Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Mindezek után talán nem meglepő, hogy a tévécsatornák sem ugráltak azért, hogy képernyőre tűzzék a sorozatot. Gough és Millar leginkább a Foxban láttak lehetőséget, végül a mára már nem létező The WB bólintott rá a projektre. Tényleges képregényes alapanyag híján eléggé úgy tűnt, hogy a készítők megnyerhetetlen szélmalomharcot vívnak, ráadásul a szereplőgárda is nehezen állt össze. A modellkarrierje után színészkedésre vágyó Tom Welling, aki végül megkapta Clark Kent szerepét, kezdetben ódzkodott a sorozattól, ahogy Michael Rosenbaum sem volt hajlandó többkörös meghallgatásra menni, inkább azt kérte, tekerjék vissza a szalagot, ha többször látni akarják, hogyan színészkedik. De a Clark anyját játszó Annette O’Toole sem ugrált az ötletért, hogy Kanadába költözzön, ahelyett, hogy a tinédzser fiait nevelné otthon, nyugalomban.
Míg 2001-től 2011-ig futott, az első öt évadával a The WB-n, aztán a hatodiktól a The CW-n, a Smallville rengeteg viszontagságot élt át, az írósztrájk megtépázta a hetedik évadot, az ezt követő nyolcadik évadra lecserélődött szinte a teljes szereplőgárda, a történet a kisvárosból Metropolisba költözött, és minden odds ellenére, habár szinte a saját spin-offjává vált, és a nézettsége egyre hanyatlott, mégis a 217. részre eljutottunk odáig, hogy Clark Kent Supermanné vált. Igaz, hogy teljes valójában, Az acélemberként, A holnap embereként nem láthattuk Tom Wellinget, aki executive producerként, az eredeti készítőpáros távozása után is kötötte az ebet a karóhoz a „no tights, no flights” szabállyal, ám ennek ellenére, csodával határos módon egy olyan dupla részes sorozatzárót kaptunk, ami kifacsarta a Superman-rajongók könnyeit.
Hogy megérte-e a tízévnyi várakozás azt az ötperces önfeledt örömöt, nem tudom, mert jómagam a napokban fejeztem be a sorozatot, életemben először néztem meg, miután a James Gunn által írt és rendezett Superman eszembe juttatta, hogy mennyire izgalmas karakterről van szó.
De a nyolc hónapig, amíg tartott ez a „darálás”, néhány gyengébb pillanattól eltekintve remekül szórakoztam, és most, más országokhoz képest egy hónappal később, de idehaza is február 24-től a Netflixen megtekinthetővé vált a Smallville mind a tíz évadával. Ami mindig szuper fejlemény, mivel ezen a platformon előfordul, hogy másodvirágzást, esetleg folytatást/rebootot ad a nagy klasszikusoknak, ha nagyon pörög a nézettség.
Sokak számára az igazi nagybetűs Smallville-t az első két évad jelenti, ebben az időszakban a sorozat még a „monster of the week” formátumot erőlteti, és részről-részre más főgonoszt rak fel a sakktáblára. Clark Kent ugyebár nem öl, így többségükben ezek a szörnyetegek saját magukat nyírják ki – véletlenül –, ami egy idő után viccesnek érződik, ahogy az is, hogy a főszereplők hányszor ütik be a fejüket, vesztik el az eszméletüket, hogy Clark titka tényleg titok maradjon. A felcsendülő jó popslágerek miatt azonban megbocsátja ezt az ember. Na meg azt is, hogy a sorozat elején felbukkanó szörnyek mind vámpírok, vagy azok újragondolt variációi, akik a meteoreső következtében jöttek létre. Utóbbi, mármint a kryptonitfertőzés és a különböző színű kryptonitok főhősre gyakorolt hatásai (a vöröstől például teljesen kifordul magából Clark) a Smallville legjobb ötletei, amelyeket az évadok elteltével egyre ügyesebben építenek be az írók a fő cselekménybe.
Csakhogy a Smallville nem csak ennyiből áll, kisvárosi coming-of-age sorozat inkább, és ezt az aspektust Millar és Gough valami eszméletlenül eltalálták. Tom Welling már a kezdetektől egy csupaszív, jófiú Clark Kentet hoz, aki szülei dorgálásai és szeretete mellett a barátaival, Lana Langgal (Kristin Kreuk), Pete Rosszal (Sam Jones III), és Chloe Sullivannel (Allison Mack) lóg. Kergetik a szörnyeket, Chloe vezeti az iskolaújságot, Lanával pedig amolyan se veled, se nélküled kapcsolata van Clarknak, aki titkolózik, de ahogy halad előre a széria, úgy derül ki egyre többek számára, hogy ő nem erről a világról való, és mindezek tetejében még szuperképességei is vannak. A képességek bevezetése, vagy inkább megszerzése amúgy élményszámba megy végig a sorozatban, még ha vannak olyan megmosolyogtató ötletek is, mint a hőlátást kiváltó ok. Nem lövöm le a poént, fedezze fel mindenki magának.
Persze ne feledkezzek meg a Luthorokról, a Smallville egyik nagy húzása, hogy a kezdeti évadokban Clark és Lex Luthor (Michael Rosenbaum) jó barátok. Pont az a legtragikusabb az egészben, hogy tudjuk, ez az egész el fog romlani, de a baráti történetszálak imádnivalóak a Smallville-ben. Az pedig elgondolkoztató, hogy szembeállítják a Kenteket és a Luthorokat, bemutatva, hogy mihez vezet, ha valakinek akkora genya az apja, mint Lionel Luthor (John Glover). Clarknak persze nincs könnyű dolga, hősünknek ott vannak a másik bolygóról származó szülei is, a már elhunyt Jor-El, aki a Magány Erődjén keresztül, mesterséges intelligenciaként kommunikál fiával, hol a bolygó leigázására, hol a feltétel nélküli jóságra felszólítva az utolsó kryptonit. E tekintetben a sorozat néha ingadozik, a mondanivaló változik, a Smallville saját magát retconolja, de ettől még élvezetes, ha elfogadjuk, hogy esetenként önmagát értelmezi újra a széria.
A kellemes, megmosolyogtató […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!