Ebbe a pokoli létesítménybe volt, aki az általa elkövetett bűnök miatt került, más azért, hogy az ottlétéért cserébe diplomához jusson – utóbbiak közé tartozott az Iván Massagué által játszott, rendkívül szerény, könyvmoly Goreng, aki egy Trimagasi (Zorion Eguileor) nevű, egészen ördögi öregúr társaságában találta magát a létesítmény 48. szintjén.
A Galder Gaztelu-Urrutia által rendezett film alapproblémája amilyen egyszerű, épp annyira filozofikus és elgondolkoztató volt: egy étellel megrakott, betonasztalhoz hasonlító platform mozgott napi jelleggel lefelé, és a börtönben uralkodó káosznak és a rabok embertelenségének köszönhetően a legfelső szinteken lévők még szabadon lakomázhattak, míg a 100. vagy 200. szinten már üres tányérok várták az embereket. Csak a hab volt a befalt tortán, hogy a havonta lezavart újrarendezés miatt sosem lehetett tudni, legközelebb hova jut az ember, ami plusz feszültséget hozott az amúgy sem unalmas sztoriba.
A platform első részét nem csak a kritikusok éltették joggal, hanem közönségsikerré válva rengeteg nézőt leültetett a képernyő elé a Netflix által megvásárolt gasztrohorror, melyet vélhetően az amerikai filmipar sosem próbál meg majd remake-elni. Már abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ennyire nyers és brutális kapitalizmuskritikát az „Újvilágban” élők gyomra nem venne be.
A Netflixen október 4-én bemutatott folytatás, A platform 2 komoly ütőkártyája, hogy a viszonylag bonyolult alaphelyzetet nem kell alfától kezdve újra felvázolnia. Mindez nem jelenti azt, hogy az alkotók lusták lennének, és hajlandóságnak még a jelét sem mutatnák arra, hogy ezt az érdekfeszítő univerzumot tovább bővítsék. Éppen ellenkezőleg, a már eddig is komplex szabályrendszert csavarják tovább. Addig, hogy a végeredmény sajnos már-már izzadtságszagúvá válik.
Érdemes leszögezni rögtön az elején, hogy nem hagyományos értelemben vett folytatásról van szó, merthogy A platform 2 egy előzményfilm. Főszerepben egy megviselt művésszel, Perempuannal (Milena Smit), aki az első felvonás hőséhez hasonlóan önként jelentkezik a börtönbe, és a végére legalább olyan megviseltté válik, mint Goreng. Az alapszituáción az immár négy főből álló íróstáb azzal próbált dobni egy nagyot, hogy A platform 2 a gödör egy teljesen más érájába kalauzol. Amikor a lakók vért izzadva igyekeznek rendet tartani. Érdekes adalék, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!