Az elmúlt időszakban számos nyilatkozat látott napvilágot a Zeneakadémia rektori pályázatával kapcsolatban, tiltakozva a kiírás diszkriminatív volta miatt. Az ugyanis csak a komolyzene területén aktív előadók pályázatát tette tehetővé, kizárva a zeneszerzőket, zenekutatókat, zenepedagógusokat, valamint a jazz és a népzene előadóművészeit.
A pályázatot Csák János kulturális és innovációs miniszter a tiltakozások nyomán visszavonta, és új pályázatot ígért, ami a héten jelenik meg. A lépést üdvözölte a Magyar Zenei Tanács elnöksége: Zsoldos Dávid elnök és Hollós Máté alelnök, valamint Lendvai György, Móczár Gábor, Solymosi-Tari Emőke, Váradi Judit és Zsoldos Béla. Az állásfoglalásukat az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
A Magyar Zenei Tanács üdvözli Csák János döntését
„A Magyar Zenei Tanács elnöksége üdvözli Csák János miniszter döntését, hogy visszavonja a Zeneakadémia rektori pályázatát. Bízunk abban, hogy az új pályázat már a zeneművészet egyetlen területét sem fogja diszkriminálni – ez nemcsak az európai gyakorlatban lenne példátlan, de egyértelműen károsan hatna az új rektor egyetemen belüli elfogadottságára is.
Úgy gondoljuk, hogy ahogy a Zeneakadémiának is szüksége van arra, hogy minél több és jobb pályázat – azaz gondolat és jövőkép – közül választhasson, ugyanúgy a pályázatba sok munkát fektető jelöltek is megérdemlik, hogy valódi versenyben mérethessenek meg, és kellő legitimitással kezdhessék el a munkát. Egy nyílt, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő pályázat semmi módon nem csorbítja a döntéshozó szabadságát, ellenkezőleg – éppen ez ad számára lehetőséget egy valóban szabad és legitim döntés meghozatalára.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/07/20/zeneakademia-rektori-palyazat-magyar-zenei-tanacs/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!