Május 8-án, csütörtökön egy sajtótájékoztató keretében jelentette be a Sziget idei legnagyobb durranásait a fesztivál főszervezője, Kádár Tamás, a Sziget nemzetközi booking menedzsere, Csiszár Virág, továbbá Bóna Márk booking menedzser és Jenna Jalonen, aki a Sziget művészeti- és élményprogramokért felelős vezetőjeként Kardos Józseftől vette át a stafétát idén év elején. Ahogy az eseményen elhangzott, a fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0–24 órás élménykínálattal készül. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből az is kiderül, hogy több helyszín is költözik, a fesztiválváros új „negyedei” pedig a Sziget műfaji és kulturális sokszínűségét élénkítik majd.
Kádár Tamás az eseményen kihangsúlyozta, a Sziget alapértékeit megtartva, a változó igényekhez igazodva lépnek előre, hogy a látogatók számára felejthetetlen élményeket nyújtsanak.
Az idei Szigettel egy új fejezet nyílik a fesztivál életében, melynek középpontjában továbbra is a különleges atmoszféra, a sokszínű programkínálat és a felejthetetlen élmények állnak. Az idei évben azonban megannyi újítással is előrukkolunk
– tette hozzá.
Kádár kiemelte, az újítások sora a programstruktúrában, a vizuális megjelenésben és a szolgáltatásokban is megmutatkozik. Továbbá arról is beszélt, hogy legutóbb 2019-ben adtak el annyi napijegyet mostanáig, mint idén, így azt javasolja, mindenki vegye meg elővételben a napijegyét, mert könnyen meglehet, hogy augusztusig elfogynak. Mint mondta, a fesztiválozók között idén szép számmal fogják képviseltetni magukat a magyarok is, arra számítanak, hogy több mint ötven százalékos lesz az arány, így rekordévként könyvelik el 2025-öt.
Kádár elmondta, hogy a kultúrafogyasztási szokások változása és a fesztiválélmények iránti elvárások növekedése folyamatos kihívást jelentenek egy fesztiválnak, „hogy erősítsük a helyünket a nemzetközi élmezőnyben, idén úgy döntöttünk, hogy egy többéves stratégia mentén egy nagyot lépünk előre. Kádár kiemelte, hogy olyan fejlesztéseket, újításokat, frissítéseket terveznek, melyben a Sziget alapvető értékeit – így a sokszínű zenei kínálatot és a változatos kulturális programokat – megtartva, azokat még erősítve, egyrészt nagy hangsúlyt fektetnek a kreatív megoldásokra, másrészt az újragondolt programstruktúrával igyekeznek a fesztiválozóknak szinte a nap 24 órájában élményeket nyújtani.
A Sziget hajtómotorja ugyanaz, mint a kezdetekkor, de míg a korai időkben azzal az »előnnyel« váltunk egyedivé, hogy nem ismertük a nemzetközi trendeket, most úgy erősítjük a Sziget identitását, hogy látjuk, milyen környezetben kell az erősségeinket hangsúlyoznunk
– mondta.

Változások egész sora
Kádár az újítások kapcsán kiemelte, az ikonikus K-híd egy erős, vizuális köntöst kap: „Hatalmas, színes madarak raja repül majd át a K-híd pillérei között a Szabadság Szigetére, ahol egy megújult fogadótér várja a látogatókat”. Mint megjegyezte, egyes programok helyszínei is változni fognak. Új helyre költözik például a népszerű Cirque du Sziget, a sziget északi részén bukkan majd fel a Magic Mirror, és szintén elvándorol majd a Vándor Vurstli egy új helyre. A főszervező a legszembetűnőbb változásnak ígérte, hogy a fesztiválváros nyüzsgő világában olyan „negyedeket” építenek fel, melyekben vagy a műfaji hasonlóság okán jelennek meg együtt egyes programhelyszínek, vagy épp a multikulturális sokszínűség adja az adott negyed jellegzetességét.
Ezek között említette a Delta District-et, a Sziget új, éjszakai negyedét, ahol alkonyattól pirkadatig erősödik majd fel az élet, benne a megújult Yettel Colosseummal, a – korábbi Aréna helyébe lépő, de friss külsővel jelentkező – Bolt Night Stage-dzsel és egy új helyszínnel, a The Club by Don Julio-val, minden idők legerősebb elektronikus zenei felhozatalát ígérve.
A másik ilyen újítás, a Sziget új városrésze, a Szoho (Sz-szel, mint a Sziget) egy lendületes, művészetközpontú és multikulturális energiával rendelkező ikonikus városrész, mint akár a londoni vagy a New York-i Soho
– folytatta a főszervező.
A közleményből kiderül, a mozgás, a látvány és az illúzió kerül a középpontba a Paradox, sok műfajt átfogó területén, ahol a különböző művészeti ágak keverednek majd felejthetetlen élményekkel, amelyek a kifejezés határait feszegetik, miközben más helyszínek az élményszerű programok varázsát kínálják.
Kádár Tamás mellett Sziget nemzetközi booking menedzsere, Csiszár Virág is bővebben beszélt a sajtótájékoztatón, kihangsúlyozva azon előadókat, akikre érdemes lesz majd figyelni a Szigeten. Mint elmondta, az idei felhozatal rendkívül aktuális és nagyon sokszínű. A Nagyszínpad headlinerei közt ott van például a hip-hop nagy lázadója, A$AP Rocky, a rap, trap és R&B és counrty műfajok koronázatlan királya, Post Malone, valamint a világ egyik legnépszerűbb előadója, a tavaly friss lemezzel jelentkezett Shawn Mendes. Szintén a headliner sorba érkezik az utóbbi időben hihetetlen népszerűségre szert tett Chappell Roan, az év legjobb pop albumának kikiáltott lemezét a tavaly nyáron bemutatott Charli XCX, valamint a művészet, a zene és a technológia lenyűgöző metszéspontjában működő, a Tale of Us-ból is ismert Anyma, aki jelenleg a világ egyik legsikeresebb producere és visual artist-ja.

A sztársor azonban ezzel nem ér véget a Nagyszínpadon, hiszen fellép majd – mások mellett – Nelly Furtado, Michael Kiwanuka, FKA Twigs, Rilès, Little Simz, The Last Dinner Party, de érkezik a Sziget első K-pop sztárja is, a Kiss Of Life. Csiszár kiemelte, hogy egyedülálló hazai produkcióknak idén is helyt ad a Nagyszínpad, ahol Pogány Induló a Parno Graszttal érkezik egy egyedi fellépésre és Дeva, aki pályafutásának legnagyobb koncertjére készül a Napfonattal közösen.
A Revolut Színpad felhozatala szintén izgalmas képet mutat idén is. Csiszár Virág kiemelte közülük Ausztrália legszínesebb elektro-glam-pop duóját, az Empire of the Sun-t, az utánozhatatlan hangzásvilágú szettjeiről ismert Justice-t, vagy a Papa Roach-ot is, akik idén ünneplik első lemezük évfordulóját és vadiúj dalokkal is jelentkeznek. Szintén a Revolutra érkezik az elektronikus zene elmúlt több mint két évtizedének meghatározó ereje, Caribou, az angol indie rock zenekar, a Blossoms , a korai gabber és hardstyle, valamint a punk és wave zene elemeit ötvöző Brutalismus 3000, és a Sziget is az egyik állomása lesz a svéd post-hardcore zenekar, a Refused búcsúturnéjának. És természetesen hazai fellépők is színpadra lépnek a Revolut-on, így Krúbi, Co Lee vagy az Elefánt koncertjein bulizhatunk majd nagyokat.
Alkonyattól pirkadatig
Mint az az eseményen elhangzott, a Sziget legnagyobb vonzereje, hogy 0-24 órában nyújt élményeket 6 napon keresztül a zenei műfajok sokszínűségével és a kulturális programok változatosságával. A Delta District megálmodásával a Sziget éjszakai életét is szeretnék egy új szintre emelni, az elektronikus zene minden műfajának vibráló kultúrájával. Az új „negyed” a megújuló Sziget egy izgalmas elemének ígérkezik. A Delta háromszögének egyik csúcsában található Európa egyik legkülönlegesebb fesztiválhelyszíne, az ókori amfiteátrumokat idéző Yettel Colosseum, benne az alternatív elektronika legnagyobbjaival, a dallamos és felemelő szettektől, a keményebb, lendületes ritmusokig ívelő széles kínálattal. A Yettel Colosseum egyedi terében lesz I Hate Models, 999999999, OGUZ, Hot Since 82, Carlita, Dixon, Chris Liebing, The Blessed Madonna, horsegiirL, valamint Partiboi69.
Kívül-belül, látványvilágában, valamint hang- és fénytechnikájában is megújul a korábbi aréna, a monumentális partik centruma, ami BOLT Night Stage néven foglal el megkerülhetetlen helyet a Delta Districtben. A BOLT Night Stage-en fellép majd – mások mellett – Armin Van Buuren, Vini Vici, Don Diablo, Alok, Steve Angello, Boris Brejcha, Amelie Lens, Mathame vagy Miss Monique. Ezek mellett új helyszínként jelenik meg a The Club by Don Julio, egy teljesen zárt térrel, a bensőséges klubélmény kínálatával, ahol az underground „club-elektronika” előadói adják majd egymásnak a terepet.

Bemutatkozik a Szoho
Bóna Márk booking menedzser a sajtótájékoztatón kiemelte, a Szoho egy új city district a Szabadság Szigetén, amelyet olyan ikonikus városrészek élénk, művészetközpontú szelleme ihletett, mint a londoni és New York-i Soho.
Egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik
– jegyezte meg Bóna.
A booking menedzser elmondta, a Szoho egyik központja a már korábban is ismert The Buzz helyszín, mely átfogó mixet kínál a különböző műfajú magyar és nemzetközi zenékből, az indie és alternatív poptól a világzenén át, a rock és crossover produkciókig. A negyed másik kiemelt helyszíne a dropYard, amely hip-hop és rap koncertekkel hozza az energiát, majd magas intenzitású éjszakákat kínál drum&bass, dubstep, dancehall, reggaeton és még sok más műfajjal. A két kiemelt színpad mellett új programhelyszínek is megjelennek a Szohoban. Míg korábban a breakdance és a hip-hop a dropYard részeként jelent meg, most – az utcai energiákat erősítve – ez a szcéna nagyobb reflektorfénybe kerül, és egy dedikált helyszínt kap.
A The Cypher freestyle session-öket, top táncosokat, DJ-ket és előadókat hoz a Szabadság Szigetére, a budapesti hip-hop egyesület, a Cypher Town együttműködésével. És szintén új elem a The Joker, amely a játékosságot és a performanszokat egyesíti a Sziget Szoho negyedében. Ez a helyszín nappal élénk társasjáték-kávézóként működik, ahol a Szitizenek sakkban, RISK-ben, Rubik-kockában és más játékokban mérhetik össze tudásukat. Éjszaka pedig a – korábban a Magic Mirror színpadán bemutatkozó – Sziget Comedy színpadává alakul, sziporkázó nemzetközi humoristákkal, Dave Thompson, angol színész, stand-up komikus műsorvezetésével.
Az Underground Slam Academy együttműködésében a The Joker napi slam poetry programot is kínál, ahol a világ minden tájáról érkező ‘spoken word’ művészek lépnek fel. A teljes élményhez hozzájárulnak a pop-up utcai előadók, borbély, tetoválóművészek, különleges bárok, graffiti fal, gördeszkás bemutatók és akár helyszíni smink szolgáltatások is. „Újdonság lesz a Szigeten a félcső, egy speciális görpálya elem, ahol egyrészt „profi” gördeszkások és görkorisok tartanak naponta bemutatókat, de eszközt bérelve a közönség is kipróbálhatja ezt az új lehetőséget” – tette hozzá Bóna.

A Szoho két nagy színpadán természetesen a zene kerül középpontba. The Buzz helyszínén feltörekvő és népszerű előadók lépnek majd fel. Itt lesz – sok más mellett – az indie, a post punk és a synth wave ötvözéséről ismert kanadai előadó, EKKSTACY. Szintén itt lép majd fel a rock gyökereiket különféle műfajokkal ötvöző Last Train és a videósként millió követővel rendelkező, nemrég új albummal jelentkező Casey Lawery, de a hazai felhozatalra is büszkék lehetünk, hiszen beton.hofi, Ivan & The Parazol, Analog Balaton, Hundred Sins és a Platon Karataev is mind ezen a színpadon lépnek fel. A dropYard-on az Egyesült Királyság jellegzetes, nyers hip-hop hangzását kedvelők számára – mások mellett – Bawo, EV, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/05/08/sziget-fesztival-sajtotajekoztato/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!