Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Mikor még nem a sarki bolt jelentette a megoldást, ha elfogyott otthon valami, hanem a kőkemény munka, számítottak a körülmények. Időjárás, betegségek, bármi, ami hatással volt arra, hogy lesz-e kenyér az asztalon. A népszokások jelentős részével az emberek próbálták kicsit visszavenni az irányítást a sorsuk felett, befolyásolni a szerencsét vagy legalább reményt és erőt adni maguknak a következő egy év viszontagságaihoz. Ezek a szokások keveredtek a vallási kötődésű szertartásokkal, így kialakultak az ünnepi hagyományok.
Böjt, puskalövés és megérdemelt fokhagyma
A betlehemezés egy olyan ünnepváró szokás, ami a leginkább jellemző még ma is. Régen is arról szólt, hogy gyerekek és/vagy felnőttek főleg a pásztorok szemszögén keresztül adták elő egy játékban a Megváltó születését. A legtöbb család december 24-én éjfélig szigorú böjtöt is tartott. Az étkezőasztal az oltár egyfajta jelképe volt, és az óév terméseivel terítették meg.
A plébános karácsony estéjén körbejárt a kántorral és egy csengettyűs gyerekkel, hogy megáldja a házakat. A pap áldása jelképezte a családba betérő Kisjézust, aki éjfélkor érkezett meg a földre, ezt követően vagy az éjféli mise után pedig kezdetét vehette a lakoma.
Sok helyen ezt megelőzően a családfő az udvaron égbe lőtt a puskájával, hogy ezzel űzze el a gonosz szellemeket, bár a ház körüli kutyák ezt a szokást bizonyára annyira díjazták, mint a modern kor ebei a szilveszteri tűzijátékot.
A vacsoraasztalhoz pedig úgy ültek le, hogy már teríték és étel legyen rajta, a gazdasszony pedig nem állhatott fel az asztaltól a vacsora alatt, mert ezzel azt kockáztatta volna, hogy jól tojó tyúkjai legyenek.
A lakomát dióval és almával, mézbe mártott fokhagymával, esetleg ostyával kezdték.
- Utóbbi kapcsolódik egy szentestét megelőző ünnepi szokáshoz, a karácsonyi ostyahordáshoz, ami középkori hagyomány. A kántortanító iskolás gyerekekkel, néhol ministránsfiúkkal hordta szét a családoknak az előre leszámolt ostyákat. Minden család annyit kapott, ahányan voltak, plusz hármat: egyet a karácsonyfára, egyet a mestergerendára kellett felszögelni, egyet pedig azért, ha valamelyik esetleg eltörne. A tanító az ostyákért cserébe lisztet, tojást, kolbászt kapott, a gyerekek pedig almát vagy aszalt gyümölcsöt, így ez egyfajta adománygyűjtő szokásként is funkcionált.
- A fokhagymát a betegségek elűzése érdekében fogyasztották, az erőt jelképezte.
- A dió a bölcsességet szimbolizálta, de vallásos jelentéssel is bírt, mert ahogy a dióbél megbújik a héjban, úgy rejtőzködött a Megváltó az anyaméhben. Ezenkívül jósoltak is vele, mindenki magához vett egy tálból egy diót, és ha valaki rohadtat húzott, az közelgő betegségre figyelmeztette.
- A mák a gazdagságot hivatott bevonzani, a sok apró mákszem, mondjuk, bejgli formájában a vagyonra utalt.
- A méznek gyógyító hatást tulajdonítottak, így betegségmegelőzés céljából fogyasztották, ezért aki rohadt diót húzott (lásd fentebb), bizonyára boldogan kanalazta magába az aranyló, ragacsos masszát.
- De az almáé volt a legfontosabb szerep, és sok családnál a mai napig szokás, hogy egy szép nagy almát annyi szeletre vágnak, ahányan az asztalnál ülnek, és egyszerre veszik el a gerezdeket, hogy a család a következő évben is összetartozzon. Ezenkívül valahol az alma a bűnbeesést, valahol a kisdedet szimbolizálta.
- De arra is van vallási magyarázat, miért kerül ilyenkor szinte minden családban halétel, például halászlé az asztalra. Mikor Jézus az apostolokat az emberek halászaivá tette, úgy vált a hal a megtért ember szimbólumává.
Mit nekünk csokit, vagy csalunk?!
Karácsony táján sok szokás adománygyűjtő célt is szolgált.
- A már említett ostyahordás volt az egyik, de ott volt még például a mendikálás is. Ezt elsősorban a gyerekek űzték, kisebb csoportokba verődve jártak házról […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2020/12/26/tekeredik_a_kigyo_girland_akar_lenni/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
