„Nem szoktam, különösen nem nyilvánosan búcsúzni, mert nem hiszek a halálban. Nem hiszek az elválásban. Sőt, azt gondolom van folytatás. Milyen fura erről is beszélgettünk nem is keveset” – kezdte Facebook-bejegyzését Gyarmati Andrea.
Az egykori olimpikon a személyes hangvételű, megható posztjában búcsúzott el közeli barátjától és „féltestvérétől”, Fenyő Miklóstól. Írásában a halált nem végpontként, hanem folytatásként értelmezte. Mint fogalmazott, nem hisz az elválásban, és a Popper Pétertől tanult gondolat – „volt tehát van, van tehát lesz” – végigkíséri azt a közös történetet, amely évtizedekkel ezelőtt indult, és egészen a közelmúltig tartott.
Gyarmati Andrea visszaemlékezett kapcsolatuk gyökereire, ami a hatvanas évek végére nyúlnak vissza, amikor még mindketten pályájuk elején jártak: míg Fenyő Miklós a zenei karrierjét kezdte, addig ő úszóként bontogatta a szárnyait.
Egyik délután megjelent Gitta néni, hogy szeretne kérni tőlem valamit. Nevezetesen, hogy van Mikike, remek zenész és kellene tőlük (Hungária együttes) kérni egy dalt, mert az jót tenne a népszerűségüknek. Akkor hallottam Rólad először. Aztán kiderült, Mikike tényleg igen tehetséges, és ráadásul nagyon szeretem amit csinál. Fújtam veletek ha felhangzott egy- egy számotok a rádióban
– idézte fel.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/02/01/fenyo-miklos-halal-bucsu-gyarmati-andrea/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!