Ennél már csak az lenne durvább, ha a Netflix Egy másik Párizs című filmjében rózsaszínű pónik rohangálnának a mezőn, ám attól tartok, hogy sokan annak is tapsolnának. A film romantikát ígér, pedig csak unásig ismételt kliséket kapunk – az IMDb szerint a nézők mégis nézik a vidéki nagy ő, kockahas Trey kalandjait.
Persze miért volna elegendő az, hogy csak a kereskedelmi televíziók ontanák a nagyőket meg a házasodnaagazdákat, hogy ne csupán a könny, a rózsák szirma is hulljon – remélem, lesz asszonytkeresaböllér is, annak minden pörcét imádnám.
Mézesbödön a műsor neve
Komolyra fordítva: a Netflix előállt egy romantikus filmmel, és most azonnal tekintsünk el attól, hogy ezzel ki is merítettek mindent, ami romantika lehetne, hiszen éppen csak annyi van benne, amennyit Noszály Sándor, Árpa Attila vagy Jákob Zoltán ki tudott magából préselni a Nagy Ő című kereskedelmi szórakoztatóipari műsoröntvényben. Na, de és ugye, Stohl András hamarosan majd megmutatja, hogy kell ezt, hiszen mégse legyünk ennyire negatívak/vok, Buci az Buci.

A Netflix Egy másik Párizs című filmje semmit nem bíz a véletlenre. Tray (Pierson Fode) amerikai cowboy, Dawn (Miranda Cosgrove) amerikai vidéki lány. Trey fiatal és gazdag, Dawn fiatal és Párizsban akar tanulni. Ahhoz, hogy el tudja kezdeni tanulmányait, pénzre van szüksége, ezért benevez egy randevús műsorba, amelynek neve:
Mézesbödön.
Most hagyok egy kis időt, hogy mindenki gondoljon arra, amire akar – és higgyék el, semmilyen titkot nem árulok el azzal, vagyis ez nem spoiler, hogy a Mézesbödönben Dwan és Trey egymásba szeret. És akár hiszik, akár nem, szerelmük szárba szökkenése nem zökkenőmentes. Ennél többet tényleg nem árulhatok el, ebben a filmben át kell élni az összes klisét, amit egy ilyen zsánerbe bele lehet préselni, de megéri, mert a vége csodálatos, még az Eiffel-torony is fényárban izzad.

Azt hittem, paródia
Persze hamis romantika mindaz, amit a filmben látunk, hiszen az Egy másik Párizs tényleg olyan, mint egy tévéműsor a kamerák mögött, de a film igazából éppen ettől riasztó.
Azt mutatja, hogy a szerelem, a romantika a valóságban éppen olyan, mint a televíziós show-műsorokban.
Miközben ugyan, egy frászt olyan – bár tény, lehet, van, akinek ilyen. S még ki is kérhetnénk magunknak, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/cinematrix/2025/11/16/egy-masik-parizs-the-wrong-paris-film-netflix-kritika/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!