Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Muhi András többek között arról beszélt, hogy
- milyen hibákat vétett a Nemzeti Filmintézet (NFI),
- milyen változtatásokra van szükség a filmes támogatásoknál,
- hogyan kéne viselkednie az új NFI-nek,
- mit gondol a filmesek felé támasztott politikai elvárásokról,
- miben erős a magyar filmes világ,
- és arról, hogy a kormányváltás hírére miként mozdult meg a magyar filmes szakma.
A Nemzeti Filmintézet a kormányváltásra való tekintettel a továbbiakban nem vállal hosszú távú pénzügyi kötelezettségeket. Mit gondol, mit jelen ez most a magyar filmnek?
A legfontosabb, hogy ne álljon le a filmszakma. Csak üdvözölni tudom, hogy Káel Csaba eltűnik, lelép a pástról. Csak nehogy az történjen, ami 2010-ben, amikor is két évig állt a teljes magyar filmtámogatási rendszer, és még ahhoz is idő kellett, hogy Andy Vajna az új pályázatokat meghirdesse. Ne felejtsük el, két–három év, mire egy játékfilm az ötlettől a dobozba kerül. Persze nem mindegy, hogy milyen filmekről beszélünk, milyen döntéseket hoztak. Annak csak örülni tudok, hogyha a kurzusfilmek leállnak. Véget kell vetni annak is, hogy egyetlen döntőbizottság dönt mindenről, miközben tudjuk, hogy egyáltalán nem szakemberek a bizottság tagjai, különösképp így van, volt ez a Káel-korszakban.
Magyar Péter tempóját elnézve abban bízom, hogy a váltás gyorsan megtörténik. Nincsenek kétségeim, elég hamar meg fogjuk tudni, hogy ki a miniszterünk, ki adott esetben az államtitkárunk, és lesz-e új mozgóképügyi vagy filmügyi kormánybiztos, tehát ki lesz az NFI elnöke. És akkor erre a meglévő szerkezetre, az NFI szerkezetére egyébként nagyon könnyű ráépíteni a normális működést.
Akkor ezek szerint jónak tartja, amit a Tisza Párt programjában is olvashatunk. A meglévő intézményekhez nem nyúl az új kormányzat, például marad a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Filmintézet is.
Praktikus lépés, hiszen rengeteg idő menne el az új szervezeti keretek megalkotásával, ha most mindent sóval hintenénk be. Évek, hónapok. Az igazán érdekes, a fő kérdés nem maga az NFI, hanem ami történt, a támogatási gyakorlat, egyes műfajok elhanyagolása, vagy egyáltalán a
filmkultúra teljes spektrumának elhanyagolása.
Csak a játékfilmekkel vacakoltak, holott sokkal több a filmkultúra, mint a játékfilmek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy vannak olyan részterületek az NFI-n belül, ahol szakemberek ülnek, akikhez nem kell hozzányúlni. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan munkatársak, akik a különböző igazgatóságokon belül jól végezték a munkájukat. A döntéshozatalt ellenben át kell világítani, és teljesen meg kell változtatni.
„Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László nem az NFI felfedezettje”
A Káel-korszaknak nevezett időszakban semmilyen pozitívumot nem lát?
Nem látok.
Pedig az NFI számos eredményt a saját friss és ropogós közleményében is felemleget. Büszkék a Hogyan tudnék élni nélküled? elképesztő nézőszámára. Nemes Jeles László Árvájára, Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjére, vagy arra, hogy Magyarország az európai filmes szcéna központja lett az infrastruktúra fejlesztésének és a kedvező adórendszernek köszönhetően.
Ehhez semmi közük nem volt, hiszen a tao, az adóvisszatérés már 2004 óta létezik. Az EU-ban mindezt hétévente meg kell újítani, és borzasztó nagy hibát vétettek, amikor Nagy Márton gazdasági miniszter megtorpantotta a taokifizetéseket, mert ezzel az összes szervizcéget, a nagy amerikai és nyugat-európai vállalatokat teljesen elbizonytalanította. Ennél nincs is rosszabb piaci magatartás. Nem hallottam, hogy Káel Csaba ez ellen felemelte volna a hangját.
Az NFI nagyon büszke a beruházásokra, de szerintem támogatószervezetként nem kell piaci szereplőként viselkednie.
Pontosan tudjuk, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos. A Magyar Filmlabor éveken át veszteséges volt, miközben a konkurenciája folyamatosan profitot termelt. Privatizálni kellene, a piaci működésben hiszek. A Nemzeti Filmintézet foglalkozzon kulturális kérdésekkel, támogatással és stratégiával.
A kormánybiztosnak magas szinten kéne tárgyalnia több minisztériummal, köztük az Oktatási Minisztériummal, mert a mozgókép- és a médiaoktatás a mai korban rendkívül fontos tantárgy. De elsorvasztották, ahogyan az SZFE-n sincs produceri képzés, hosszan sorolhatnám a problémákat. Mindez óriási hiba. De az előbb elmondottak alapján a Gazdasági Minisztériummal is folyamatosan tárgyalni kell. Ha, mondjuk, a tao körül valamilyen bizonytalanság történik, akkor a kormánybiztosnak olyan érvekkel kell előállnia, amelyekkel bizonyítja, hogy az országnak hasznos ez a 30 százalékos adóvisszatérítéses rendszer, mert a mérleg összességében pozitív. Arról nem is beszélve, hogy az összes európai versenytársunk adott esetben már 40 százalékos visszatérítéssel működik. Éppen ezért vigyázni kell a leállással, mert elbizonytalanítjuk vele a teljes spektrumot. Jelenleg sorban állnak a cégek, és egy–másfél év után kapják csak vissza az adóvisszatérítést.
Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László nem az NFI felfedezettje.
A legkevesebb, hogy az Oscar-díj, illetve a berlini Arany Medve után legalább őket támogatták. A többi tehetségünket sem kellett volna parkolópályára tenniük.
A fóti filmstúdió fejlesztését is elhibázottnak tartja?
Ez nem az NFI feladata lett volna, hanem a piaci szereplőké.
Visszaadni a reményt
Hogyan látja, mik azok a lépések, amelyeket az NFI új vezetésének azonnal meg kell tenni?
Nem tudom, mennyi forrás áll rendelkezésre, de remélem, hogy a semminél több. Elsősorban reményt kell csepegtetni a kiéheztetett filmes szakmába. Tekintettel arra, hogy nagyon régóta kizárólag csak egy világosan körülhatárolható kör jutott pénzhez. Számításaim szerint a filmes alkotók 90-95 százaléka nem dolgozott, dolgozhatott. Azonnal öttagú, szakemberekből álló szakkollégiumokat kéne fölállítani, méghozzá műfajok szerint. Félévente cserélni kellene a tagokat, mert ezzel feloldhatnánk az egyablakúságot. Nem érdemes korlátozni azt, hogy egy pályázat hány alkalommal nyújtható be.
Nagyon hamar azt kell bizonyítania az új NFI-nek, hogy működőképes, nagyon megváltozott, valóban szakemberek döntenek. Azt tartanám üdvösnek, hogyha az előbb említett szakembereket a szakmai szervezetek jelölnék. És tényleg nagyon fontosnak tartanám a gyors rotációt, hogy a szakmát ténylegesen gyakorlók és értők is részt vehessenek a munkában.
Szintén nagyon fontosnak tartanám a koprodukciós alapot, hogy a producerek pillanatokon belül ismét megjelenhessenek az európai térképen. Ebben most 16 éves lemaradásunk van.
A források elosztásának arányain is el kell gondolkodnunk. Mennyit szánunk a különböző műfajokra, forgatókönyv-előkészítésre, gyártásra, forgalmazásra? Milyenek az arányok a szelektív és a normatív támogatás között? Andy Vajna és Káel Csaba sem élt a normatív támogatás lehetőségével, pedig nagyon fontos, mert ha valakinek láthatóan fut a szekér, széles közönséget ér el, jelentős fesztiválokon nyer, akkor a rendező-producer párost lehet a normatív keretből támogatni, lehet lépcsőzetes progresszivitást vinni a rendszerbe, ezzel pedig adott esetben el tudnak indulni az Európai támogatási források és a koprodukciók felé. Az európai filmkoprodukciós gyakorlat az, hogy akkor tárgyalnak velünk komolyan, hogyha hozunk nemzeti pénzt. És persze akkor, hogyha jó a filmterv, jó a rendező, jó nevű és hírű a rendező-producer páros, ekkor akár a többszörösét odaadják annak az összegnek, amivel érkezünk.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!