Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Jón Kalman Stefánsson izlandi, immáron Budapest nagydíjas íróval egyebek mellett arról beszélgettünk,
- hogy ő cenzúrázta-e már önmagát,
- a történelemben a diktátorok mindig megpróbálták elhallgattatni a művészeket,
- időnként forradalomnak kell kitörnie, hogy az elnyomásban lévő emberek szabadok legyenek,
- hogy szerinte olyan orosz írókat kellett volna meghívni a budapesti könyvfesztiválra, akik nem támogatják Putyin tetteit.
Önt próbálták már elhallgattatni?
Még nem. Izlandon, ahonnan jövök, az irodalomnak komoly története van, nem jellemzőek az ilyen szituációk.
Azért kérdezzük, mert a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitóján azt mondta, hogy a „könyveket nem lehet elhallgattatni, még akkor sem, amikor valamilyen diktátor vagy politikus akar elhallgattatni valamilyen irodalmat. Ilyenkor saját magukat hallgattatják el, mert a könyvek mindig beszélni fognak, ezt ők tudják, és félnek tőle”.
A történelemben rengeteg példa van arra, amikor a királyok vagy a diktátorok megpróbálták a művészeket, az írókat elhallgattatni, ez visszatérő jelenség. Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényét mintegy 30 évvel a megírása után adhatták ki, mert abban az időben abban a formában nem jelenhetett meg.
Most, nagyjából hatvan évvel később mégis ez az egyik leghíresebb, legszórakoztatóbb és legkülönlegesebb könyv, amely kiváló példája az elhallgattatásnak, mégis túlélte az említett időszakot. Ha egy olyan művész vagy alkotó olyan országban él, amelyben a diktátor el akarja hallgattatni, vagy hatással akar lenni arra, amit ír, akkor harcolnia kell ellene, és azért is ki kell fejeznie magát, az érzéseit, és nem hagyhatja, hogy a belső cenzúrája gátat szabjon.
Azt akarják, hogy szűken gondolkodj
Cenzúrázta már önmagát?
Erre még nem volt példa, mert amikor írok, nem a világgal meg a külső tényezőkkel, hanem az írással foglalkozom. A történetre fókuszálok, és nem arra, hogyan hat majd a világra.
Politikáról csak az interjúkban beszél, a regényeiben viszont nem igazán ábrázolja. Miért?
A politika és az erotika kicsit mocskos téma. Ha bele akarod erőszakolni a történetbe, nem mindig teremtődnek jól. Ezek a dolgok ugyan a világ részei, de ha az olvasó azt érzi, hogy bele vannak erőszakolva, azzal az író a saját művét és gondolatait rombolhatja le. Olyan ez, mint amikor írsz egy dalt, és van egy hang, amely nem passzol oda. Néha azért velem is megesik, hogy beleírok egy politikai szálat – amelyet aztán ki kell vennem, mert érzem, nem illik oda.
Mikor volt ilyen legutóbb?
Nem nagyon emlékszem ilyenre, mert jó képességem van arra, hogyan kell elfelejteni az ilyen dolgokat. Van könyvem, amelyikben Donald Trumpot kétszer említettem meg, és voltak olvasók, akik megjegyezték, hogy ez idővel aktualitását veszti, de én úgy éreztem, hogy a történet részét képezik.
Az írónak mennyire feladata megszólalni társadalmi témákban?
Az írók esetében a legfontosabb, hogy jó könyveket írjanak, nem várhatjuk el tőlük az efféle megnyilvánulásokat. Amikor a világról, a társadalomról írsz, akkor az adott politikai szituáció kapcsán az üzenet sokszor az apróságokban is megjelenhet, mint egy séta vagy egy csók.
Az olyan politikusok, mint Putyin vagy a szélsőjobboldali csoportosulások azt szeretnék, hogy te szűken gondolkodj, ez viszont teljesen ellentmond annak, amit a művészet képvisel.
A művészet az embert a világban értelmezi. Szóval nem az apróságokra, hanem a teljes egészre fókuszál. Amikor világirodalmat olvasol, akkor nem csupán magyar állampolgár vagy, hanem a világé, ilyenkor az elmében megszűnnek a határok. Ebből is látszik, miért fóliázzák be a könyveket Magyarországon, mert attól tartanak, hogy eljuthatnak hozzánk.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!