Könnyű belátni, hogy a drogfüggőség témakörét már számtalan módon feldolgozták, körbejárták. Elég kétséges, hogy a témában lehet újat mutatni és mondani. Miklós Ádám dokumentumfilm–rendező új alkotásában, a Mélypont érzésben erre tesz kísérletet. Nagyon úgy tűnik, hogy sikerrel.
Miklós Ádám két magyar fiatal (Szilveszter és Boróka) leszokási kísérletét követte picivel több mint egy éven keresztül. Mindeközben a két szenvedélybeteget a Megálló Csoport segítette a leszokásban. Az alapítvány különlegessége, hogy olyan tevékenységeket kínálnak, amelyek egyszerre segítenek a szer- vagy viselkedési függőség leküzdésében, valamint az élet rendbehozatalában. Ráadásként hosszú évek óta tiszta, egykori szerfüggő segítők mentorálják a hozzájuk fordulókat.
Csapdák a labirintusban
Boróka és Szilveszter esetében a fal- és sziklamászás jelenti azt az elfoglaltságot, amely közelebb viheti őket a leszokáshoz. Az utóbbi évtizedekben szabályos sporttá váló tevékenység nyit utat számukra az önismeret és az akaraterő megacélozása felé. A legjobb, hogy a „mászás” felszínre hozza azokat az elhibázott megküzdési stratégiákat, amelyek a függőség táptalaját jelentik. A megoldandó feladat rendre szembesíti őket azokkal az előnyeikkel és hátrányaikkal, amelyeket a leszokási folyamatban is figyelembe kell venniük.
De talán ennél is fontosabb, hogy olyan mentoraik vannak, akik rendre figyelmeztetik őket a teljes absztinenciához vezető út bukkanóira, kátyúira. Ők pontosan tudják, hogy a szerfüggőkre milyen csapdák várnak a leszokás labirintusában.
Tudják, hogy milyen könnyű újra kábítószerhez nyúlni. A dokumentumfilm egyik nagy erénye, hogy bemutatja a mentor szerepének fontosságát. Roland (Boróka és Szilveszter segítője) évtizedes tapasztalattal rendelkező addiktológusokat megszégyenítő módon tudja, hogy pontosan mikor bátorítsa Borókát, hogy melyik pillanatban kell kijózanítani az önmagától éppen elalélni készülő – már harminc napja tiszta – Szilvesztert.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!