Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Izgatott rohangálás, ritkán látott zsezsgés volt érzékelhető már a Nemzeti Színház bejáratánál is: akinek még nem volt jegye a Bros című előadásra, az pótszékben reménykedett, akinek volt, az elégedetten vonult át a jegyszedő hölgyek között, akik közben fekete lapokat osztogattak az érkezőknek. Az egyiken bibliai idézetek voltak Jeremiás könyvéből, a másikon mottók, illetve „magatartási útmutató a mit sem sejtő résztvevőknek”. Utóbbiból néhány mondat:
Vállalom, hogy az előadásban rendőr leszek. Elhiszem, hogy igazi rendőr vagyok. Vállalom, hogy minden parancsot igazi rendőrként teljesítek.
Az előadás nagy találmánya ugyanis az, hogy „utcáról” behívott szereplői is vannak, vagyis nyilván nem az utcáról érkeznek a színpadra, mindenesetre a leírás azt sugalmazza, hogy valamiképpen gyanútlan emberek lesznek olyan történések résztvevői, amelyekről halvány sejtésük sincs. Ez az összeszokott koreográfiát látva vajmi kevésé biztos, hogy így történt, mindenesetre nézzük a leírást, ami – az olasz rendező, Romeo Castellucci neve mellett – a legnagyobb nézőmágnesnek bizonyult.
Fülhallgatón érkező utasítások
„Ehhez az előadáshoz egy névtelen férfiakból álló, nagy létszámú csoportra van szükség. Ezek a férfiak – akiket az »utcáról« hívnak be az alkotók – tudtukon kívül, megkérdezésük nélkül az előadás főszereplői lesznek. Színpadra lépésük előtt mindegyiküknek alá kell írnia egy viselkedési szabályokat tartalmazó listát, és meg kell ígérnie, hogy szigorúan betartja mindegyiket. E szabályok »színészi« kötelességeiket írják körül. A »színészeket« még a lista aláírását követően sem tájékoztatják az előadásról.
Néhány perccel a produkció kezdete előtt minden »színész« kap egy rendőregyenruhát és egy fejhallgatót. Amikor felmegy a függöny, a »színészeknek« aprólékosan végre kell hajtaniuk a fülhallgatón keresztül érkező utasításokat. Az instrukciókat valós időben és egyénenként kapják, s a feladatok teljesítésére meghatározott idő áll a rendelkezésükre. A parancsok forrása kívül esik a színpadi téren, így a nézők számára nem lesz látható.”
Eddig az idézet, ami alapján ki ne lenne kíváncsi az előadásra? A felvezető szöveg sötét, fenyegető tónusa és az előadás várható cselekménye nyilván előrevetítette, hogy nagyjából mit látunk majd az előadáson – az erőszak, a kiszolgáltatottság, a parancsba adott kegyetlenkedés borítékolva volt –, de arra a tömény borzalomra, ami bekövetkezett, senki nem számított.
Kínzások minden mennyiségben
Már füstbe burkolózott a nézőtér, amikor megérkeztünk, aztán még a helyek elfoglalása és a nézőtéri fecsegések közepette megszólalt valami gépezet, ami olyan hangos volt, hogy elnyomta a közönség hangját. Végig jellemzők voltak egyébként a nagyon erős hanghatások, amelyek még drámaibbá, ijesztőbbé, kegyetlenebbé tették a színpadi történéseket. Az előadás során félhomály uralkodott a színpadon, a rendőrruhába öltöztetett szereplők és áldozataik sziluettjét lehetett nagyjából kivenni.
Értelmes beszéd vagy bármilyen szöveg szinte egyáltalán nem hangzott el: az elején nagyjából negyedóráig egy zavaros(nak tűnő) öregember magyarázott, halandzsázott hosszú, fehér klepetusban, mint valami megzavarodott próféta. Rajta kívül még egy kisfiú volt fehérben, mindenki más, vagyis a rendőrök sötét uniformist viseltek.
A „mondanivaló” nem volt túl bonyolult, hiszen a jelenetek felidézték a XX. században tomboló erőszak többféle formáját, a kihallgatószobák, a lágerek, a modern kori kínzások kegyetlen világát, amellyel szemben nagyon kevés, erőtlen és elszigetelt jóságot lehet felmutatni.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/05/26/romeo-castellucci-bros-nemzeti-szinhaz-mitem-kritika/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
