Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „Legalább jól ég” – gondolhatta magában az a néhány valaki, akinek parancsba adták a kommunizmus alatt 1949-ben, hogy az ország addigi egyik legnagyobb mézeskalács gyárát felszámolják. Nem is igazán törődtek azzal, hogy amit épp tűzre vetnek, jobb esetben nemrég készült munkája lehet egy mesternek, rosszabb esetben pedig százéves hagyaték, ami már akkor is műtárgyi emléknek számított.
Az államosítási hullám alatt persze nem sokat vesződtek ezekkel a részletekkel, és Magyarország egyik legnagyobb nívójú mézeskalács műhelyének majdnem minden tárgyi emléke odaveszett. Azonban a szerencse, ahogy azelőtt oly sok alkalommal, nem hagyta cserben a Beliczay-családot.
A Kiscelli Múzeumban megcsörrent a telefon, ismeretlen hang szólalt meg a vonal másik végén – azóta sem tudni, ki volt a névtelen hős. Seenger Ervin, művészettörténész vette fel a telefont, és amikor megtudta az ismeretlen férfitől, hogy épp a Beliczay-műhely tárgyait kezdik tűzre vetni, hanyatt-homlok rohant, hogy mentse a menthetőt.
Az érdektelenség akkor sok mindent elpusztított, de a szakember közbenjárásával jó pár faforma túlélte, még ha ehhez a tűzből is kellett kipiszkálja őket.
Az államosítás után 74 ütőfa és 20 viaszforma került a Kiscelli Múzeumba a Beliczay-hagyatékból, ezek közül néhányon még látszanak az égésnyomok. Többek között ezek is megtekinthetők most az intézményben, ahol a híres mézeskalács műhelyt alapító család balsorssal átitatott életútját is megismerhetik az emberek.
Egy makacs fiú
A Beliczay-mézeskalács története majd kétszáz éves, és Beliczay Imrével indul. Apja lelkész volt, fiát pedig taníttatni szerette volna, de az ifjú Beliczay 13 évesen sógoránál megismerkedett a mézeskalács-készítés és árusítás világával, ami magával ragadta. Apja kívánsága ellenére sosem tért vissza tanulmányaihoz, inasnak állt helyette, hogy kitanulja a mézeskalács és a viaszgyertya készítésének mesterségét. Hogy miért pont ezt a kettőt? Mert annak idején szinte elválaszthatatlan volt egymástól a két szakma, mivel a mézeskalácshoz való méz fontos mellékterméke volt a méhviasz, amivel ildomos volt kezdeni is valamit.
Beliczay Imre a legjobbaktól akart tanulni, így járt Pozsonyban, az akkori kor legnagyobb mézeskalácsos céhében, majd tanult a pesti céhben is, amit Horváth Imre vezetett. A gyertyakészítést Rozsnyón tanulta a kor egyik legnagyobb mesterétől, Fialka Sámueltől. Elszántan próbált a lehető legtöbb és legismertebb mestertől tanulni, és szerencsére érzéke is volt a szakmához. Híres volt faforma-bökésben, vagyis ütőfák faragásában – az ütőfa az a faforma, amivel annak idején a mézeskalácsok mintáját adták,
ezekből mentett meg többet a Kiscelli Múzeum történésze az elégetéstől.
1831-ben, mindössze 25 évesen kérvényezte a pesti céhben, hogy mester lehessen, de mivel már így is nyolc mézeskalácsos működött Budapesten ezt csak 1833-ra engedélyezték neki. Be is rendezte első műhelyét a Király utcában, innentől pedig elindult a kitartás és furfang csatája a balsorssal.
Árvíztől a háborúig
Az első csapást máris az 1838-as árvíz okozta, ami elmosta műhelyét, így átköltözött a Csányi utcába, ahol üzletét újból elkezdte felvirágoztatni. Beliczay Imre magánéletét tekintve sem volt egyszerű helyzetben, mivel háromszor is nősült, korábbi feleségei meghaltak. A tárlaton látható egy 1860-as kép, ami, akár egy korabeli „Photoshop” alkotás, számos embert helyez egy fotóra, akik feltehetően sosem álltak össze közösen egy portréra. A családkép szó szerint összeollózott alkotás, amit két képből szerkesztettek össze. Ezen látható harmadik felesége és rengeteg gyermek, de sok esetben valakinek a fejét a másik ember nyakára illesztették – valószínűleg Beliczay Imrét csupán rárajzolták a képre.
Az 1840-es évekre a Beliczay márka már ismert volt, ráadásul a mester nem csak foglalkozásában lett népszerű, de nemesként aktív közéleti szerepet is vállalt. Önálló pesti céhet alapított Horváth Imrével, ami hamarosan az ország legnagyobbja lett, ráadásul elsőként tértek át a magyar nyelvű adminisztrációra. Támogatta Kossuth Lajos ipartestületek létrehozására tett törekvéseit, többször felszólalt, hogy Magyarországnak méznagyhatalomnak kéne lennie természeti adottságai miatt – ami a középkorban így is volt –, plusz a méhviasz jótékony hatásait is hirdette.
Nem győzök tsudállani azon a gazdasági rendszeren, midőn hallom, hogy mindenféle növényből a’mibe tsak édességet fedez föl a’ Chemia, azt abból tűzzel vassal ki fatsarni készülnek, nem kímélve se pénzt, se fáradságot, pedig össze véve, távulról sem közelíté meg a mézet édességre, se egészségre nézve
– olvasható a tárlaton Beliczay Imre 1843-as levele.
Hogy pontosan miről volt szó? A XIX. század közepén kezdett elterjedni a cukorrépából készült cukor, hogy a drága nádcukor helyett azzal édesítsenek, ami azon felül, hogy Beliczay hitvilágával szembement, gazdaságilag sem lehetett egyszerű, mivel kezdte lassan felváltani a mézet.
Szintén kihívás elé állította a családot, hogy a viasz is egyre kevésbé volt kelendő, ahogy a különféle világítási módok a XIX. században kezdték lassan felváltani a gyertyákat, így hiába ért el a piac csúcsára a Beliczay márka, a kor máris új kihívások elé állította. Ezt tovább nehezítette, hogy a szabadságharc után Beliczay Imrének bujkálnia kellett,
mivel aktívan kiállt a magyar érdekek mellett, és csupán 1851-ben térhetett vissza Pestre.
Az iparosodást igyekezett a legjobban kezelni, egészen annyira, hogy a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara ipari osztályának elnöke is lett idővel. Országgyűlési választásokon is indult Terézváros jelöltjeként, ahol Jókai Mórt és Gorove Istvánt is maga mögé utasította, végül mégis visszalépett barátja, Deák Ferenc kérésére. A céhes kötöttségek eltörlését nem élvezhette ki, mivel épp abban az évben halt meg (1872), amikor eltörölték a céhes rendszert.
A virágkor
Apjától fia, Beliczay Béla vette át a stafétát, aki még Németországban járta végig a céhes ranglétrát és hozta haza az ottani tudást. Ekkortájt terjedtek el a különféle élesztők, a térfogatnövelés miatt pedig az addigi, kézzel faragott ütőfák, és az addigi, klasszikus mézeskalácsok háttérbe szorultak, a XIX. század végére pedig már az új, díszes, cukormázas változat lett a divatos.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!