Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Nicholas Binge mélységesen szeret minden furcsaságot, bármit, ami feszegeti a határokat, és bármit, amitől elsírja magát. Soha nem boldogabb, mint amikor egy könyv társaságában lehet. Élt már Szingapúrban, Svájcban és Hongkongban is, a mostani székhelye pedig az Egyesült Királyságban, Edinburgh-ban van, ahol irodalmat tanít és folyamatosan új könyveken dolgozik. Legutóbbi regénye, a Felemelkedés áprilisban jelent meg, nyolc nyelvre fordították le, hazánkban az Agave Könyvek gondozásában adták ki. A regényből film is készül.
Nicholas Binge íróval egyebek mellett arról beszélgettünk,
- hogyan született az idén megjelent Felemelkedés című regénye,
- hogyan éli meg az idő múlását,
- megfér-e egymás mellett a vallás és a tudomány,
- mit gondol a magyar könyvfóliázásról,
- és mennyire ismeri a magyar irodalmat.
Az idén megjelent Felemelkedés című könyvében a vallást szembeállítja a tudománnyal. Önhöz melyik áll közelebb?
A Felemelkedésben azt akartam megmutatni, hogy mindkettő ugyanazokra az univerzális kérdésekre akar választ adni, csak más narratívában, más megközelítésből. Gyermekkoromban amúgy két véglet volt: az édesanyám erősen vallásos ember, rendszeresen vitt magával templomba, vasárnapi iskolába, míg az édesapám mindig tudományos, és olyan filozófiai köteteket vett nekem, amelyek Isten létezését kérdőjelezik meg.
Alapvetően ateista vagyok, sem az egyházban, sem Istenben nem hiszek, viszont fontosnak tartom, hogy a dolgokat nem lehet csak tudományos oldalról megközelíteni. A vallás pedig fontos és speciális történetmesélési narratívát ad, amely az emberhez közelebb áll. Amikor írok, inkább a tudományos oldalról közelítek meg mindent, viszont azt a fajta narratívát használom, amelyet a vallási tanításokból tanultam meg.
Korábban azt nyilatkozta, hogy az idő már-már neurotikusságig megszállottan foglalkoztatja. Az új regényében azt írja: „Szemmel kell tartanod a másodperceket, mert ők szemmel tartanak téged.” A könyv megírásakor hogyan élte meg az idő múlását, és mit tanult az időről?
Úgy gondolom, hogy kimondottan nyugodt és megfontolt ember vagyok, de az egyetlen dolog, ami ki tud hozni a sodromból, az az időre való figyelés: ebben nagyon precíz vagyok. Például ha van egy interjú, amelynek kezdetéig még van tizenöt perc, folyamatosan az órámat lesem, mennyi van még a kezdésig. Szóval folyamatosan szemmel tartom az időt. Horrorként éltem meg a könyv írását, mert az alapvető félelmem testesült meg benne.
Szerintem az ember legnagyobb félelme, amikor elveszik tőle azt, amihez ezer szállal kötődik. Amiről úgy gondolja, hogy az élete alapvető része. Az esetemben ilyen az idő, hiszen a világunkban reggeltől estig, mindent folyamatosan ahhoz mérünk. Ha az embertől elvennénk az időt, úgy a világ működésében durva elidegenedés következhetne be. A könyvben épp ezzel akartam játszani, megmutatni az időn-kívüliséget.
Az emberi elmébe kúszó őrület
A regény minden egyes fejezete egy-egy levél, és ahogy haladunk előre, a pontos dátum eltűnik. Miért választotta ezt a formát?
Már a kezdetektől tudtam, hogy ezt a struktúrát akarom használni, az idő megszüntetése viszont csak egy ok. A másik az volt, hogy kimondottan egy ember narráljon, az információkat kizárólag tőle kapjuk meg, és csak az ő szemén keresztül láthassuk, ahogy a cselekmény halad. Ha nem így írom meg, akkor egyéb látásmódok, vélemények is belekerülnek a szövegbe. Így viszont egyetlen karakter szemén keresztül látjuk az egészet, és nem tudhatjuk, hogy ami történik, valós-e, vagy csak az ő megőrülésének hozadéka. Ezzel a gótikus horror vonalat – Drakula, Frankenstein – szerettem volna behozni a történetbe, modernebb köntösben bemutatva a lassan az emberi elmébe bekúszó őrületet.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
