Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Annak idején jó nagy kihívás elé állított a Harry Potter hazai kiadója, merthogy gyerekként, amikor a szüleimmel bebattyogtam a könyvesboltba, fogalmam se volt róla, hogy melyik lehet az első rész a J. K. Rowling által írt szériából. Nem igazán volt akkor még internet, se semmi, én meg nagy magabiztossággal leemeltem a polcról az azkabani fogolyt – elvégre az nem volt számozva, csak egy A betű volt a könyv gerincén. Jól be is néztem, mert az épp a harmadik könyv volt, de az olvasás élvezetéből nem vont le egyáltalán. Később az első két kötetet is bepótoltam, aztán haladtam tovább. Ahogy a generációm többségének, úgy nekem is kötelező jelleget öltött minden kötet, minden film megtekintése, mindennek az elfogyasztása, ami Harry Potter.
Egyetlen nagy kivétellel, a Harry Potter és az elátkozott gyermek című színdarabot, noha a szövegkönyvet magyarul is polcokra rakták, nagyon sokáig nem állt módomban megnézni. Egyrészt, mert anno az angolom nem tartott ott, másrészt pedig Londonig kell legalább utaznia annak, aki eredeti formátumában szeretné megtekinteni a felnőtt Harryről és a varázslók új generációjáról szóló történetet.
Sokáig váratott magára, hogy betegyem a lábam végre a londoni West Endre, egészen pontosan a Palace Theatre-be, ahol 2016 júliusa óta fut a Harry Potter és az elátkozott gyermek, azóta jó néhányszor lecserélték a főszereplőket, jöttek-mentek a színészek, legutóbb éppen idén ősszel volt egy részleges stábcsere, amikor számos új arc csatlakozott a szereplőgárdához. Meg is értem a dolgot őszintén, mert szünetek nélkül nagyjából öt és fél órára rúg a darab, habár mindenhol máshol, többek közt New Yorkban – ahol Tom Felton visszatért újfent Draco Malfoy eljátszására –, Tokióban, Hamburgban, Melbourne-ben, Torontóban és San Franciscóban is az egyfelvonásos változatot állították színpadra. A londoni színészek azonban a jóval hosszabb darabot nyomják, ami iszonyúan fárasztó lehet hosszú távon.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az utolsó könyv epilógusa elbúcsúzott a főszereplőktől, Harry, Hermione, Ron, na és persze Draco Malfoyék a gyerekeiket búcsúztatják, akik iskolába mennek, azzal a bizonyos Roxfort Expresszel. Fontos elemei a történetnek az eredeti karakterek is, de a stafétabotot átveszi tőlük a fiatalabb varázslók generációja: Albus Potter, Scorpius Malfoy, és Rose Weasley, akik közül legfőképp a fiúk rettenetesen szenvednek attól a hagyatéktól, amit szüleik akaratlanul is a nyakukba sóztak.
A Joshua Sullivan által játszott Albus magának való, legszívesebben a sarokban üldögél és kesereg, épp ezért nem annyira légből kapott fordulat, amikor a Teszlek Süveg őt, Harry Potter fiát mindenki megdöbbenésére a Mardekárba osztja be. Mondjuk, legalább akad egy társa a bajban a fiúnak, a fiatal Scorpius Malfoy (Kai Spackman), aki jóval harsányabb, már-már a Doctor Who tizenegyes Dokijához, Matt Smith-hez hasonló alakítást hoz. Ám, kettejük párosa nagyrészt elviszi a színdarabot a hátán már a legelején. Az írók, a netflixes Adolescence című sorozatot jegyző Jack Thorne, John Tiffany és J. K. Rowling mintha Weasley-ék lányával, Rose-zal (Tamia-René Alexandra) nem tudtak volna mit kezdeni, s ő végig csak sodródik az árral, igazi teendő és hőstett nélkül. Kínos, ám annyi figurát mozgat ez a sztori, hogy a színes, szagos, musical betétekkel is átitatott forgatagban megesik.
Nyilván megkerülhetetlen, hogy Harry Potter is központi karaktere legyen az elátkozott gyermeknek, David Ricardo-Pearce színészileg tagadhatatlanul azon a vonalon mozog, mint amit Daniel Radcliffe-től láthattunk a filmekben. Ugyanakkor bőséggel akadnak a filmektől tősgyökeresen eltérő alakítások, mint Oliver Booté, aki az idősebb, Harryvel még mindig hadakozó Dracót játssza, de olyan maszkulin, nagyhangú, elsöprő erejű változatát hozza ő a karakternek, ami Tom Feltontól a nagyvásznon nem volt elvárható. A Thomas Aldridge-féle Ron Weasley is sokkalta bolondosabb, mint amit eddig bárhol máshol láthatott az ember.
Generációk feszülnek egymásnak egy olyan történetben, ami jó érzékkel a Harry Potter és a tűz serlegére épít a legjobban, egy olyan csavarral, ami eddig távol maradt J. K. Rowling univerzumától. Az időutazás, a jövővel való ügyeskedés eddig a HP-nak nem alkotta szerves részét. És bár egy idő után a színdarab túlbonyolítja a szálakat, egy ideig igenis élvezetes, hogy egy ennyire ki nem taposott utat járnak az alkotók. Főleg, amikor az elátkozott gyermek egy horrorisztikus alternatív jelent mutat be, ahol a gonosz győzött, és a reménytelenség lett úrrá nem csupán a Roxfortban, hanem úgy összességében a világban.
Amiben a Harry Potter-színdarab elsőosztályú és verhetetlen, az a látvány. Igaz, hogy néha kilóg a lóláb, és látni, hogy a pálcákat úgy tartják, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!