A The Who az 1960-as, 1970-es évek, összességében nézve pedig talán a teljes rocktörténelem egyik legmeghatározóbb zenekara. Munkásságuk alapjaiban határozott meg számos másik alkotót: mind zeneileg, mind színpadi előadóként nagyban hozzájárultak a könnyűzene fejlődéséhez, mai arculatához.
Mégis, mint az egyik legrégebb óta tevékenykedő banda, a kor nem kíméli a híres zenészeket sem, amiről Roger Daltrey nemrég a közönségnek is mesélt Londonban, a híres Royal Albert Hall színpadán. Ahogy arról a Daily Star is beszámolt, a zenekar épp a rákos betegségben szenvedő fiataloknak tartott jótékonysági koncertet – a The Who évek óta támogatja a Teenage Cancer Trust alapítványt –, a közönség azonban nem számított arra, hogy maga Daltrey is megosztja velük saját nehézségeit.
Ezzel a munkával az a baj, hogy idővel megsüketülsz. Most pedig megtudtam, hogy meg fogok vakulni (…) Hála égnek, a hangom még megvan. Ha azt is elveszítem, teljesen átmegyek Tommyba
– mondta az énekes, utalva a Tommy című, negyedik albumuk (ami egyben egy rockopera is) főszereplőjére, aki se nem lát, se nem hall, de még beszélni sem tud.
Daltrey azonban korábban hangjával is küzdött, hiszen 2010 környékén hangszalag-diszpláziát diagnosztizáltak nála, amit akkor műtétileg el is távolítottak, megelőzve ezzel a rák lehetséges kialakulását. Pár évvel korábban világ körüli turnéjukon szintén akadtak koncertek, amiket le kellett mondjanak, de olyan is előfordult, hogy a koncertkezdés után kellett félbeszakítani a show-t, mivel az énekes nem bírta folytatni.
Mára szerencsére hangilag rendbe jött, de hallása már a 2010-es évek végén elég rossz állapotban volt. Még 2018-ban nyilatkozott róla, hogy jelentős hallásvesztést szenvedett el az évek során, és arra buzdította […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/03/30/the-who-roger-daltrey-vaksag-suketseg/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!