Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ó, ha rózsabimbó lehetnék!
Potzner Ferenc és a KÖZTI munkatársai már 2010-ben azt javasolták a döntéshozóknak, hogy a budai várnegyed részleges rekonstrukciójával párhuzamosan a Rákosi-korszakban ideológiai okok miatt teljesen megsemmisített királyi kerteket is érdemes lenne korhűn visszaállítani. Az I. kerületi önkormányzat megrendelésére elkészült revitalizációs tanulmányterv olyan nagy sikert ért el akkor a politikusok körében, hogy részben ennek a koncepcióvázlatnak köszönhetően indult el a Várkert Bazár és a keleti kertek megújhodása, majd 2015 májusában a Nemzeti Hauszmann Program (NHP) keretei között az egykori kormányzati épületek visszaépítése.
A rekonstrukciós program keretén belül azóta sok épület újult meg. Az NHP idén március 3-án kérvényezte a fővárosi kormányhivatalnál, hogy adjon zöld utat újabb projektjének, amely a budavári királyi várkert „műemléki helyreállítás keretében történő tájépítészeti rendezése” lenne. A 6452/2-4 helyrajzi számon elvégzendő ráncfelvarrás a várlejtő délkeleti, déli és nyugati részét ölelné fel. A Várkapitányság az eljárást elindító kérelme mellé egytucatnyi látványtervet és helyszínrajzot is mellékelt.
Bár az építési eljárás címe sokat sejtet, valójában szó sincs a korábban itt állt reprezentatív küllemű épületek teljes, vagy részleges visszaállításáról.
Az NHP most kimondottan kortárs tereptárgyakat és egy teljesen új tájkertet látna szívesen a várkötény aljában. Ennek tükrében az álmodozók ne is keressék a helyszínrajzokon a program névadójának, Hauszmann Alajos tervei alapján 1891-ben átadott formás díszlépcsőket, szobrokat és kacskaringós sétányokkal tagolt angol tájkertjét, illetve ifjabb Pecz Ármin 1898-ban létrehozott szabályos, mértani rendbe szervezett teraszait és egzotikus növénykiültetéseit.
A „műemléki helyreállítás” megnevezés így igencsak félrevezetőre sikerült.
Már nem Hauszmann nyomdokain a Nemzeti Hauszmann Program?
Persze egy új tájkert kialakítása azért kézenfekvőbb, mert a Hauszmann- és a Pecz-féle kertek strukturális nyomai napjainkra teljesen eltűntek. Az 1948 és 1959 között lebonyolított tereprendezés óta a várkötény terepszintje egy-négy méterrel csökkent. Persze rengeteg földmunkával ez a probléma áthidalható lenne, ám úgy néz ki, hogy a
2019-ben elkülönített 1,9 milliárd forintnyi állami támogatásból most csak arra futotta, hogy egy átgondolatlan fércmű szülessen.
Természetesen nem a kortárs beépítéssel van a baj, hanem azzal, hogy a nevüket szemérmesen elhallgató építészek nívós és tetszetős épületek helyett olyan szürke monolitokat, rácsos kúpokat és túlméretezett bumfordi fémszerkezeteket terveztek meg ide, amelyeknek szellemi előképét hamarabb megtaláljuk a szocializmus játszóterei és a panelházak lebetonozott közösségi tereinél, mintsem Versailles, Potsdam, Prága, Bécs, Pozsony és Schosshof XVIII–XIX. századi kertjeinél. Érdemes megemlíteni, hogy
a kormányhivataloz benyújtott és publikussá vált látványképek már nem koncepciós tervek, hanem engedélyeztetésre váró végleges elképzelések.
Joggal vetődik fel ilyenkor a kérdés, hogy az NHP miért nem akar már megfelelni Hauszmann Alajos szellemi és épített örökségének, illetve az általuk sokat hangoztatott hiteles rekonstrukciós folyamatot miért terelték ismét vakvágányra, amelynek első ilyen jellegű megnyilvánulása a Dísz téri Honvéd Főparancsnokság tűzfalára odacsalni, pontosabban két ablaktengellyel megnagyobbítani kívánt egykori Honvédelmi Minisztérium homlokzatával kezdődött, amely építészetileg nem arányos, történelmileg pedig nem hiteles.
Gloriette helyett garázs
Mivel a lecsupaszított Alsó kertnek jelenleg nincs hangsúlyos pontja, így még Potzner Ferenc és csapata is úgy kalkulált 2010-ben, hogy ide mindenképpen vissza kellene majd építeni a Hauszmann Alajos tervezte reprezentatív küllemű támfalépítményt. Ez az egykor díszkútként is hasznosított épület a Ferdinánd-kapuból kifutó egyenes kocsiút Szarvas téri lezárása volt.
A II. világháború végéig ezen az útvonalon át már nem lehetett megközelíteni a várpalotát. Ennek a kovácsoltvas díszkorláttal körbeölelt gloriette-fülkéjében helyezték el 1898-ban Senyei Károly szobrász Aphroditének is nevezett Gyermekét itató nő című szobrát, amelyet 1954-ben tüntettek el a föld színéről az elvtársak befogadóépítményével együtt.
Ennek a két obeliszkkel megkoronázott egykori Hauszmann-építménynek a helyére most egy olyan földszintes fogadóépületet szeretne felépíttetni az NHP, amely jobban hasonlít egy fusiban összegányolt külvárosi garázsra, mintsem egy reprezentatív és tetszetős fogadótérre. Ne feledjük, hogy Potzner Ferenc és a KÖZTI bő egy évtizeddel ezelőtt szintén Hauszmann építményének visszaépítése mellett kardoskodott.
A most bemutatott portaépület mindezek mellett tájidegen is.
Nemcsak az íves várlejtőhöz nem passzol szögletessége, hanem negligálja a szomszédos, az Arany Szarvas és Semmelweis Ignác szülőházaként ismert copf stílusú házak méreteit, ritmikáját és tagozatait is.
Talán célszerűbb lett volna itt a néhai Marosi Ernő művészettörténész, R. Várkonyi Ágnes történész, Cságoly Ferenc építész, Meggyesi Tamás városépítészeti professzor és a Bécsben élő Hajós Géza kerttörténész szakvéleményezte Török Péter tájépítész 2009-ben elfogadott engedélyezési terve szerint eljárni, aki egy olyan, föld alá süllyesztett fogadóteret tervezett akkor ide, ahol a fény és víz játékos felhasználásával ténylegesen „kultúrakapuként” kötötte volna össze a polgárok lakta Tabánt az egykori királyi lak kertjeivel.
Persze a leendő főbejárat kapcsán rögtön felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a közeli, eredeti sírhelyeket nem tartalmazó török temetővel, ahová Török Péter szintén egy föld alól megközelíthető hangcsarnokként működtetett szimbolikus síremléknek álmodta meg, ám úgy néz ki, hogy az NHP terveiben ez a piciny temető érintetlenül vegetálna tovább.
Pálma és babér
Szintén nem épül vissza a várpalota Ferdinánd-kapujához vezető lépcsősor nyugati oldalában méretében és jelentőségében 1945-ig működtetett ifjabb Pecz Ármin tervezte 580 négyzetméteres alapterületű nagy pálmaház sem, mely az Állatkert új pálmaházának megépítéséig Budapest legnagyobb ilyen jellegű épülete volt. Az 1896-ban átadott üvegkomplexum tégla-acél szerkezetét a Schlick-vasgyár készítette.
A 30 méter hosszú és 12 méter széles, kettős üvegezésű, déli oldalán domború üvegházban három darab egy köbméter űrtartalmú víztartály is működött. Ezekből kettő az öntözővíz előmelegítésére, egy pedig a ház közepén levő medencék aranyhalainak teleltetésére szolgált. Ettől nyugatra állt a kazánház, amelynek gőzfűtésrendszerét az angol Charles & Lewis Cross szerelte be. A nagy pálmaház nem semmisült meg a világháborúban. Kisebb társával együtt 1948-ban újra felépítették Miskolcon, ahol még 1968-ban is használták. A borsodivá vált vasvázas házak további sorsáról sajnos nincsen információnk, csak sejtésünk.
A „rekonstrukciós tervekről” szintén hiányzik az ehhez a csipkés kovácsoltvasból készült konstrukcióhoz egykor szorosan kapcsolódó négy kisebb méretű üvegház (meleg ágyak, hideg ágyak, kis pálmaház, kaktuszház) is, amely Ilsemann Keresztély főkertésznek köszönhetően Európa-hírűvé tették a budapesti királyi várkertészetet.
Persze nem csak az egykori üvegházakat nem látjuk viszont a helyszínrajzokon, hanem a Szarvas tér irányában kialakított 27 darab szaporítóházat, termesztő házat és melegágyi ablakot se. Az itt nevelt orchideák, azáleák, begóniák, ciklámenek, pálmák és kaktuszok, valamint a király kedvenc virágai, a rózsák, orgonák és ibolyák annyira kelendőek voltak a XX. század közepéig, hogy az 500 főt foglalkoztató független várkertészetnek jelentős exporttal is foglalkoznia kellett.
A történelmi múlt részleges megidézése miatt persze az NHP is kalkulált egy új pálmaház megépítésével, amelyet nem az eredeti helyén, hanem a Buzogány torony melletti kicsiny alapterületű Nyúlkertben építenének fel. A török időkben Jeni Mahalle-nek hívott szűk területre megálmodott íves vitrin sem lett tökéletes.
A tervezők ugyanis nem vették figyelembe, hogy a kortinafal nyugati oldalába száműzött nagy fényigényű növények legfeljebb csak a déli óráktól juthatnak majd először közvetlen napfényhez a nyolc-kilenc méter magas fal hosszú árnyéka miatt.
Kiss András táj- és kertépítőmérnök elmondása szerint
ő ilyen szakmai dilettantizmust még sohasem látott. A szakember elmondása szerint a pálmaházakat mindig dél felé kell tájolni. A folyamatos besugárzás elérése miatt a napházak gerincének mindig kelet-nyugati irányúnak kell lennie a Várkapitányság által támogatott észak-déli tengely helyett.
Bár tény, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
