Már csak pár nap, és elindul a 2025-ös Ki Mit Tube versenyidőszaka. A nevezési időszak már elkezdődött, de csupán május elsején töltik fel a szervezők az első videókat, előtte azonban még hátra volt egy fontos dolog: az utolsó három zsűritagot is be kellett mutatni. A bejelentő esemény rögvest egy intró videóval indult, amiben Bánki Beni buzdította jelentkezésre a nézőket. Ezt követően a sajtóesemény műsorvezetője, Puskás Peti felkonferálta Rubin Kristófot, a Ki Mit Tube producerét, Bányai Tamást, a One Magyarország vezérigazgatóját és Huber Tamást, az Index főszerkesztő-helyettesét.
Rettenetesen nagyot változott digitálisan a világ. Olyan platformok jöttek be az elmúlt tíz évben és annyian kezdtek el tartalmat gyártani online, kiállni a reflektorfénybe, hogy úgy éreztem, kéne adni egy újabb esélyt ennek
– fogalmazott Rubin Kristóf a sajtótájékoztatón.
A producer kiemelte, amikor belevágtak tíz éve a Ki Mit Tube-ba, még nagyon a YouTube hőskorában jártak, épp csak kezdtek berobbanni az első online sztárok. A 2014-es évadban óriási ellenállást tapasztaltak, de ez 2015-re már feloldódott. A két évad igazán megmozgatta az online közösséget, rengeteg kommentet, véleményt, kritikát és támogatást szült a műsor. Most is szeretnék legalább ennyire felkorbácsolni az internet világát.
Bányai Tamás, a Ki Mit Tube elsődleges támogatójának, a One Magyarországnak a vezérigazgatója elmondta, hogy a márka oldaláról azért is fontos számukra, hogy támogassák a Ki Mit Tube-ot, mivel feladatuk összekötni az embereket, és azt látják, hogy a Ki Mit Tube egy olyan közösségi tér, ami szintén erre törekszik: „a sztorikról és az emberekről szól”.
Huber Tamás, az Index főszerkesztő helyettese úgy fogalmazott a lap szerepvállalásáról, hogy:
Nekünk az Index részéről egy percig sem volt kérdés, hogy beszállunk-e ebbe a buliba. Különböző tehetséggondozó programjaink vannak házon belül és kívül is. Aki követi az Indexet az pontosan látja, hogy már jó néhány éve foglalkozunk tehetséges személyekkel, de nem csak fiatalokkal. Lehetnek zenei előadók, vagy akár sportolók – sport rovatunk tavaly nívó-díjat kapott a magyar sportújságírók éves közgyűlésén a jövő bajnokai sorozatunkért, de akár mondhatnám a Stenket, ahol különböző zenei előadókat karolunk fel és írunk róluk –, naponta több száz e-mailt kapunk, és a számunkra legkedvesebbekkel felvesszük a kapcsolatot. A Ki Mit Tube ennek egy mérföldköve lesz.
Az idei versenyen a One Magyarország által felajánlott öt-, három- és kétmillió forint mellett két különdíj is gazdára talál. Az egyik a Sziget Fesztivál által felajánlott elismerés, aminek keretében a díjazott felléphet az fesztiválon, a másik pedig az Index különdíja egy kiemelkedő videós tartalomgyártó számára, akivel új formátum kialakításába kezdünk.

Teljes a zsűri
A Ki Mit Tube kilencfős zsűrijéből hat tagot már korábban bejelentettek a szervezők, a sajtóesemény első felében őket konferálta fel Puskás Peti. Bánki Beni, Cinthya Dictator, T. Danny, Felcser Máté, Kiss Ádám és Goodlike Marci ültek ki a közönség elé, akik többek közt arról meséltek, hogy mennyire lesznek kemények a versenyzőkkel, pontosan miben is áll az ő feladatuk egy ilyen online megmérettetésnél, illetve mi az, amit várnak az idei Ki Mit Tube-tól. Külön hangsúlyt kapott a kritika mibenléte és a
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!