2022. január 17., hétfőMa Antal napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 355,00 Ft | USD: 311,00 Ft | CHF: 340,00 Ft
2022.01.17. Antal Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 355,00 Ft | USD: 311,00 Ft | CHF: 340,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Miből él az író, avagy hol teremnek az irodalmi ösztöndíjak?

Hirdetés

Miből él az író, avagy hol teremnek az irodalmi ösztöndíjak?

 Mottó: Az egyszerű fotelkommentelő már azon is felháborodik, hogy valakinek az írogatásért fizetnek, hogy a betyár öreganyját neki, míg mások vérverejtékkel, becsülettel robotolnak a gyárban. (Lackfi János)

Egészen a közelmúltban, 2020 elején az irodalmi ösztöndíjak történetében az egyik legharsányabb botrány tört ki, éppen a szegény 2019-ben elhunyt Térey János emlékére létrehozott nagy összegű támogatással, a Térey-ösztöndíjjal kapcsolatban. Ha valaki, hát épp Térey, aki konzervatív liberálisnak vallotta magát és műveiben is ezeket az értékeket képviselte – vagy ahogy Nádasdy Ádám megemlékezésében nevezte, nem ballib, hanem jobblib volt – nem örült volna, hogy mennyire megosztja ez az irodalmi téren nagy összegűnek számító alkotói támogatás nemcsak az írói, de a teljes értelmiségi szcénát.

Nem is az összeggel (2020-ban bruttó 320 ezer forint) volt a baj, hanem azzal, hogy úgy indult az egész, hogy több író visszautasította. Először Bartók Imre volt olyan bátor, hogy kijelentse, ő nem kér a díjból, ezzel tulajdonképp lavinát indított el és felvetette azt az azóta is létező erkölcsi kérdést, hogy ezt a díjat el lehet-e fogadni. 

Hetekig arról szólt az irodalmi közélet, ki fogadja el a díjat, ki nem, ki utasítja vissza, ki nem,

Hirdetés

és hogy egy ilyen támogatást, amit pro forma Demeter Szilárd, illetve a Digitális Irodalmi Akadémia, kevésbé pro forma a magyar állam ad, de valójában egyikük sem, hanem mi mindannyian, adófizető állampolgárok, ildomos-e elfogadni, s ha igen, az nem zárja-e ki a tisztességesek táborába való tartozást.

Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója arra kérte az írószervezeteket, állítsanak össze egy szakmai listát, ők összesen 330 íróra tettek javaslatot, majd ezekből a nevekből szavazta meg a zsűri azt a harminc, 35 és 65 év közötti írót (15 további tartalékkal), akik megkapták a díjat. Tény, hogy a zsűriben jelentős túlsúlyt képviseltek a fideszes szervezetek és intézmények, ott volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia, de az írószervezetek alkotta szakmai bizottságban is hangsúlyosan szerepeltek a kormányközeli, illetve határon túli szervezetek a Magyar Írószövetségtől és a Petőfi Irodalmi Ügynökségtől kezdve az Előretolt helyőrségen, az Erdélyi Magyar Írók Ligáján, a Vajdasági Magyar Irodalmi Társaságon át a Szlovákiai Magyar Írók Társaságáig. A másik oldalt, vagy ha úgy tetszik az oldal nélküliséget a Szépírók Társasága és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) képviselte.

A díjat öt író, Bartók Imre, Csehy Zoltán, Keresztesi József, Szőcs Petra és Zoltán Gábor visszautasították, és nyilván mások is visszautasították volna, ám ők már eleve be se kerültek a harmincba. Az így kieső öt író helyébe bekerültek öten, Bartis Attila, Varró Dániel, Falcsik Mari, Jenei István és Szöllősi Mátyás, ami megint kicsit más fénytörésbe helyezi az ő díjukat. Végül a balliberális táborban is elfogadódott az a nézet, hogy a pénzt nem Demeter Szilárd, és nem is a mostani kurzus adja − hiszen a kieső öt helyére jövők közt is nem egy balliberális nézeteket való alkotó −, el lehet fogadni, hiszen alkotni kell, a díj ezt segíti elő, és száz év múlva ugyan ki fog arra emlékezni, hogy ki volt a PIM főigazgatója, de a művek között jó eséllyel több olyan születik, melyek bekerülnek a magyar irodalom körforgásába. És hát egyébként is, kurzusok jönnek-mennek, az állam lehet ilyen vagy olyan színű, a pénz nem tőle, hanem az adófizetőktől van, viszont ha az állam nem támogatja a kultúrát, akkor az nem jön létre.

Mostanra elcsitultak a Térey-ösztöndíj körüli kedélyek, olyannyira, hogy mivel az ösztöndíj kétéves, ez év végén le is jár, az alkotóknak el kell számolniuk alkotásaikkal, de ami a legfőbb, új megélhetési, alkotói forma után kell nézniük. Mindenesetre 

az ösztöndíj jelentőségét mutatja, hogy azóta már önálló Wikipédia-szócikk jött létre belőle.

Talán a több kötetes szerző, Márton László, aki részben a Térey-ösztöndíjnak köszönheti a Nibelung-ének fordításának létrejöttét, mely nemcsak a germanisztikában irodalomtörténeti jelentőségű, fogalmazott idén májusban az Indexnek adott interjújában legtalálóbban az ösztöndíjjal kapcsolatban:

Mindenki másképp csinálja, van, aki szinkronizál, van, aki szappanoperák párbeszédeit írja, senki nem jókedvében teszi. Az író és a hatalom viszonya minden korban felvetődik. Én a késői Kádár-rendszerben szocializálódtam, amikor ez különös élességgel vetődött fel. Mi történik akkor, ha egy pártállami környezetben kap egy író egy állami díjat? Mondjuk, József Attila- vagy Kossuth-díjat? Nem láttam olyat, hogy bárki is visszautasította volna. És nem azért, mert a Kossuth-díj jelentős védettséget vagy pénzösszeget jelentett. Hanem azért, mert minden ellentmondásosságával együtt ez valamiféleképpen azt jelentette, hogy századosból előléptették őrnaggyá. És ha valaki benne van a hadseregben, márpedig az irodalmi közélet tekinthető annak, akkor nem fogja visszautasítani az őrnagyi előléptetést, akkor sem, ha egy csomó őrnagyot erre méltatlannak lát.

Tény, hogy a Térey-ösztöndíj számos írónak tette lehetővé az alkotást, amit az esetleges és szórványos irodalmi ösztöndíjak nem biztosítanak, annyi írónak legalábbis nem, ahány van ma Magyarországon. 

Na de hogy látja az írói ösztöndíjak rendszerét vagy épp rendszertelenségét egyik méltán legnépszerűbb költőnk-írónk, a Térey-nemzedékkel együtt induló, ma épp Térey-ösztöndíjas Lackfi János?

Az irodalmi ösztöndíjakra azt szokták mondani, megélni kevés, éhen halni sok. Persze az »egyszerű fotelkommentelő« már azon is felháborodik, hogy valakinek az írogatásért fizetnek, hogy a betyár öreganyját neki, míg mások vérverejtékkel, becsülettel robotolnak a gyárban. Mindenesetre a legtöbb ösztöndíj betölti funkcióját: segítség a pályán, ösztönöz, segít kiszakítani egy kis külön időt az írásra. Ó, nyilván lehetne több, jobb, mint mindenből. Hallottam viszont ezt-azt például a bolgár helyzetről, na, ott mondjuk demokratikus a túlélés, mert mondják, egyetlen irodalmi ösztöndíj sincs. Én mindig nagyon hálás voltam, mind az NKA-ért, mind a Móriczért, mind a Katonáért, mind a Hajnóczyért. És most is nagyon jól jön a Térey-ösztöndíj, mely még komolyabb tétel, s melyet megrendítőbbé tesz, hogy Jánossal, akiről elnevezték, s aki már nincs köztünk, nagyjából együtt indultunk anno az irodalom dzsungelébe.

Garaczi László, aki az évtizedek alatt számos irodalmi ösztöndíjat nyert el, pedig így nyilatkozott az Indexnek az ösztöndíjakról:

Engem a pályakezdésem óta segítettek, itthon és külföldön is. Fontos persze, hogy a zsűrik függetlenek legyenek és szakmai szempontok alapján hozzák meg a döntéseiket. A fiataloknak szánt ösztöndíjakat erősíteném, szerintem ott még lukas a rendszer.

Babiczky Tibor költő, a Szépírók Társaságának alelnöke így látja a helyzetet:

Az alkotói ösztöndíjak rendszere szerintem mostanra elég jó lett, az már más kérdés, hogy mennyire van átpolitizálva az egész. De mint rendszer jó. A Térey- és az MMA-ösztöndíj is kitűnő kereteket biztosít, ugyanez már nem mondható el például a Móriczról. A Horváth Péter ösztöndíj szintén kiemelendő, fontos magánmecenatúrai kezdeményezés, amelynek immáron saját hagyománya, ebből következően pedig szakmai súlya is van.

A Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat Dr. Horváth Péter üzletember hozta létre 2013-ban a fiatal magyar alkotók megsegítésére. Az ösztöndíj célja a legtehetségesebb pályakezdők, a már rendszeresen publikáló, 35 évesnél nem idősebb szerzők (írók, költők, kritikusok, esszéisták) támogatása, számukra egy évnyi nyugodt munkakörülmények biztosítása, új művek megszületésének ösztönzése, végül a kiadott mű németországi megjelentetésének elősegítése. Évente hárman nyerik el egy tízes jelöltlistából. 

Az ösztöndíj összege nettó 6000 euró, emellett a díjazott lehetőséget kap a Solitude Akadémia által biztosított egy hónapos stuttgarti alkotói tartózkodásra. Az ösztöndíj kuratóriumában Parti Nagy Lajos (korábban, az ösztöndíj létrehozásától kezdve haláláig Esterházy Péter) író és Szilasi László író, irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár ül, a kuratórium elnöke Keresztury Tibor író, kritikus, szerkesztő.

Parti Nagy Lajos 2014. február 2-án

Parti Nagy Lajos 2014. február 2-án

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Arra a kérdésre, hogy nem kissé bennfentes körökben osztják-e az irodalmi ösztöndíjakat, magyarán hogy nem egyik író jelöli a másikat, Babiczky a következőket mondja. 

Bennfentesség van. Amióta művészet létezik, azóta van. És persze nemcsak a művészetben, hanem az élet minden területén. Következik az emberi természetből, és mint ilyennel meg kell tanulnunk együtt élni vele.

A politikai oldalak közötti átjárásra vonatkozóan pedig a következőket mondja.

Ez leginkább egyénileg dől el. Bizonyos körökben egyáltalán nincs, és sajnos nem is elképzelhető, hogy legyen. A fiatalabb generációknál viszont, úgy veszem észre, egyre kevésbé számít. 

Egyfelől praktikumból, sokkal gyakorlatiasabbak, mint a felettük lévő generációk, másfelől kiábrándultságból, hiszen pontosan látják, sőt, a bőrükön tapasztalják, hova vezetett a lövészárok-szemlélet.

Szemesnek áll a világ, mondja a tapasztalt ember, s valóban, aki beleássa magát a témába […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/2021/12/12/irodalmi-osztondijak-terey-osztondij-lackfi-janos-kortars-magyar-irodalom/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Gyúrjon le téged egy magyar metálbanda!

Gyúrjon le téged egy magyar metálbanda!

Van egy zenekar, jó arcok, profi zenészek, két lábbal a földön állnak, és az életcéljaik …