Frissen sült pogácsa mellett verset írni tanítási időben – nem hangzik rossz programnak, és mostantól nem is elérhetetlen. Elindult ugyanis a Centrál Kávéház új projektje, a Centrál Irodalmi Zsúr, amely valójában rendhagyó irodalomórát jelent középiskolások számára.
A kultúra, a művészet és az irodalom ugyanis rendkívül erős és termékeny közösségi erő volt anno a grand café falai között, és ezt a diákok úgy tudják a leginkább átérezni, ha leülnek abban a térben és jelképesen azokhoz az asztalokhoz, ahol azok a költők és írók töltötték a mindennapjainkat, akiket eddig csak a tankönyvek lapjairól ismertek. Babits, Karinthy, Kosztolányi ugyanezeken a nagy ablaktáblákon néztek ki – miközben az őket csodáló rajongók befelé leskelődtek –, akárcsak a mostani vendégek a szépen felújított nagykávéházban.
15
Frissen sült házi pogácsa
Ezeken a keddi alkalmakon – hiszen 1926-tól 43-ig a Nyugat szerkesztői is keddenként találkoztak a Centrálban – a középiskolások interaktív módon fedezhetik fel a magyar irodalom világát, benne a Nyugat című folyóirat és legjelentősebb íróink törzshelyét, a Centrál történetét, emellett irodalmi, költői játékra is hívják őket. Meskó Zsolt író, rendező – aki lebilincselő módon tud mesélni a Centrál és az írók történetéről –, valamint Bence úr, a főpincér látja vendégül és tanítja versírásra a diákokat, olyan „órákon”, amelyek arra is ösztönzik őket, hogy saját kreatív tartalmakat hozzanak létre.
A pincéreknek egyébként kulcsfontosságú szerepük volt az akkori irodalmi életben – a középiskolások ezeket a történeteket is megismerhetik.
A versek írói bekerülnek a Centrál Költők Társaságába, és a legjobbakat helyben oklevéllel díjazzák. Az irodalmi zsúrok kezdési ideje 9 óra, illetve 10.30. Ez a tanév minden keddjére vonatkozik, kivéve a tanítási szüneteket. Az irodalmi zsúrok alatt a diákokat ásványvízzel és frissen sült házi pogácsával látják vendégül, és megismerkedhetnek a korabeli tárgykultúrával is – nem is olyan könnyű kitalálni, hogy az asztalokon elhelyezett eszközöket mire használták. A programra a tanárok, osztályok a kávéház weboldalán foglalhatnak időpontot.
Írással foglalkozni szexi
Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group egyik alapító tulajdonosa, a Centrál Kávéház ügyvezetője az új programot bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, írással foglalkozni szexi.
A kávéház a magyar irodalom, a kultúra, a progresszivitás bölcsője volt az 1920-as, 30-as években, és ezek az értékek ma is érvényes gondolatokat jelentenek. A Centrál Irodalmi Zsúrral szeretnénk megmutatni a középiskolásoknak, hogy az írott és a kimondott szöveg minősége, mélysége, gondolatisága pont ugyanannyira fontos ma is, mint száz éve. […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!