Az államosított Angolpark és a szintén államosított vurstli területén 1950-ben létrehozott Vidám Park utolsó szezonja 2013 őszén ért véget, utána a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján maga a Vidám Park megszűnt, területét pedig az Állatkert kapta meg. Illetve kapta vissza, hiszen az egykori Vidám Park területének egy jelentős része eredetileg – 1864-től 1907-ig – az Állatkerthez tartozott – tájékoztatta az Indexet Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.
Természetesen a fővárosi közönség így sem maradt vidámparki szórakoztatás nélkül.
„Nemcsak azért, mert Budapest több pontján is rendszeresen feltűnnek különböző utazó vidámparkok, általában jeles ünnepek alkalmával, hanem mert a volt vidámparki területnek azon a részén, amely 2018 óta már látogatható az Állatkert Holnemvolt Vár nevű zónájának részeként, egy vurstlizónát is kialakítottunk” – tette hozzá.
Ebben egyrészt az egyik átvett műemléki játéküzem, a Schäftner-körhinta, másrészt több más eszköz, a törpekerék, két kisebb körhinta, kis vonat is a közönség rendelkezésére áll. Igaz, nem az év minden napján, hanem a szezon időszakában. Ez a vurstlizóna már közel öt esztendeje működik. Habár volt időszak, amikor a világjárvány miatt ezt a részt is zárva kellett tartani.
Milyen állapotban van a Vidám Park?
Maga a volt vidámparki terület a jelenlegi működés szempontjából három zónára osztható. Egy része most is látogatható, az Állatkert Holnemvolt Vár zónája található itt. Pontosabban a Holnemvolt Vár területének egy része az, ami volt vidámparki terület, a másik része mindig is az Állatkerthez tartozott: állatbemutató karámokkal, játszótérrel, vurstlizónával, illetve a már említett Schäftner-körhintával.
„A másik zóna, a Hermina út felé eső rész jelenleg Parkoló ZOOna néven fizetőparkolóként működik. A terület ilyen irányú hasznosítása nem újdonság, mert a területnek ez a része a Vidám Park működésének utolsó éveiben is parkolóként működött, az viszont már az elmúlt évek fejleménye, hogy ez a parkoló elég jól, konszolidált módon működik” – jelezte Hanga Zoltán.
A volt vidámparki terület legnagyobb része pedig a leendő Pannon Park és Biodóm területe, amely már nem építési terület, de amint ismert, ez a fejlesztés elakadt azon a ponton, ahol az építéskivitelezés már készen van, de a befejező ütem még hátravan.
A volt vidámparki játéküzemek és mutatványos berendezések sorsuk alapján négy csoportba tartoznak. Egy részük, a műemléki oltalom alá tartozók ma is megvannak.

„Ezek közül hármat: az 1908-as Schäftner-körhintát, amelyet a Vidám Park a vurstli egyik vállalkozójától örökölt, az 1922-es Hullámvasutat, amely pedig eredetileg az Angolpark része volt, és a két világháború között létesült Mesecsónakot szintén az Angolparktól örökölte a Vidámpark, és az Állatkert kezelésében van. Sőt a Schäftner-körhintát, amióta hozzánk került, szépen fel is újítottuk, és – amint említettem – a szezonban a közönség rendelkezésére áll” – sorolta a szóvivő.
A negyedik műemlék, a régi Lézerdodzsem, korábban Kis troli fa tetőszerkezete a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, azaz a Skanzenbe került, ott a Skanzen Vigadó nevű rendezvénytérnek ez a tetőszerkezete.
A volt vidámparki játéküzemek másik részét, amely a Vidám Park tulajdonában álltak, de nem voltak védettek, a Vidám Park megszüntetésekor leszerelték, értékesítették. Harmadik részüket pedig, amely nem a vidámparké volt, a tulajdonosok a Vidám Park felszámolásakor elvitték.
„És van még egy negyedik vagy +1-es csoport is, azok a játéküzemek, amelyek már a Vidám Park megszűnésekor sem voltak meg. Időnként hallani olyan kommentárokat, hogy a Vidám Park megszüntetése miatt nincs már Űrrakéta, Ciklon, Velence, Vízisikló, Kisvasút stb. Ezeket a játékokat azonban már jóval korábban, esetenként évtizedekkel a Vidám Park bezárása előtt megszüntették, leszerelték” – jegyezte meg Hanga.
Anyósröptető
A Vidám Park átvételekor a terület egy részén jelentős környezetszennyezés nyomai is fellelhetőek voltak, ami egyébként jellemző a rozsdaövezeti területekre. Azon a helyen például, ahol az „anyósröptető” nevű játéküzem működött, kiterjedt olajszennyezés volt látható a felszínen, s ugyanez kimutatható volt mélyebben, a talajban is.
Mint kiderült, a szennyeződés oka egyszerűen az volt, hogy a korábban itt állt játéküzemi berendezés hidraulikus munkahengeréből szivárgott az olaj, s ezt a problémát nem javítással, hanem egyszerűen csak az elfolyt hidraulikaolaj utántöltésével orvosolták.
Ennek következtében egy évtizeden keresztül valószínűleg több ezer liter olaj került a talajba. Közelében a dodzsem tetejét fújt azbeszttel borították, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/04/01/vidampark-allatkert-hullamvasut-hanga-zoltan/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!