Hozzá kell tennem, engem is meglepett, hogy a szerző krimiírásra adta a fejét. Csabát több mint 30 éve ismerem, hiszen a rendszerváltást követő eufórikus korai években az akkori egyetlen TV-ben, a Magyar Televízióban dolgoztunk együtt. Csontos Csaba volt az 1990-es évek derekán az egyik legígéretesebb külpolitikai szerkesztője az MTV-nek, különösen az emblematikus Panoráma című, hetente jelentkező világpolitikai magazinnak. Ő szerkesztett, én műsort vezettem.
Aztán valahogyan kikerültünk egymás látóköréből, bár én maradtam televíziós újságíró, ő viszont tovább lépett. Sokáig nem hallottam felőle, csak évtizedekkel később mesélték egykori egyetemi társai, akikkel Moszkvában tanult, hogy kiköltözött Berlinbe és már jó ideje ott él.
Aztán 2025 végén kaptam egy példányt a Lassú igazságból és nagyon meglepődtem, hogy évtizedek után így találkozunk megint.
Ez a krimi akár igaz történet is lehetne
De félre a személyes vonallal, nézzük meg mitől olyan különleges olvasmány, amit Csontos kínál. A sztori 2017 nyarán játszódik, leginkább Berliben és Budapesten, de vannak Prágáig, Moszkváig és Brüsszelig kinyúló szálai is. Főhősünk Barna Tibor berlini főfelügyelő, aki akkor már évtizedek óta él a német fővárosban és a családi háttér nyújtotta biztos nyelvtudással és a menekültlét kezdő akadályait leküzdve érte el magas pozícióját a rendőrségnél. No, meg azért, mert
bűnügyeit szinte 100 százalékban megoldotta.
Ezúttal is egy furcsa gyilkossághoz riasztják, amelynek áldozata egy moldovai-román lány, aki bizony pénzért árulta bájait. Ami különös, hogy a gyilkos rettenetes kegyetlenséggel csonkította meg áldozatát, szinte sebészi pontossággal, majd olyan precízen rakta rendbe a tett helyszínét, hogy semmiféle DNS nyomot nem találtak utána. Barna csapatával elkezd agyalni és keresnek példákat a világban hasonlóképpen elkövetett gyilkosságokra. Kiderül, hogy az utóbbi évtizedekben volt vagy féltucat hely, ahol hasonlóan végeztek a mindig fiatal szexmunkással és értékelhető nyom híján a hatóságok le is zárták az ügyeket.
Ami fura, hogy mindegyik város köthető a nemzetközi diplomácia kulcspontjaihoz, hiszen New Yorkról, Londonról, Brüsszelről, vagy éppen Genfről volt szó. Mindeközben a szerző végigvisz bennünket a főfelügyelő belső vívódásain és kiderül, hogy 1986-ban miért is hagyta maga mögött Magyarországot, ahová azóta sem tért vissza. Nem sikerült befejeznie Moszkvában a kor legelitebb diplomataképzőjét, az IMO-t, amely ontotta magából a szocialista államok diplomáciai karának utánpótlását. Barna egy szovjet egyetemi diszkóban, félrészegen tett beszólásának köszönhette, hogy a minden magyar hallgatót megfigyelő nagykövetségi titkosszolgálat […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/01/06/konyv-kritika-krimi-csontos-csaba-lassu-igazsag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!