Prémium címmel jött ki Zsoldos Béla dupla CD-je. Az egyik korong a két esztendővel ezelőtti, hetvenedik születésnapjára rendezett Müpa-koncert felvétele, míg a másik lemezen eddig kiadatlan, illetve a szerző által kedvelt, 1979 és 2022 közt született kompozíciók kaptak helyet.
Mielőtt rátérnék az albumra, fontos megemlékezni egy tavalyi születésnapról. 2023-ban lett hatvan esztendős a Stúdió 11. A zenekar Zsoldos Béla munkahelye volt 1970-től, pontosabban a Magyar Rádió, tudniillik a muzsikusok a rádió alkalmazásban álltak 2007-ig, reggel kilencre jártak a nyolcas stúdióba, ahol nap mint nap több dalt rögzítettek a korszak majd’ minden énekesével.
Zsoldos Béla előtt is zenélt Zsoldos az együttesben, mindjárt kettő: a trombitás Imre és testvére, a harsonás Ernő. Ők alapították a Stúdió 11-et, illetve annak elődjét, a Magyar Rádió Tánczenekarát.
1946-ban megcsörrent a telefon. A Magyar Rádióból keresték a Zsoldos testvéreket, mit szólnának ahhoz, hogy elindítanának egy szimfonikus tánczenekart. Elindították. Zsoldos Ernő 1968-as halála után tízen maradtak, megvárták, hogy fia, Béla végezzen a Zeneakadémián. Vele 1970-től ismét teljes lett a létszám. S bár Béla már nyugdíjba vonult, Zsoldos található a tizenegyek közt, gyermeke, Dániel személyében.
Zenészbarátok, muzsikus óriások
Mivel a Stúdió 11 döbbenetesen sok zenésszel dolgozott, nem csoda, ha Zsoldos Béla könnyedén hívott közreműködőket Müpa-koncertjére, vagy korábbi szerzeményeinek felvételére. Mintegy százötven zenészbarátja hallható az albumon, a Modern Art […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!