Irsai Farkas László muzeológus, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatója elmondta, hogy idén ünnepelték a fotóműtermet alapító Fridrich János születésének 150. évfordulóját. A jubileum adott lehetőséget arra, hogy a múzeum az önkormányzat által biztosított többlettámogatásból teljes egészében felújítsa a műterem tetőszerkezetét.
A maga nemében szinte egyedülálló napfény-fotográfiai műterem belső tereit öt esztendeje újították fel, és most már az épület külseje is az eredeti, 1905-ös állapotnak megfelelően fogadja az érdeklődőket. A Fridrich Fényírda egyike azon kevés helyszíneknek, ahol a látogatók az eredeti, 20. század eleji eljárással készíthetnek portrét magukról – közölte az igazgató.
Fél évszázadon át volt Szentes fotográfusa
Fridrich János 1874-ben született Edelényben, a fotográfia alapjait inasként Miskolcon sajátította el, majd végül 1893-ban telepedett le Szentesen. 1904-ben kezdte el saját üvegtetős műtermének építését a főtér közelében, ahol a következő évtől […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/09/20/szentes-koszta-jozsef-muzeum-fridrich-fenyirda-megujult/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!