Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Milos Forman Hair-je negyvenöt évvel ezelőtt – a hivatalos fanyalgókat leszámítva – egyöntetű kritikai és közönségsikert aratott az Egyesült Államokban. Talán furcsa, de egy esztendőre rá, 1980-ban hazánkban szintén bemutatták a musical-t, ami az év legnézettebb filmje lett a szocialista Magyar Népköztársaságban.
Szabadság, szerelem
Az én nemzedékem számára, akiket 1980-ban elengedtek moziba a szüleik, elképesztő élményt jelentett a Milos Forman rendezte Hair. A VHS korszak előtt jártunk, azaz filmszínházba kellett menni, ha az adott alkotás érdekelte az embert. Hadd botránkoztassam meg az ifjabbakat azzal, hogy nem csupán internet, meg streaming nem volt, de popkorn sem a mozikban. Így unalmasabb szovjet háborús művek alatt poénos beszólásokkal múlattuk az időt, a november 7-i kötelező vetítések alatt.
A Hair olyannyira megütött minden kamaszt, tinédzsert és fiatal felnőttet, hogy többször akarta látni a művet.
Én nyolcszor váltottam jegyet, s ezzel a számmal messze lemaradtam a csúcstartók mögött.
Édesapám egy minisztériumi környezetvédelmi filmstúdiót vezetett. Történt, hogy szovjet „delegácija” érkezett tanulmányútra. Milyen filmet szeretnének megnézni az elvtársak? – érdeklődtek a stúdió munkatársai. „A Hairt” – hangzott a válasz. Ugyebár a Szovjetunióban tilos csemegének számított a musical. Kikölcsönözték hát apámék és befűzték. Aztán megint. És megint. Jócskán benne jártak a késő estében, mire a harmadik vetítés végeztével az elvtársak hálásan megköszönték a páratlan élményt, s távoztak.
Mi lehetett a titok? Hogy egy esztendővel az amerikai premier után beengedték a Magyar Népköztársaság filmszínházaiba, annak bizonnyal a mű vietnámi háborúellenessége miatt. Ha nem egykori csehszlovák (akkor még csehszlovákok, meg szerbhorvátok éltek a béketáborban) rendező viszi vászonra az 1967-es hippi történetet, vélhetően egy film lett volna a sok musicaladaptáció közül. Ellenben Milos Forman számára a hatalom, az erőszakos hatalom elleni fellépést, a mindenkit megillető szabadság melletti kiállást, a konformizmus elleni lázadást jelentette. Már az off-Broadway bemutatón felfigyelt a műre.
Hippik a Broadway-n
A hatvanas évek kiemelkedő Broadway és West End sikerei, mint a Sweet Charity, a Hegedűs a háztetőn, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Kabaré, a La Mancha lovagja, a Tommy mind a mai napig kötelező darabjai a zenés színházaknak. E sorba lépett 1967-ben a Hair. Igaz, markánsan eltért a klasszikus zenés daraboktól, tudniillik
Gerome Ragni szövegkönyve afféle kanavász, amelyre meghatározó hatást tett a Living Theatre improvizatív stílusa, politikai happeningjei.
Erre utal a mű teljes címe: Hair – The American Tribal Love-Rock Musical, azaz Hair, az amerikai törzsi szerelemrock-musical. Ugyanakkor a rövid címnek Jim Dine Hair címet viselő pop-art képe szolgált ihlető forrásul.
A dalszövegíró, James Rado képzett színészként játszott a Broadway-n közben dalokat komponált. Galt MacDermot zeneszerző Grammy-díjat kapott az 1960-as African Waltz című daláért.
Egész pontosan a dzsessz szaxofonos Cannonball Adderley felvételéért.
MacDermot a Hair sikerét soha nem érte el, bár 1971-ben két Tony-díjat érdemelt ki A két veronai nemesért, ami ráadásul a Grease-t megelőzve lett az év legjobb musical-je.
Mielőtt a Hair meghódította volna a Broadway-t, majd a világot, jó amerikai szokást követve az off-Broadway-n kezdte pályafutását. Az off-Broadway nem valami ellenszínházi szcéna (a kísérletezés terepe az off-off-Broadway), ott is minden a befektetői pénzről szól, pusztán azt jelöli, hogy kisebb méretű a terem, 100 és 499 férőhely közötti, azaz olcsóbb a bérleti díja, illetve a Broadway-t keresztező utcák valamelyikében található. Mint a Public Theater, ahol az első premier zajlott.
A rendező, Gerald Freeman nem nagyon boldogult a laza szerkezetű szövegkönyvvel.
A siker elmaradt, így a produkciót a Public Theater tulajdonosa, a darab producere, Joseph Papp (nem magyar, Oroszországból kivándorolt lengyel és litván zsidó szülők gyermekeként született Brooklynban Papirofsky néven) hamar átköltöztette a Cheetach éjszakai klubba. Papp a Lafayette Street-i Astor Library épületet évi egy dollárért bérelte a várostól, s átépítése után adta neki a Public Theater nevet.
Michael Butler (aki majd a Forman-film egyik producere lesz), politikai aktivista, a vietnámi háború elleni tematikája miatt megvette az előadás jogait, új dalokat rendelt és kibérelte a Broadway egyik színházát, a Baltimore Theatre-t, felkérte Tom O’Horgan-t a rendezésre (ő vitte színre az USA-ban elsőként a Jesus Christus Superstar-t), aki a totális színházat, a zene, a mozgás, a színjátszás egyensúlyát kutatta. A két főszerepet a szerzők játszották, Claude-ot Rado, Bergert Ragni.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/popkult/2024/11/18/hair-szocializmus-vietnami-haboru-hippik-milos-forman/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!