Hogy hány éves a kapitány, annak megfejtését hagyjuk a rejtvénykedvelőkre. Ami biztos, hogy hajója, az A38 immár húsz esztendeje a budapesti kulturális élet egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb helyszíne, ahol egész évben zajlanak az események.
Repüljünk – illetve evezzünk – vissza az időben húsz évet, és nézzük meg, hogyan is indult útjára ez a nagyszerű kezdeményezés. Az indulást természetesen képletesen értjük, hiszen állóhajóról van szó.

Budapesten a Petőfi híd budai hídfőjének közelében található, koncert- és vendéglátóhelynek otthont adó hajó 1968-ban a kijevi Lenin Hajógyárban készült. Eredeti neve Tripolje, eredeti funkciója önjáró kőszállító uszály volt.
A 85 méter hosszú hajó felújítása 2002-ben kezdődött el. A teljes külső-belső átalakítást Révkomáromban és Újpesten végezték el. A másfél évig tartó átépítést követően vontatták jelenlegi helyére. A Petőfi híd budai felén akkoriban igazi szórakoztatónegyed működött, 2003-ban még itt volt a Zöld Pardon és a Rió is.
A hajó Artemovszk 38 néven 2003. április 30-án nyílt meg a nagyközönség előtt. Az A38 Hajó vezetője a kezdetektől fogva Bognár Attila.
A koncertteremben – ami a hajó gyomrában található, teljesen hangszigetelve és a legmodernebb hangtechnikával felszerelve – aznap este Maceo Parker amerikai szaxofonos lépett fel.
A hajó 2003 óta az élő- és elektronikus zene fellegvára lett. A hazai előadók közül szinte mindenki fellépett itt a fiatalabb korosztályból, de Bende Zsuzsanna, az A38 vezető programszervezője és csapata számtalan külföldi zenészt és együttest is elhozott nekünk, közülük sokan visszajárnak ide – és nem mellékesen az A38 és Budapest jó hírét is viszik magukkal a világba.
A legkülönfélébb zenei stílusú előadók és egyéb művészeti ágak képviselői nemcsak a 750 fő befogadására alkalmas koncertteremben, de a tetőteraszon, az orrbárban és a kiállítóteremben is közönség elé lépnek az évi – hozzávetőlegesen – 1000 program valamelyikén. Emellett televíziós produkciók is készülnek az A38-on. A hajó 2010-ben új úszóművel bővült, ebben található az említett kiállítóterem – egy szinten a Dunával.
A 20. évfordulót egy – már javában zajló – koncertsorozattal teszik emlékezetessé.
A jubileumi rendezvényekről az A38 Hajó honlapján találnak részletes információkat.
Most három kiváló magyar előadó fellépését ajánljuk, április végén lépnek az A38 színpadjára.
30Y
2023. április 27., csütörtök 20:00, Koncertterem
A 2000-ben Pécsen alakult 30Y az egyik legnépszerűbb hazai koncertzenekar, évente mintegy hetvenszer lépnek színpadra. Az A38 Hajón sem ez lesz az első fellépésük. A Beck testvérek és zenésztársaik a fennállásuk alatt idáig 11 nagylemezt jelentettek meg, emellett tucatnyi online terjesztett hanganyagot adtak ki, és láthattuk több mint 20 videóklipjüket.
Sétahajó lágyan ring a Dunán. Száz hullám taraján, csillan a parti fény
– énekelte annak idején Hollós Ilona táncdalénekesnő. Egyrészt az A38 nem sétahajó, másrészt nem […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/popkult/2023/04/26/zene-kultura-a38-hajo-petofi-hid-30y-europa-kiado-sena-/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!