A Highlights of Hungary 2013 óta minden évben felkutatja azokat a személyeket és közösségeket, akik valamiben egészen kiemelkedőt, példaértékűt alkottak. A Highlights of Hungary alapítói a kiválósággal párosítják a hazaszeretet és a cselekvő lokálpatriotizmus értékeit is, szülessen országhatáron belül vagy határon túl. A teljesítmények mögött természetesen mindig ott van az ember, aki szívvel-lélekkel cselekszik, hogy teljesítse választott küldetését.
A díj idei jelöltjeit most kétrészes cikkben ismerhetik meg az Indexen, októberben pedig kikérik a nagyközönség véleményét is, hogy megtalálhassák a legnépszerűbbeket a kiválóságok között. November közepén ünnepélyes keretek között jelentik be, hogy kik kapták a legtöbb szavazatot.
Az évad nagykövetei nem mások, mint Almási Kitti, Borbás Marcsi, Gyurta Dániel, Lackfi János és T. Danny. A nagykövetek már nyáron kiválasztották a számukra legkedvesebb, kiváló teljesítményeket, így kialakult a Higlights of Hungary 2024-es mezőnye, a jelöltek kiválasztásához pedig követőik ajánlásait, segítségét kérték. A sajátjaik mellett összesen 632 ajánlást gyűjtöttek össze.
Almási első jelöltje Kő Boldizsár képzőművész, négygyerekes családapa, aki újragondolta a játszóterek fogalmát, s Mesetereivel színt, történeteket és boldogságot igyekszik csempészni mindenki életébe, legyen az szülő vagy gyerek. Fából készült, élénk színű játszóterein megelevenedik a magyar történelem, népmese- és mondavilág, a történetek megélésén keresztül pedig nemcsak a játszó gyermekek, de a kísérő szülők is közelebb kerülnek egymáshoz.
Almási Kitti nagyköveti ajánlásában azt írta, a képzőművész játéktereit annyira megszerették a gyerekek, hogy mára már több mint ötvenet tervezett belőlük országszerte. „Sőt, kértek a magyar mesebirodalmakból Spanyolországba, Lengyelországba, de még Indiába is.”
Schwab Richárd belgyógyász, gasztroenterológus, a MIND Intézet alapítója, ahol a mikrobiom-asszociált betegségek kutatása és gyógyítása van fókuszban, a legkorszerűbb diagnosztikai eszközökkel. A szakember jelentős hatást gyakorolt az egészséges életmód és táplálkozás területén, táplálkozástudatossági mozgalmat indítva hazánkban. Intézete a metabolikus és autoimmun betegségek mellett a neurológiai kórképeket és azok kapcsolatát vizsgálja a bélflórával.
Almási Kitti szerint a MIND Intézet alapítója és egyik vezetőjeként hihetetlen erejű „mozgalmat” indított az elmúlt időszakban az egészséges életmód, táplálkozás területén – óriási eredményt elérve és tömegeket megszólítva.
Értéktelennek hitt dolgok
Kéri Csaba 2009-ben alapította meg a HaverVagy! közösséget, amely az elmúlt 15 év során dinamikusan fejlődött, mára közel 40 ezer főt számlál. A HaverVagy! kezdeményezés célja, hogy baráti és közösségi kapcsolatokat teremtsen, kiemelve az elfogadást és a nyitottságot. Kéri ötlete a Sziget Fesztivál hangulatából merítkezett, ahol a könnyed kapcsolatteremtés valamiért mindenkinek természetes volt.
Almási Kitti szerint a HaverVagy! fiatalok ezreit mozdította ki az elmúlt években, és teremtett lehetőséget számukra az ismerkedésre, kapcsolódásra. Abban tartja kiemelkedőnek más ismerkedős szerveződésekhez képest, hogy arra törekedett mindig, hogy tartalmat is csempésszen a találkozók programjába.
Szabó Máté színész, színházi rendező, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője. Számos díjban és elismerésben részesült, és hozzá köthető, hogy november 19-én a Miskolci Nemzeti Színház Európa egyik legjelentősebb színházi szövetségének, az Európai Színházi Uniónak a teljes értékű tagja lett. A színházi élet mellett filmeket is készít, viszont Szabó Máté számára a Miskolci Nemzeti Színház társulata különösen fontos, és büszke arra a belső légkörre, amit megteremtettek ott.
Annak, ahogyan kommunikálnak a színészek egymással a színpadon, benne kell lennie egy minőségről szóló kultúrtörténeti összefoglalóban
– fogalmazott Szabó Máté.
Almási Kitti számára a legkiemelkedőbb kortárs magyar színházi rendező, rendhagyó ötletek megvalósítása jut róla eszébe, aminek következtében tömegeket vonzanak az általa rendezett előadások. Bár már korábban is sokat hallott róla, a személyes találkozások kapcsán megtapasztalta, mennyire sokoldalú, komplex szemlélettel bír.
Temesi Apol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) adjunktusa, óraadója, a Your Nature kollekció megalkotója. Textilhulladékokból készített belsőépítészeti termékeivel a fenntartható tervezés egyik elkötelezett képviselője. Mind oktatóként, mind textilművészként a tervezői felelősségvállalás és a fenntartható tárgyi kultúra nézőpontjai és módszertana foglalkoztatja. Igyekszik a nemzetközi DIY-módszertanhoz csatlakozó saját módszertanával nyersanyagcentrikus és környezettudatos tervezői szemléletet átadni.
Almási Kittihez rendkívül közel áll a fenntarthatósági szempontok hangsúlyozása. „A fogyasztói szemlélet, az eldobható, elértéktelenedő tárgyak világában üdítő színfoltnak tartom, ha egy művész ezzel dacolva értéket teremt az értéktelennek hitt dolgokból.”
Példátlan kezdeményezés
A sort Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó jelöltjeivel folytatjuk. Elsőként a CanSatLabbal, amely egy idén alakult, szuperszonikus sebességgel bővülő nonprofit diáklaborhálózat, amely lehetőséget biztosít középiskolás diákoknak arra, hogy valós körülmények között ismerkedjenek meg az űrkutatás alapjaival. A program célja, hogy a nemzetközi űreszközfejlesztő CanSat verseny keretein belül a magyar diákok megtanulják, hogyan kell működőképes műholdakat tervezni és építeni, mindezt egy támogató infrastruktúrában, melyet egyetemek, cégek és szakemberek biztosítanak.
A CanSat versenyen részt vevő csapatok egy műhold-szimulációt készítenek el, amelyet 1 km magasra emelnek egy rakétával, hogy a valós környezetben is tesztelhessék annak a működését, működőképességét.
Gyurta Dániel nagyköveti ajánlásában azt írja, hogya CanSatLab európai szinten is példátlan kezdeményezés. Küldetése, hogy egy Magyarországon átívelő nonprofit laborhálózat segítségével – melyben egyetemek, cégek és magánszemélyek is részt vesznek – segítse a CanSat versenyen részt vevő középiskolás diákokat.
Ifj. Balázs Elemér huszonhárom éves zongorista-zeneszerző, zenészcsalád sarja s ifjú kora ellenére már a legnevesebb díjak büszke tulajdonosa. Már kisgyermekként komponált saját műveket, 15 éves korában, édesapja felkérésére megalkotta az Örök Szerelem című darabját vonósokra, mely lemez Fonogram-díjat kapott. Első színházzenéjét Weöres Sándor Octopus című darabjához írta, ami után 2019-ben – tizennyolc évesen – Junior Príma díjat kapott.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!