Behrouz Boochani iráni kurd költő és újságíró menedékkérőként közelítette meg az ausztrál partokat 2013-ban, amikor egy újonnan meghozott bevándorlási törvény következtében négy évre az ausztrál kormány Manus-szigeten – mint később kiderült: illegálisan – működtetett befogadóállomásán ragadt, és a szigetet a tábor felszámolása után sem hagyhatta el évekig. Boochani mobiltelefonba pötyögve, sms-ek és WhatsApp-üzenetek formájában juttatta ki onnan a fárszi nyelvű részleteket barátainak, ismerőseinek és angol fordítójának.
Boochani ezen tapasztalait felhasználva írta meg a Nincs barátunk, csak a hegyek című regényét. A mű a kritikák szerint nem egyszerű börtönnapló: tanúságtétel, a túlélés eszköze, lírai beszámoló, az ellenállás megnyilvánulása. Rendkívüli erejű írás, amely kíméletlenül szembesíti az olvasót a világ hontalanjai, a fogságban sínylődő menekültek keserű sorsával – áll az Európa Kiadó gondozásában megjelent könyv fülszövegében.

A szerző nemrégiben Budapestre látogatott, hogy részt vegyen a Margó Irodalmi Fesztiválon, egyúttal pedig interjút adott az Indexnek. A könyve azért is különösen aktuális, mert számos országban, mint például Magyarországon, a migrációról és a menekültkérdésről szóló közbeszédet sztereotípiák, indulatok és vaskos előítéletek dominálják. Arra a kérdésre, hogy szerinte mi a legjobb módszer, hogy kicsit elemelkedjünk ezektől, Boochani azt felelte: általánosságban tisztában van az európai helyzettel, az európai politikai viszonyokkal, de először azt kell megérteni, hogy a menekültekért való küzdelem nem csupán annyiból áll, hogy küzdünk értük.
Ez alapelvekért való harcról szól. Arról, hogy amikor megengedjük a politikusoknak, hogy az emberi életet és alapértékeket politikai szempontok alapján felülírják, akkor azt engedjük meg nekik, hogy felülkerekedjenek a demokrácián. Azzal, ha teret engedünk a populista politikának, manipulációnak, az alapértékeket ássuk alá. És ezzel nem csak a menekülteknek ártunk.
A szerző tisztában van azzal, hogy a magyar kormány korábban kerítéssel akarta kezelni a menekültválságot, a migrációt így akarta megállítani.
Ez logikátlan, mert a bevándorlók nem Magyarországon akarnak letelepedni, itt csupán át akartak menni. Nem logikus, hogy Magyarország visszatartja őket, és ennyire ellenséges velük. A migráció politikai eszközzé vált világszerte. Ezzel csepegtetnek félelmet a társadalomba, hogy újra választásokat nyerjenek. A forgatókönyv ugyanaz, mindenhol ezt használják.
Lerohanták, telefonját vették
Elmesélte, hogy összesen hat évig volt fogságban, a könyve viszont már az ötödik évben megjelent. Az első két évben még senki sem ismerte őt, akkor még újságírók segítségével „dolgozott” kifelé. De a könyv megjelenése után már a börtönőrök is tudták, hogy ki ő.
Amikor a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/05/27/behrouz-boochani-nincs-baratunk-csak-a-hegyek-interju/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!