Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Úgy döntesz, hogy a körülményekhez képest normálisan fogsz viselkedni, amikor hazaérsz.
Az az igazság, hogy legalább annyira taktikai meggyőződésből döntesz így, mint szeretetből és valódi megértésből. Az az elméleted, hogy a harag ebben a helyzetben nem lenne hasznos: ha szörnyetegnek mutatod magad, akkor egyrészt könnyebb utálni és elhagyni, másrészt a gyerekek felé is a hiteltelen, hisztérikus anya képét mutatod, amit a legkevésbé sem szeretnél.
Amikor kiszállsz a taxiból, remeg minden tagod. Nagyon dühös vagy, nehezen tudod megbocsátani, hogy Barnabás nélküled beszélt a gyerekekkel – neked meg egész nap nem vette fel a telefont, sőt (némileg érthető módon) le is tiltott, miután te (némileg érthető módon) egész nap könyörgő, illetve fenyegető üzenetekkel zaklattad. Közvetlenül azután, hogy kiderült, viszonya van Balla Liza színésznővel.
A lépcsőházban légzőgyakorlattal próbálod legyőzni a dühödet.
Levegő mélyen beszív, benntart – fuuuuuuuuuhhhhhh, kifúj. Ez az!
Még egyszer: beszív, benntart, kifúj.
Végre, érzed, hogy lassul a pulzusod.
Vajon mit mesélhetett nekik? Apa szerelmes lett, nincs mit tenni, meg kell őt érteni? Liza néni szép és fiatal, alig öregebb nálatok, biztos megszeretitek majd?
Nem, ez nem a jó irány, inkább visszaszámolsz tíztől: tíz, kilenc, nyolc, hét, hat…
Ekkor hirtelen nyílik az ajtó, és Barnabás lép ki a lakás ajtaján, kezében pizzásdobozokkal.
– Hoppá… szia! – üdvözöl kedvesen. Tisztára, mintha örülne neked.
Te még csak hatnál tartottál a visszaszámlálásban, nem volt még teljesen előkészítve az anyai mosoly az arcodon. Azért hatvanszázalékos eredményt sikerül produkálnod, egy majdnem kedves majdnem mosolyt a konyhába lépve.
– Sziasztok! – vicsorogsz a két gyerekre. – Vacsoráztatok?
Gergő nem méltat válaszra, a telefonján görget valamit, Marci viszont kedvesen biccent feléd:
– Helló! Aha, igen, ettünk, apa rendelt pizzát. Tök finom volt, tonhalas!
Tavaly még rád ugrott volna és összepuszilgat, de tizenkét éves érett férfiként ezt már nem teheti meg. Jézusom, hova tűnt az a két kis csimpaszkodó ovis, akiket pár éve még uszodába, karatéra, csúszdaparkba vittél? Mindenhova vinni kellett őket, kézen fogva, mert folyton szükségük volt rád – most már sehova se kell vinni senkit. És mostantól soha többet. Mindenki megy magától.
– Hu-ú, anya? Magadnál vagy? – kedveskedik Gergő.
– Igen, persze, picikém. Figyelek! Mi a helyzet?
– Én nem tudom, de te nagyon be vagy zombulva. Apa azt kérdezi, hol voltál.
Hirtelen felmegy benned a pumpa. Most mi ez, kihallgatás?
– Apa azt kérdezi? Miért, ő hol volt?
Egy pillanatra mindenki lefagy.
– Hát… – értetlenkedik Barnabás. – Én ügyeltem, rendeltem, aztán… hazajöttem. Te meg?
Ártatlanul, felhúzott szemöldökkel néz rád, mint a világ legrendesebb embere.
Mindig ezt csinálja, ezekkel a hiányos mondatszerkezetekkel operál, ha számon akar kérni valamit: „Hát te?” – „Te meg?” – „És akkor?” Rohadt idegesítő, miért nem tud egy kicsit őszintébben taplóbb lenni? Természetesebb lenne, mint ez a finomkodó szarakodás.
Ne haragudj, Piroska, de muszáj emlékeztetnünk téged arra, hogy mit határoztál el hazafelé jövet (és nem utolsósorban, hogy mit szavaztak meg az olvasók!): nyitott akartál lenni és kedves, aki nem indulatból kommunikál. Kérlek, hogy ennek szellemében cselekedj! Köszönjük.
Hatott a fejmosás, magadba szállsz, és rájössz, hogy igazunk van, félre kell tenned a haragot és bosszúvágyat. Nekiveselkedsz, hogy legalább kedveld a férjedet, akivel 23 évet leéltél, és most mégis idegenebb, mint bárki az utcáról.
– Színházban voltam – mosolyogsz édesen a családodra.
Gergő bólogat, jóváhagyja az információt.
– True. A Bródy Sándor Színházban voltál, aztán egy másik random házban, szintén a Bródy Sándor utcában – magyarázólag felemeli a telefonját. – Rajta vagy a lokin.
Ja, tényleg, az a hülye lokátor! Te kérted, hogy állítsátok be, hogy mindig tudd, merre járnak a fiúk. Nem sejtetted, hogy ez vissza is üthet.
– Igen, színházban voltam, kell az is néha. Na és ti? Miről beszélgettetek itthon?
A három férfi összenéz, mint akik megegyeztek valamiben.
– Az élet dolgairól – mondja Marci, és felnevet, mint egy kisgyerek.
Kezdesz paranoiás lenni.
– Na és, milyen az élet? Mi derült ki róla? – vihogsz idétlenül.
– Hard – mondja Gergő. – Főleg apának.
Megáll benned az ütő. Barnabás mentegetőzve közbeszól.
– Meséltem neki az orvosi pálya viszontagságairól. Nehogy ők is a nyomdokaimba lépjenek, és aztán végzetesen elhanyagolják a családjukat!
Ez most jólesik, hogy nem játszott ki, és nem beszélt a gyerekeknek Balla Lizáról. Érzed, hogy mindjárt sírni fogsz. Bemenekülsz a fürdőszobába azzal, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!