Az amerikai punk-rock csapat október 11-én adta ki 11. nagylemezét Supercharged címmel, most pedig jövő évi The Offspring: Supercharged Worldwide in ’25 nevű világ körüli turnéjukat is bejelentették, amellyel hét év után – amikor az Aint-Flag és a magyar Run Over Dogs társaságában játszottak a Tüskecsarnokban – Budapestre is visszatérnek. A The Offspring 2025. október 31-én egy igazán ütős punk bulit ígér az MVM Dome-ban, a Live Nation szervezésében.

A The Offspring 1984-ben alakult a kaliforniai Garden Grove-ban. Negyvenéves pályafutásuk során 11 stúdióalbumot adtak ki és nekik tulajdonítják a – szintén kaliforniai – Green Day és Rancid zenekarokkal együtt, hogy ismét népszerűvé vált a punk-rock zene a ’90-es években. A banda az évek során több mint 40 millió lemezt adott el világszerte, amellyel az egyik legnagyobb eladást produkáló punk-rock zenekarrá váltak.
A csapat azonban ennyi év után sem elégszik meg az olyan legendás albumok sikereivel, mint például a Smash vagy az Americana, erre legújabb nagylemezük a bizonyíték, ugyanis csak a The Offspring tudott olyan magas oktánszámú albumot készíteni, mint a Supercharged: agresszív, mégis dallamos, jellegzetesen dél-kaliforniai, mégis univerzális anyag, amely a 21. századi élet kiszámíthatatlan energiáját hasznosítja, hogy pozitív és inspiráló erővé alakítsa.
A Supercharged cím jól összefoglalja amilyen a világ most, ahol úgy tűnik, mindenki fel van tüzelve a való életben és a közösségi médiában is
– mondta Dexter Holland, a The Offspring alapító énekes-gitárosa, dalszerzője. „Ugyanakkor néhány kedvenc lemezem hangzására is utal az AC/DC-től az Operation Ivyig. Akár zeneileg, akár kulturálisan nézzük, ez a szó nagyon zsigeri módon csapódik le benned” – tette hozzá az énekes-gitáros.
A lemezt Bob Rock jegyzi producerként, aki olyan lemezek születésénél bábáskodott, mint a Mötley Crüe Dr. Feelgood-ja, a Metallica self-titled fekete lemeze, Bon Jovi Keep the Faith-je, vagy éppen a The Offspring 2008 óta készült négy lemeze. A Supercharged-on lévő 10 dal a dél-kaliforniai punk szcéna születésében meghatározó szerepet játszó The Offspringet örökíti meg ereje teljében: a kaliforniai zenei hatások markánsak, a zenekarra jellemző metalos riffelés még mindig megvan, Holland dalszövegei pedig élesek, és a saját életéből merített történetek mellett az elvontabb gondolatok és a kommentszekciókban poénként feltűnő Come to Brazil szállóige is inspirálta őt.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!