Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Nézte a szekrényt, amit rövidesen elvisznek. Nem is szekrény volt, hanem szekrénysor. Nézte a kinyitható ajtót, ahol valaha az ingek lógtak, mert a kabátok és a ruhák helye az előszobában volt, a polcos ajtót, ami mögött régen élére hajtogatva feküdtek a fehérneműk, trikók, sőt a nadrágok is, amiért Pali mindig dühöngött, mert látszott a hajtáscsík, ő pedig, ha újra vasalta, akkor meg az volt a gond. Kiröhögnek a gyárban, hogy élt vasalsz a gatyámba, ordította Pali, de ő úgy nőtt fel, hogy élt kell vasalni.
Pali hajnalban kelt, hattól dolgozott, mindig délelőtt, majd fél háromra ért haza, megette, amit reggel főzött neki, mert ő is korán kelt emiatt, és onnantól döglött a kanapén. A kanapét már elvitték, igazából nem kellett senkinek, pedig csak kis részen kopott ki a bőr rajta, azt el tudta takarni egy díszpárnával, de kidobni nem akarta.
Érték volt, saját fizetéséből spórolta össze, modern, fekete. Lehet, hogy műbőr, de abból akkor az a jobb fajta, amit már nem gyártanak. Ő ötig dolgozott, hatra ért haza, előtte bevásárolt, szerencsére a lift mindig működött, sosem kellett a hetedikre gyalog felvinnie a szatyrokat. Ahogy a szerelem elmúlt, már gyűlölte Palit, ahogy döglött a kanapén, mindennap, mindig azzal a gonosz félmosollyal az arcán, amit legszívesebben megütött volna, de csak a szavai lettek egyre élesebbek, ahogy rákiabált: már megint csak itt döglesz? Pali meg csak vigyorgott, nézte a tévét és ő tudta, mindig tudta, már megint megcsalta, azon a délutánon is, a kanapén, az ő kanapéján. De soha nem tudta rajtakapni, mert kiszellőztetett lakás várta, és az áruló kanapé nem őrizte az illatokat. Csak az a mosoly és Pali szeme csillogása.
A kanapét elvitték a gyerekek, nem tudta, hova, neki mindig gyerekek maradnak, pedig már ötven körül járnak. Rendes gyerekek, gyakran telefonálnak, ő igazán nem terheli őket, bár betegeskedő, erről szokott velük beszélgetni, kár, hogy olyan türelmetlenek mindig. De amióta Bözsike meghalt a negyedikről, a többi lakó is kicserélődött a panelban, ő pedig elköltözött, nincs más öröme, csak az a heti telefon.
Nézte a szekrényt. Nagyon szép szekrény. Barna színű, fonott minta díszíti az ajtókat, az oldalán pedig csavart. Koloniál. Hogy irigyelték érte. Hétvégén gyakran összejöttek a házból, tíz emelet, emeletenként négy lakás, kialakultak a barátságok, jó is volt.
Kártyáztak, ettek, ittak, szólt a zene. Hogy ették a rántott párizsit, az volt a kedvenc, felfűzte hurkapálcikára, uborkával, krumplival, csepegtettek rá majonézt, én mondom, ilyet nem esznek ott, Nyugaton, kiabálta vörös fejjel mindig Bözsike férje, aki könnyen berúgott a konyaktól. Ezért is vették meg a szekrénysort hitelre, mert volt benne bárszekrény. Csodálatos bárszekrény, lehajtható ajtajú, mögötte üvegpolcokkal és tükörrel. Mielőtt jöttek a vendégek, Pali berakta az elemlámpát az üvegek mögé, ahogy lehajtották az ajtaját, mint Aladdin kincsei, úgy csillogtak a poharak, egy-egy ékszer volt mindegyik, előtte ő hosszan fényesítette, attól.
Ez az én ékszeres ládikám, dicsekedett mindig Pali, rámutatva a Cézár konyakra és a ginre, mit kértek, van itt minden, még Unikum is. Irigyelték, hadd irigyeljék, nekik volt ilyen először, a vendégek azt hitték, belső világítása is van, nem látszott az elemlámpa. Csak a csillogás, mint egy ékszerboltban. Évek óta nem járt a lakásban, anyukám, elég neked egy kisebb is, mondták a gyerekek Pali halála után, ezt meg kiadjuk bebútorozva, jól jön az a pénz, de aztán nem kisebb lakás lett, hanem egy öregotthon, kétszemélyes szoba közös fürdővel, és most kérte, ha már eladják a lakást, megnézné még egyszer.
Még a tapétát is megtartották, simította meg a falat. A konyhaszék új volt, nem az övé, csak ült rajta, várta, hogy jöjjön érte a fia, mert a lánya hozta ki az otthonból, igaz, azt mondta, micsoda butaság elbúcsúzni a régi lakástól, de mégis kihozta. Nézte a szekrényt, félt hozzáérni, mintha titkokat őrizne, aztán lassan felállt, és óvatosan lehajtotta a bárszekrény ajtaját. Pali kincsesládája már nem csillogott, egy törött üvegpolc volt csak középen, meg egy színes feliratos bögre, nem világította meg fény, nem volt ott más, csak por és az az ízléstelen, bumfordi bögre. A bögrében pedig egy boríték, az a kicsi fajta, ami fele a levelezőlapnak, megsárgulva, le sem volt ragasztva, nagy betűkkel ráírt szöveggel, biztos a bérlő írta, gondolta.
A táskájából elővette a másik szemüvegét, és kihajtogatta a borítékot.
A kanapéban találtuk, olvasta. Egy fülbevalót tartott a kezében, az bezzeg csillogott, ahogy a fény felé tartotta, ócska bizsu volt, de emlékezett, Bözsike mennyire szerette, hosszú, sötétbarna hajából kontyot csináltatott, hogy mindenki lássa a fülében. Úgy csillogott az a fél pár fülbevaló, mint valaha Pali szeme. Akkor már ezt is tudom, gondolta. Kisétált a szemétledobóhoz, és bepottyantotta az ékszert, majd csak állt az erkélyajtóban addig, nézve a távolba, a régi panelházakra, amíg a fia érte nem jött.
Ian Tyas / Getty Images Hungary)
Michael Ochs Archives / Getty Images Hungary)
Shepard Sherbell / Getty Images Hungary)
Bettmann / Getty Images Hungary)
Pool ELBAZ/MANAUD / Getty Images Hungary)
Bettmann / Getty Images Hungary)
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/multkep/2026/03/08/ekszerek-gyemant-dragako-ekszeresz-kiegeszitok-zafir/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!