Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Herendi Gábor Balázs Béla-díjas rendező az Indexnek adott nagyinterjújában többek között arról is beszél, hogy
- hosszú ideig miért nem nyilvánult meg közéleti kérdésekben,
- mi a véleménye a magyar kultúrpolitikáról,
- mit gondol a független magyar film új korszakáról,
- először miért utasította vissza a Futni mentem rendezését,
- hogyan sikerült meggyőzni Csányi Sándort arról, hogy szerepet vállaljon az alkotásban.
„Magamnak is szemrehányást teszek, mert én régóta rosszul érzem magam ebben a rendszerben, de sokáig behúztam fülem-farkam. Szívesen posztoltam volna vagy megosztottam volna egy Facebook-bejegyzést, de aztán visszahúztam a kezem, hogy á, nem, én szeretnék filmet csinálni, és jobb, hogyha nem néznek utánam. Ezt tökre szégyellem” – mondta egy korábbi interjúban. Még mindig szégyelli?
Ezt szégyellem, de megváltozott a helyzet, mert már semmilyen aggályom sincsen a véleménynyilvánítással kapcsolatban. Annak is köszönhető, hogy most már kristálytisztán látszik: nem rúghatok labdába a Nemzeti Filmintézet grémiumánál. Már nem élnek az előbb idézett félelmeim.
Annak a reményében hallgatott, hogy rendezhet.
Figyeljen, nekem a rendezés az életem. Sok olyan filmes van, aki nagyon rossz véleménnyel van a mai kultúrpolitikáról, elégedetlen, de lapít, mert bízik benne, hogy valahogyan mégiscsak eljut valamilyen támogatáshoz, készíthet filmet. A szakma nagyon megosztott, a többség elégedetlen, miközben a film elképesztően drága műfaj, éppen ezért könnyen irányítható, hogy milyen film jöjjön létre. Más műfajokban, például az irodalomban nem ennyire eklatáns a helyzet. A film tragédiája, hogy méregdrága forgatni.
Struccpolitika és kiút
Most és korábbi interjúkban is a kultúrpolitikával szembeni elégedetlenségét fogalmazta meg. Azt mondja, hogy már nincsenek aggályai, tehát ha akarja, akkor elmondhatja a szélesebb értelemben vett kritikáját is a közélettel kapcsolatban. A kultúrpolitikán kívül mindent helyénvalónak tart?
Kicsit elfáradtam ebben az egészben. Persze hogy van véleményem, ahogyan minden értelmiséginek, nem dughatjuk a fejünket a homokba. Rám is nagyon rossz hatással vannak azok a politikai és társadalmi változások, amelyek szerintem nem jó irányba haladnak. Ha azt kérdezi, hogy mit emelnék ki ezek közül, akkor egyértelműen az ország megosztottságát, ami engem rémisztően bánt, és annak a politikai kultúrának és propagandának köszönhető, amit a regnáló kormány megteremtett.
A közelmúltban Török Ferenc rendezővel és Stalter Judit producerrel is beszélgettem, akik egyetértettek abban, hogy az ön által is ostorozott támogatási rendszer miatt a független magyar film új korszaka van kibontakozóban. Ön hogyan látja, valóban jön a független magyar film új korszaka?
Abszolút, és nagyon pozitív fejleménynek látom. Nehéz helyzetben én sem ülök be egy sötét sarokba az önmarcangolást és a sopánkodást választva, hanem a kilábalást és az inspirációt választom. Látszik, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Sokan vagyunk, akik dolgozni szeretnénk, érezzük magunkban az erőt, az elhatározást, hiszen filmet akarunk készíteni.
Ha a hagyományos úton nem megy, akkor más utat kell találni, ebből kivirágzott egy fantasztikus, független filmes társadalom.
Számos remek független film született, persze nagyon kevés pénzből, rengeteg kompromisszum árán, de elképesztő, hogy a helyzetet látva a filmes társadalom, az alkotóktól a színészekig bezárólag partnerekké váltak. Emiatt születhetnek sokkal kevesebb forrásból független filmek. De mindez nem azt jelenti, hogy ez a normális, mert rengeteg kompromisszummal, illetve alulfizetéssel jár együtt. Sőt vannak, akik az alkotás érdekében ingyen jönnek dolgozni, ebből is láthatjuk, hogy az elhivatottság mentén születnek remekbe szabott mozik.
Stalter Judit megjegyezte, hogy a szívesség nem kimeríthetetlen erőforrás. Mi lehet a hosszú távú megoldás, ha egyáltalán létezik?
Egyelőre nem látom a megoldást. Minden európai országnak, főleg a kisebbeknek csak akkor van filmipara és filmművészete, hogyha a mindenkori kormányzat is ezt szeretné, közpénzt szán rá. De abból nem látok kiutat, ha a kormányzat nem akarja, hogy azok is filmet készíthessenek, akik számukra nem kedvesek. Abból sem látok, hogy nem akarnak olyan filmeket, mint amilyeneket az alkotók valóban szeretnének leforgatni, és reflektálnak a magyar valóságra. Elzárhatják a csapokat, készíthetnek olyan filmeket, amilyeneket csak akarnak, hiszen óhatatlanul találnak majd rá tehetségtelen vagy tehetségesebb alkotókat.
Egyetlen kiutat látok, ha megváltozik a rendszer, és jön egy új grémium. Bízom benne, hogy akkor egy demokratikusabb és normalizálódott helyzet lesz.
A vicc az, hogy a Fidesz-éra alatt volt már ilyen időszak. A sokat szidott Andy Vajnát most mindenki visszasírja, mert nem lehetett megkérdőjelezni, hogy ő egy aránylag demokratikus rendszert állított fel, nem egyedül döntött a filmek sorsáról. Volt egy minőségi grémium, ők döntöttek a pályázatokról. Figyelembe vették, hogy szükség van közönségfilmre, ami szórakoztat, de kell művészfilm is, ami öregbíti a magyar filmművészet nemzetközi hírét. Andy egy sokkal átláthatóbb, nagyvonalúbb filmes kultúrát hozott létre, ami a halálával egy csapásra megszűnt.
Hány filmtervét utasították vissza?
Hetet.
Fog még pályázni?
Nem, hiszen mondvacsinált, annyira nevetséges indokokkal utasítják el a pályázatokat, hogy egyszerűen már szégyelltem magam, hogy próbálkozom. Minek próbálkozzam még többször?
Tudja, hogy miért van ilyen értelemben „tiltólistán”?
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!