Gina Lollobrigida az 1950-es és 1960-as évek mozijának leghíresebb szépsége, világszerte ismert és körülrajongott szexszimbóluma volt. Habár saját magát sokoldalú művészként határozta meg, és ragaszkodott hozzá, hogy „ami belül van, sokkal fontosabb”, a szerep egyáltalán nem zavarta, sőt büszke volt rá, hogy szépsége lenyűgözi a férfiakat. „Miért tartanám sértőnek?” – kérdezett egyszer vissza. „Ez nem sértés. Erős vagyok, tudok vigyázni magamra.”
La Lollo, ahogy becézték, az olasz filmsztárok nagy nemzedékéhez tartozott, akik a háború utáni időszakban futottak be karriert, amikor
Luigina Lollobrigida 1927-ben született Subiacóban, egy hegyi kisvárosban, Rómától nem messze. Édesapja bútorasztalos volt, a szülők négy lányt neveltek fel a háborús évek nélkülözései közepette. Bár már korábban is modellkedett álnéven, szélesebb körben egy országos szépségversenyen fedezték fel, ahol a harmadik helyezést érte el. Az 1947-es Miss Italia verseny a második volt a háború után, és a sötét évek után könnyű szórakozásra szomjazó országban óriási figyelmet kapott – nem csak az első helyezett, hanem a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik is színészi karriert kezdhetett.
Lollobrigida ebben az időben a római Szépművészeti Akadémia hallgatója volt, ahol szobrászatot és rajzot tanult. Színészi karrierje kezdetéről később egy színes anekdotát adott elő: eszerint a római Cinecittà filmstúdió egyik talent scoutja fedezte fel, ahogy az akadémia bejárata előtt álldogált, és meghívta egy meghallgatásra. Ginának nem volt kedve elmenni, de végül mégis leült tárgyalni a filmesekkel, és azt mondta nekik: a felajánlott ezer líra helyett egymilliót kér a szereplésért. Azt hitte, kapásból nemet mondanak, de rábólintottak.
A valóság prózaibb lehetett, mert első filmes munkái teljesen jelentéktelen statisztálások és kisebb mellékszerepek voltak. A filmgyártás akkoriban indult újra az évekig menekülttáborként használt Cinecittàban, és Lollobrigida a munkákat kezdetben bizonyára egyszerű mellékkeresetként vállalta el. Megismerkedett viszont a tábor jugoszláv menekült orvosával, Milko Skoficcsal, és 1949-ben férjhez ment a hét évvel idősebb férfihoz. Házasságuk, amelyből 1957-ben egy fiú született, 22 évig tartott, és Lollobrigida életének legkomolyabb szerelmi kapcsolata volt.
A temérdek olasz szerep után akkor jött az áttörés, amikor az éppen mindenható hollywoodi iparmágnás, producer (és a későbbi Aviátor című életrajzi film alanya) Howard Hughes 1950-ben meglátott róla egy bikinis képet, amit egyébként a férje készített róla.

15
Hughes meghívta az ismeretlen olasz lányt Amerikába, de csak egy repülőjegyet küldött – a férjet nem akarta vendégül látni. Milko azonban elengedte: „Nem akarom, hogy egyszer a szememre vesd, nem hagytam, hogy karriered legyen” – mondta. Hughes két és fél hónapra biztosított a színésznőnek teljes ellátást egy Los Angeles-i szállodában, sofőrt, nyelvtanárt adott mellé, de Lollobrigida minden egyes nap visszautasította a közeledését. Lollobrigida élvezte a férfi társaságát, de tisztességes akart maradni: „Nagyon ártatlan voltam abban az időben. Később rájöttem, hogy milyen érdekes ember volt. Érdekesebb, mint a férjem.”
A férfi csak azzal a feltétellel engedte haza, ha aláír egy hét évre szóló szerződést, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a színészi karrierjét, ugyanis minden más stúdiónak horribilis összeget kellett volna fizetnie Hughesnak, ha Lollobrigidát szerették volna a filmjükben. Szerencsére az Európában forgatott amerikai filmekre nem vonatkozott a tiltás, így szerepelhetett az Olaszországban készült Afrika kincse (eredeti címén: Beat The Devil) című kalandfilmben, olyanok mellett, mint Humphrey Bogart és Peter Lorre, a forgatókönyvet Truman Capote írta, a filmet pedig John Huston (A máltai sólyom) rendezte. Hasonló kvalitású sztárok szerepeltek az 1956-os Trapéz című drámában, amiben Lollobrigida Burt Lancasterrel és Tony Curtisszel szerepelt, a filmet pedig Carol Reed (A harmadik ember) rendezte. Az ötvenes évek egyik utolsó, nagyszabású bibliai feldolgozásában (Salamon és Séba királynője) ő játszotta a címszereplő királynőt. A film hírhedt lett egyrészt egy mai szemmel eléggé visszafogott orgiajelenet miatt, másrészt pedig azért, mert a forgatás felénél meghalt a film sztárja és producere, Tyrone Power, akit le kellett cserélni Yul Brynnerre, és újraforgatni a Salamon királyról készült közelképeket.
Lollobrigida az évtized legnagyobb sztárjainak egyike lett,
1954 augusztusában már a Time magazin címlapján szerepelt, az újságok a „20. század Mona Lisájának” nevezték. A lapok sokat cikkeztek viszályáról az olasz mozi másik nagy alakjával, Sophia Lorennel. Lollobrigida később igyekezett úgy tenni, mintha ez teljesen alaptalan feltételezés lett volna, de akkoriban féltékenyen őrizte vezető szerepét a feltörekvő fiatalabb színésznővel szemben, és egyszer emlékezetes módon azt mondta, hogy ez olyan, mintha egy nemes versenyló egy kecskével versenyezne.
1960-ban férjével együtt átköltözött Olaszországból Torontóba, mivel otthon vitába keveredett az adóhatósággal, és férje még mindig nem kapott olasz állampolgárságot. A Life magazin a sztár tengerentúli életét bemutató képes riportjában úgy fogalmazott, hogy Lollo „a valaha felhozott legerősebb érv a liberális bevándorlási politika mellett”. Lollobrigida azonban nem sokáig maradt Kanadában, és sosem lett kizárólag hollywoodi színésznő, emlékezetes európai filmekben is játszott: az olasz–francia koprodukcióban készült A párizsi Notre-Dame-ban (1959) Anthony Quinn partnere volt, A törvény című filmdrámában Yves Montand-nal és Marcello Mastroiannival játszott együtt. A hatvanas években végig dolgozott, de már kevésbé emlékezetes filmekben, bár két komédiában is […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/01/16/gina_lollobrigida_meghalt_olasz_szineszno/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!