Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága negyvennyolcadik ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban – számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.
A közlemény szerint minden új világörökségi helyszín pályázatának elfogadásáról konszenzussal döntött a bizottság a július 19. és 29. között megrendezett évi rendes ülésszakán.
A 25 újonnan felvett helyszín között 19 kulturális, 5 természeti és 1 vegyes világörökségi helyszín van.
Közülük három helyszínt sürgősségi eljárással fogadtak el: a Boma-Badingilo Nemzeti Park vidékét Dél-Szudánban, az Amel-hegyi várakat Libanonban és a ciszjordániai Szebasztia régészeti lelőhelyét.
A normandiai partraszállás emlékhelye is felkerült a listára
A világörökségi bizottság hat helyszínt a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé is felvett, ezzel elismerve mind a helyszínek kiemelkedő értékét, mind pedig védelmük szükségességét.
Kiemelték, hogy három afrikai ország – a Comore-szigetek, Sao Tomé és Príncipe, valamint Dél-Szudán – először került fel a listára, ami egyúttal azt is tükrözi, hogy a szervezet törekszik a lista kiegyensúlyozottabbá és reprezentatívabbá tételére.
Az ülésszak fontos döntései közé tartozott, hogy az 1944-es normandiai partraszállás helyszínét is a világörökség részévé nyilvánították az emlékhelyek kategóriájában. Ebben a 2023-ban létrehozott kategóriában azok a helyszínek szerepelnek, amelyekről egy fontos eseménnyel kapcsolatban emlékeznek meg az országok és közösségeik.
A 48. ülésszakon elfogadott helyszínekkel együtt az UNESCO Világörökségi Listán már 173 ország 1273 helyszíne szerepel. A tagországok közül már csupán 23 nincs fent a listán valamilyen világörökségi helyszínnel.
A bizottsági ülésen jóváhagyták, hogy négy új árapálysíksági terület is csatlakozzon a dél-koreai „Getbol, Korean Tidal Flats” világörökségi helyszínhez. Az Index sajtóút keretében járt az országban, és Dél-Korea más világörökségi helyszíneit is felkereste.
Magyarországi világörökségi helyszínek
A magyarországi helyszínek közül 1987-ben Budapest, beleértve a Duna-partot, a budai Várnegyedet és az Andrássy utat, valamint Hollókő ófaluja és környéke, 1995-ben az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, 1996-ban a Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, 1999-ben a Hortobágyi Nemzeti Park, 2000-ben Pécs ókeresztény emlékeinek együttese, 2001-ben a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/07/29/unesco-vilagorokseg-uj-helyszin-puszan-del-korea-busan/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!