2021. október 21., csütörtökMa Orsolya napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 362,00 Ft | USD: 312,00 Ft | CHF: 337,00 Ft
2021.10.21. Orsolya Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 362,00 Ft | USD: 312,00 Ft | CHF: 337,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Kafiya Said szomáliai menekültből lett büszke magyar nő

Hirdetés

Kafiya Said szomáliai menekültből lett büszke magyar nő

Kafiya Said Mahdi tizennégy évesen menekült el Szomáliából, amikor édesapja eladta egy idős férfinak. Egy jobb élet reményében egy éven át utazott, bolyongott egy számára ismeretlen világ felé. Volt, hogy egyhuzamban tíz napig sétált, és volt, hogy börtönbe zárták. Mégsem adta fel. Magyarországra nem sokkal a 2015-ös nagy menekülthullám előtt érkezett, a fóti gyermekotthonba került. Itt találkozott Zurbó Dorottyával, aki két éven keresztül filmet forgatott róla – azt szerette volna megmutatni, milyen sorsok bújnak meg a rettegett szó mögött: menekült. A dokumentumfilm felkerült a Netflix kínálatába is. Kafiya két éve magyar állampolgár, sikeres modell.

Azt lehet tudni, hogy hosszú ideig, egy éven át menekült a hazájából; tudna mesélni arról, mi történt önnel, amíg eljutott Magyarországra?

Szomáliából azért kellett eljönnöm, mert édesapám eladott egy idős férfinak. Tizennégy éves voltam. Anyukám segített megszökni, talált egy embercsempészt. Először Iránba mentem, odáig tudtam menni szomáliai útlevéllel, de onnan már olyan utakon haladtunk, amerre az embercsempész vezetett, sosem tudtam, merre járunk. Csak őt követtem. Így jutottam el Törökországba, ahol egy hónapig vártunk olyan csoportra, amellyel átjutottunk Görögországba. Autóval mentünk, de balesetet szenvedtünk, így jöttek a rendőrök, akik bejelentettek mint menekült. Kaptam papírokat, egy hónapig voltak érvényesek. Görögországban a lakhatásért egy szomáliaiakkal teli házban segítettem a házimunkában. Viszont eltelt az idő, lejártak a papírok.

Hirdetés

Athénban éppen vásárolni indultam a vacsorához, amikor a rendőrök megállítottak.

Csak a lejárt papírokat tudtam felmutatni. Bevittek az őrsre. Abban bíztam, hogy elengednek, de nem így lett. Jött a rabszállító, és elvitt egy női börtönbe.

Ez fiatalkorúak börtöne volt? Mondtak bármit is, hogy hová viszik, mi vár magára?

Ez egy normális börtön volt, olyan, mint a filmekben, csak nem volt egyenruhánk. Semmit nem mondtak arról, mi vár rám, meddig kell maradnom, nekem pedig nem voltak papírjaim, se pénzem, se ruhám, semmim. Két telefonszámot tudtam fejből, anyukámét és az embercsempészét. Akiket Athénban ismertem, nem tudtak bejönni hozzám, hogy hozzanak pár cuccot, mert féltek, hogy ők is bekerülnek. Nekik sem volt érvényes papírjuk. Elég bonyolult volt elintézni, hogy valaki legalább ruhát tudjon nekem behozni. Eltelt másfél hónap, az embercsempész nem akart többet várni rám. Továbbállt. Nem tudom, hová. Engem végül négy hónap után engedtek el, de akkor sem mondták meg, miért.

Csak úgy kitették? Odakint mi várt magára?

Ez után az élmény után nem szerettem volna tovább Görögországban maradni, így amint lehetett, kerestem egy Európa felé induló menekültcsoportot. Tíz napot sétáltunk Szerbiába, az egy éven át tartó utamnak ez volt a legnehezebb része. Fel akartam adni.

Egy mezőn álltunk a semmi közepén, én pedig leültem, mert azt éreztem, képtelen lennék továbbsétálni. Elfáradtam.

A csoportból ekkor egy lány odajött hozzám. Azt mondta, nincs értelme itt maradnom, hiszen nem is tudom, hol vagyok, nincs ott semmi, ha nem jövök tovább, olyan lesz, mintha el sem jöttem volna otthonról. Hiába voltam kimerült, igaza volt. Felálltam, kézen fogott, és mentünk tovább.

BP-6820

Fotó: Bodnár Patrícia / Index

Mi volt a terv, hová szerettek volna eljutni?

A csoport Bécsbe tartott, de a magyar határnál elkaptak minket. Ekkor kerültem Fótra, a gyermekotthonba. Amikor a menekülthullám megindult Nyugat felé, a többiek elhagyták Magyarországot, de én már nem akartam többet sétálni.

Említette, hogy az édesanyja segített abban, hogy elmenekülhessen hazulról; ezért nem került bajba?

Anyukámnak és a testvéreimnek is el kellett menniük otthonról, mert a kisvárosban élt apukám és a családja is. Édesanyám – a tesóimmal – Szomálián belül elköltözött máshová. Amikor hároméves voltam, a szüleim elváltak, így amikor az apám férjhez akart adni, ők már nem is voltak egy pár, de Szomáliában a férfiaknak van joguk, ők dönthetnek mindenről, például a női sorsokról.

A Könnyű leckék című dokumentumfilmben, amelyet Zurbó Dorottyával forgattak, az egyik leghangsúlyosabb rész az anyanyelvén mondott belső monológ, amelyet az édesanyjának mesélne el, ha tehetné. Többek között arról, hogy elhagyta a muszlim vallást, modellkedik. Nem tartott attól, hogy akár az anyukájához is eljuthat a film?

Dehogynem, Dorottyával sokat beszéltünk arról, hogy mi kerüljön a filmbe, és mi maradjon ki. Viszont erősebb volt bennem a vágy, hogy az emberek tudjanak arról, mit jelent menekültnek lenni. Sokan magával a fogalommal sincsenek tisztában, pedig ha valaki menekül, azért teszi, mert a hazájában nincs biztonságban. Ha nem tudsz magyarul, az egészen más, mint amikor már el tudod olvasni, mit írtak arra a plakátra, ami rólad szól. Én a menekültválság idején már tudtam valamennyire magyarul, így láttam, mi zajlik. Ezért szerettem volna, ha az emberek azt is látják, hogy pontosan mit csinál egy menekült, milyen nehézségekkel kell megküzdene. Ezek olyan dolgok, amikbe mások bele sem gondolnak.

Mi az, amit példaként tudna kiemelni abból, hogy mi vár azokra a menekültekre, akik Magyarországon kapnak menedéket?

Én gyerekotthonba kerültem, ott könnyebb volt, mert automatikusan kaptam segítséget. Volt egy tanárom, aki például angol-magyar órákat tartott, hogy valamennyire képben legyek a betűkkel. De azok, akik nem Budapestre kerülnek, és a legtöbb felnőtt tábor nem a fővárosban van, nem kapnak ilyen lehetőséget. A menekülteken több civil szervezet próbál segíteni, de ehhez ismerni kell olyanokat, akik már kapcsolatban állnak a segítőkkel. Legelőször nyelvet kell tanulni, hogy állást vagy lakást kapj.

Amikor a 2015-ös menekültválság kirobbant, érzékelt változást abban, hogy miként viszonyulnak önhöz a magyarok?

Akkor már suliba jártam, valamennyire értettem és beszéltem magyarul. A menekültválság előtt nem érzékeltem, hogy úgy néztek volna rám, mint egy idegenre, aki azért van itt, hogy elvegye a munkájukat vagy az életüket. Viszont ez később megváltozott. Egyre többet bámultak, sokan azt mondták, menjek vissza oda, ahonnan jöttem. Ám belül mindig tudtam, hogy ez nem nekem, Kafiyának szól.

Az ugyanis nem csak itteni jelenség, hogy nem fogadjuk el a másikat.

Ez Szomáliában is így van, és máshol is, biztosan. Viszont mostanában a munkám miatt tudtam utazni erre-arra, és már nem érzem, hogy rossz szemmel néznének rám, inkább csak úgy, mint egy sima emberre. Amióta nem hordok kendőt, már nem érzem azt, hogy rosszallóan néznének rám, maximum csodálkoznak.

Szomáliában kultúrájának meghatározó része volt a muszlim vallás, így elég hatalmas lépésnek tűnik, hogy megkeresztelkedett, és már nem hordja a hidzsábot.

Úgy gondolom, ha Szomáliában maradtam volna, úgy viselkednék, ahogy addig; olyan ruhát hordanék, ami az ottani kultúrában megfelel. De ha Kínába mentem volna, akkor az ottani dolgokhoz alkalmazkodnék. Tiszteletben tartom egy adott hely kultúráját, nekem ez a természetes. Nyilván ha tudod, hogy milyen zárt világból jöttem, és ehhez képest mennyire nyitottá válltam, ez nagy különbségnek tűnik, de nekem az a természetes, hogy alkalmazkodom. Az élet ilyen, folyamatosan halad, változik.

BP-6738

Fotó: Bodnár Patrícia / […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/2021/09/29/kafiya-said-szomaliai-menekultbol-lett-buszke-magyar-no/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Hadik Andrásról készít történelmi kalandfilmet Szikora János

Hadik Andrásról készít történelmi kalandfilmet Szikora János

Hadik címmel rendez történelmi kalandfilmet Hadik Andrásról és huszárseregéről Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház …