Molnár Áron színész nemrégiben egy Facebook-posztban tisztázta a Hadik-helyzetet, avagy mit keres a noÁr alapítója egy állami filmben? Mint fogalmazott: „A Hadik egy adófizetői forintokból készült film. A te és az én befizetett adómból készült el. A befizetett adó nem a kormány pénze. Nem kegyet gyakorol az állam, hanem a kötelességét végzi, amikor elkülönít a kultúrára adófizetői forintot”.
Akkor én lepaktáltam a kormánnyal azzal, hogy a Hadikban játszom?
– tette fel a kérdést.
A színész hozzátette: „akkor kötnék kompromisszumot, ha egy állami film forgatása alatt, után vagy közben befognám a számat. Egy magyar filmben ugyanúgy szerepelnie kell ellenzéki, mint nem ellenzéki színésznek, mert nem a pártpolitikai hovatartozás kell döntsön erről, hanem a szorgalom, az alázat és a tehetség”.
Szerepelhet-e egy színész állami filmben?
Molnár Áron azzal folytatta, hogy „a színész munkájához hozzátartozik a NER kulturális einstandja óta az is, hogy felkészül egy castingra. Az Elk*rtuk ékes példája ennek. Ha valaki úgy vett benne részt, hogy ideológiailag egyetért a kormánnyal, és vállalja a propaganda és a film hazugságait, az egy döntés. De azzal takarózni, hogy csak egy színész vagyok, aki eljátszik egy szerepet, ebben a rendszerben ez köpönyegforgatás. Ezért szereztem meg a Hadik forgatókönyvét már a casting előtt”.
Tudnom kellett, hogy ez is csak a NER propagandát tolja-e. Mert ha igen, akkor nem veszek részt benne. Az első forgatókönyv-változatát baromi izgalmasnak tartottam. A sztori elmeséli a történelmünk legnagyobb huszárcsínyét, a figurája pedig egy valódi kihívás volt.
Miért kérték fel a szerepre?
A színész ezután azt taglalta posztjában, hogy miként került a filmbe. Mint mondta, Stephen Hawkingot egyszer arról kérdezték, hogy hogyan jött létre az emberiség, mire a tudós azt a választ adta, hogy véletlenül. Ő is így került bele a filmbe.
Annyira nagy a kapkodás, a fejetlenség a regnáló kormányban, hogy egyszerűen nem ment át nekik, hogy ki az a Molnár Áron. Hoppál Péter, volt kulturális államtitkár nyilvános kijelentése óta tudjuk, hogy ennek a rendszernek csak noÁr vagyok, aki utcai anarchistákat támogat
– fogalmazott, majd hozzátette: „A casting jól sikerült, viszont a producer fontos fontos kikötése az volt, hogy meg kell tanuljunk lovagolni. Látva a valódi lovasokat, soha nem fogom azt mondani, hogy megtanultam lovagolni, inkább csak rajta tudok maradni. Előtte ugyanis soha nem ültem lovon, de 5 nap alatt megtanultam berakni vágtába a lovat, így a lovas casting is sikerült, majd megállás nélkül készültem a filmre 3 hónapot”.
„Aha… ez az a Molnár Áron” – mondták, amikor rádöbbentek, hogy ki ő
A színész azzal folytatta, hogy: „A Hadik olvasópróbája előtt csináltam a Nemzeti Színház igazgatójának az első videómat, amiben arra reagáltam, hogy úgy véleményezi a színészetemet, hogy semmiben nem látott”.
Miután kiderült, hogy »aha… ez az a Molnár Áron…«, bármennyire is akarták, a kormány egyik tagja sem tudott kivetetni a filmből, hiszen akkorra már aláírt szerződésem volt.
„Történelmi filmekre pártpolitikától függetlenül szükség van. Hiszen hihetetlenül gazdag a történelmünk” – állítja a színész. De megjegyzi, hogy a kokárda, a magyar zászló, egy történelmi film nem a regnáló […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/03/25/molnar-aron-hadik-noar-kormany/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!