A közelmúltban jelent meg az Alvarez asztala című, művészeket vacsoraasztalhoz ültető sorozatunk hetedik, az első évadot lezáró része, amelyben Kormos Anettet többek között Aranyosi Péter romákat érintő kijelentéseiről is kérdeztük.
Aranyosi Péter húsz évig oldotta a feszültséget azzal, ami miatt most meghurcolják, mert valaki kitalálta, hogy most kurvára meg kell sértődni. De nincs miért.
A kérdésünkre, hogy a roma közösség részéről indokolt-e a megsértődés, azt mondta:„Nem. Ha cigány lennék, nem sértődnék meg. Nem tesz jót a cigányoknak, ha megsértődnek.” Kormos Anett szerinte a humoristák feladata a feszültség oldása és a határok feszegetése. Úgy véli, Aranyosi Péter nem gyűlöletkeltő szándékkal viccelődött, és a cigány közösség rendszeresen, nevetve fogadta előadásait: „Aranyosi együtt nőtt fel velük, számtalanszor fellépett előttük, sosem bántották, nevettek a viccein.”
Megszólalt a Roma Sajtóközpont
A Roma Sajtóközpont cikkünkre reagálva közétett egy bejegyzést, amiben a humorista, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/07/01/kormos-anett-alvarez-asztala-interju-roma-sajtokozpont/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!