Az Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. A város és lakói alig tértek magukhoz az 1956-os harcok óta. Andor egy 12 éves kisfiú, akit anyja nevel egyedül. A fiú azzal a reménnyel nőtt fel, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer majd visszatér. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja.
A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk, és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitól.
A produkció hosszú hónapokon keresztül, megfeszített erővel kereste a film fő- és kiemelt szereplőit, a casting kiterjedt Erdélyre és Kárpátaljára is. Végül több mint 10 ezer gyermek meghallgatása után a 12 éves, budapesti Barabás Bojtorjánt (Andor) választották ki a főszerepre, Waskovics Andreát (Klára) és Gregory Gadeboist (Berend) pedig a kiemelt szerepekre.
Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró a főszerepet játszó Barabás Bojtorjánnal kapcsolatban kiemelte:
Már a meghallgatásokon kiderült, hogy pontosan érti a karaktert, így ösztönösen közelítette meg a feladatokat. A forgatókönyv közös olvasása során minket is meglepett a felkészültsége, érzékenysége. Korát meghazudtolva elemezte a történetet, napokig beszélgettünk róla. Saját gondolatait, érzéseit, tapasztalatait hozzáadva felépített magának egy külön világot, amely abszolút dialógusban volt az én víziómmal. Alkotótársként gondolkodott velem a történeten, a karaktereken, a szereplők viszonyain, s nekem épp ez volt az eredeti célom.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/cinematrix/2024/09/12/oscar-dij-nemes-jeles-laszlo-uj-film-az-arva/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!