Ünnepi hangversenyt tartott pénteken Budapesten a Magyar Állami Operaház, az Andrássy úti dalszínház megnyitásának 140 éves évfordulója alkalmából – írja az MTI.
A intézmény pénteki közleménye szerint az ünnepségen a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara, valamint a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Nemzeti Balettintézet előadásában Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán művei csendültek fel és látható volt Várnagy Kristóf Bartók Táncszvitjére készített koreográfiája is.
A közlemény idézi Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkárt, aki a pénteki ünnepségen egyedinek és pótolhatatlannak nevezte az Operát. Úgy vélte, hogy elődeink bölcs döntést hoztak, amikor úgy határoztak, Magyarországnak szüksége van egy önálló dalszínházra.
Ma már el sem tudjuk képzelni a magyar kultúrát az Operaház nélkül, amelyet mindig a művészi kiválóság, a közönség szeretete vezérelte, így válhatott azzá, amit ma is láthatunk. Az Opera a magyar kultúra csodás ékköve, az európai művészeti élet meghatározó helyszíne
– hangsúlyozta a politikus.
Nicolas Payne, a londoni Királyi Opera, az Angol Nemzeti Opera és az Opera Europa nemzetközi ernyőszervezet alapító igazgatója emlékeztett arra, hogy az 1890-es évektől az európai kultúra középpontja fokozatosan keletre húzódott, miközben az operaértők körében Moniuszko és Smetana mellett Erkel is bekerült a köztudatba. A közlemény szerint a színházi szakember méltatta a Magyar Állami Operaház vezetése által […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!