Nehézkesen indult a kedd a Sziget Fesztiválon, hiszen épphogy elkezdődött a nap, máris befutott az első rossz hír: a tavalyi évhez hasonlóan idén is az utolsó utáni pillanatban, mindössze öt órával a kiírt fellépése előtt lemondta nagyszínpados fellépését a svéd rapper, Yung Lean. A szervezők a kései lemondás miatt az egész nap időpontjait átvariálták, ám új fellépő nem került be a programtáblába. Így a szokásos 16 órai kezdés helyett
az első koncert csak 17:30-kor indult a nagyszínpadon,
amit a norvég girl in red 19:30-tól vett birtokába kicsivel több mint egy órán keresztül. Érdekesség, hogy Marie Ulven nem most jár először Budapesten, korábban a fővárosban megrendezett 2021-es MTV EMA egyik sztárvendége volt – önálló koncertet hazánkban azonban eddig nem volt lehetősége adni, így rendkívül kíváncsian vártuk, mit tud egymagában produkálni a mindössze 24 éves énekes-dalszerző.

Azok a fránya lányok
Hogy energiából nem lesz hiány, még azelőtt meggyőződhettünk, hogy Ulven egyáltalán énekelni kezdett volna, az énekesnő ugyanis egy jókora sprinteléssel üdvözölte a Sziget közönségét, majd egyből bele is kezdett a You Stupid Bitch című szerzeményébe, amely nem meglepő módon egy lányról szól – hiszen girl in red nyíltan és büszkén vállalja, hogy leszbikus. Aki ismeri munkásságát, tudja, hogy dalai javarészt a szívéhez közel álló lányokról szólnak, azok viszont, akik mindezzel nem voltak tisztában, a girls című szerzemény alatt biztosan megvilágosodtak, a dal szövege ugyanis mindent egyértelművé tesz.
Ulven egyébként a homoszexualitás kérdését rendkívül fontosnak tartja, a koncert alatt többször is szóba hozta az elfogadást, szinte az összes LMBTQ+-zászlót kiszúrta a tömegben,
ahogy poénosan azt is sokszor megjegyezte, hogy nocsak, ismét egy olyan dal következik, amely egy lányról szól. A dalok között egyébként szinte mindig rövid szünetet tartott, és ilyenkor próbált minél közelebb kerülni a közönséghez, valamilyen aranyos történetet elmesélve. Az egyik ilyen alkalom során azonban már olyan közvetlen lett a kapcsolat, hogy Ulven majdnem az STD-kről, azaz a szexuális úton terjedő betegségekről kezdett el kiselőadást tartani, az utolsó pillanatban azonban végül meggondolta magát, és belevágott a következő nótába.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/08/16/sziget-2023-girl-in-red-marie-ulven-koncert/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!