Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója augusztus közepén írt levelet a Színházi Kritikusok Céhének, amelyben arra kérte őket, hogy a Nemzeti Színház előadásának, a Don Juannak a jelölését vonják vissza. A darabot a legjobb díszlet kategóriában nevezték a Numen/For Use csapata és Ivana Jonke kimagasló közös munkájáért.
A céh nem hagyta válasz nélkül a rendező üzenetét. Nyílt levélben mondták el a véleményüket, és nyilvánvalóvá tették, hogy nem vonják vissza a nevezést, még akkor sem, ha maguk a jelöltek kérik.

Az Index megkereste a Numen/For Use tervezői csapatot, mit gondolnak az ügyről, amint válaszolnak, közöljük. Addig is leírjuk, mit érdemes tudni róluk, mert a díszleteikkel a budapesti közönséget is elvarázsolták.
Importbútorokat akartak kiállítani
A Numen/For Use egy horvát–osztrák tervezői csapat, amely a tér-, a színpad- és az ipari formatervezés területén tevékenykedik. A csoportot Sven Jonke, Christoph Katzler és Nikola Radeljkovics formatervezők alapították 1998-ban For Use néven, majd 1999-ben az ipari formatervezésen kívüli összes projektjük esetében a nevüket Numenre változtatták.
Pályafutásuk kezdeti szakasza a merev és radikális szerzői profilalkotás időszaka volt, amelyet a megalkuvást nem tűrő ifjúkori buzgóság és meggyőződés jellemzett. A szerkezet és a kontextuális hatás látszólagos hiányának orvoslására visszatértek az alapokhoz. Aszkéta és puritán stílusban, ugyanakkor fényűzően kidolgozott módszerrel a Numen tagadhatatlan újdonságot hozott a kissé elavult horvát kortárs dizájn világába.
Sven Jonke a kezdetekről az Oris Magazinnak beszélt. Elmondta, hogy Horvátországban akkoriban az ipari formatervezők számára nem volt sok lehetőség, így minden egyes együttműködésükért meg kellett harcolniuk. „Mi magunk találtunk ügyfeleket, és a feladatainkat a kelleténél ambiciózusabban közelítettük meg.
Jó példa a kezdeményezésre, amikor az Exportdrvo cégtől felhívtak minket, hogy tervezzük meg az Ambienta Vásáron megrendezett kiállítási standjukat. A mottó »Az élet jövője« volt, ők meg harmadosztályú importbútorokat akartak kiállítani. De kínáltunk nekik egy terméket, egy teljesen újratervezett és több részből álló ülésrendszert.
A termék hamar nagy sikert aratott, de a gyártó sajnos nem tudott lépést tartani az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/09/02/numen-for-use-vidnyanszky-attila-nemzeti-szinhaz-kritikusok-dija/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!