák. Mindezt a történet akkor húzza alá először, amikor az Andrew Garfield által egyébként korrektül játszott Hank visszaél a hatalmával, az alá-fölérendelt viszonnyal az egyetemen, és Maggie-t a nő állítása szerint megerőszakolja.
A könyörtelen rendszer pedig összezár, Alma is csak hitetlenkedik, ezáltal kibontakozik a szemeink előtt egy „me too”-dráma.
Csakhogy a forgatókönyvíró, Nora Garrett mintha saját maga is tisztában lenne azzal, hogy a me too korszaka mára lecsengett, és képtelen elkötelezni magát amellett, hogy csak és kizárólag erre a témára koncentráló filmet meséljen el nekünk. Helyette sok mindenbe belemar, Julia Roberts karakterének diszfunkcionális házasságába, abba, hogy a férj, amolyan Robin Williams-szerűen, jóindulatúan és türelmesen szenved, majd behozza a főszereplő zavaros múltját, betegségét, saját megerőszakolásának sztoriját. És […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!