94 évesen meghalt László Ervin tudományfilozófus, rendszerelméleti kutató és jövőkutató, eredetileg világhírű zongoraművész, a Budapest Klub alapító elnöke. Halálhírét a toszkániai Montescudaio önkormányzata jelentette be, amely néhány éve díszpolgárává fogadta a professzort.
A budapesti születésű gondolkodó az utolsó évtizedekben Olaszországban élt, és Montescudaiót választotta otthonául. A község önkormányzata mély fájdalommal búcsúzott „a tudomány kiemelkedő filozófusától, a béke emberétől”, akit a település 2022-ben Civica Benemerenza kitüntetéssel ismert el.
A közlemény szerint László Ervin nemcsak nemzetközi rangú személyiséget, hanem egy olyan polgárt is jelentett a közösségnek, aki gondolkodásával és jelenlétével emberi és kulturális értelemben is gazdagította a vidéket.
A párbeszédre, a békére, valamint az emberiség és a bolygó tiszteletére épülő tanítása tovább él emlékezetünkben
– fogalmaztak a búcsúztatóban.
A csodagyerek zongoristától a tudósig
László Ervin 1932-ben született Budapesten, és pályáját zongorista csodagyerekként kezdte. Tizenöt évesen szerzett művészdiplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, és megnyerte a genfi zongoraverseny nagydíját. Ezt követően mintegy két évtizeden át Európa- és Amerika-szerte a kor egyik élvonalbeli zongoraművészeként koncertezett.
Pályája 1966-tól gyökeresen megváltozott: a hangversenytermek után a tudománynak szentelte életét. Filozófiát, tudományos rendszerelméletet és jövőkutatást oktatott és kutatott az Egyesült Államok (Yale, New York, Princeton) és Európa, valamint a Távol-Kelet számos egyetemén. Hét éven át az ENSZ Továbbképzési és Kutatási Intézetének programvezetője volt, tagja lett a Római Klubnak, majd 1984-ben Olaszországba költözött.
1993 óta a Budapest Klub Alapítvány alapító elnökeként dolgozott. A nemzetközi szellemi műhely a tudomány, a művészet és a spirituális kultúra képviselőit fogta össze azzal a meggyőződéssel, hogy a világ csak az emberi gondolkodás és tudatosság megújításán keresztül változtatható meg.
Több mint száz könyv, huszonöt nyelven
László Ervin 106 könyv szerzője, társszerzője vagy szerkesztője volt, amelyek összesen 25 nyelven jelentek meg. Írásait a rendszerelméleti, interdiszciplináris és jövőorientált szemlélet, a globális gondolkodás, valamint a társadalom- és természettudományok egységben látásának igénye jellemezte. Munkássága a rendszerelmélettől a modern tudomány, az ökológia és az ősi spiritualitás összekapcsolásáig ívelt.
A párizsi Sorbonne Egyetemen a legmagasabb tudományos fokozatot szerezte meg, és négy egyetem – az Egyesült Államokban, Kanadában, Finnországban és Magyarországon – választotta díszdoktorává.
Kitüntetések és elismerések
Pályája alatt számos rangos elismerésben részesült. 2001-ben megkapta a japán békedíjat (Goi-díj), 2004-ben és 2005-ben Nobel-békedíjra jelölték, 2010-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. 2017-ben a Budapest Klub Alapítvány és a klub nemzetközi hálózatának képviselőivel együtt átvette a Luxembourg-békedíjat.
<a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!