Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Én nem vagyok rasszista, de…
Ugye ismerjük ezt a mondatot? Ennek a szöges ellentétét vitte filmre Császi Ádám a Háromezer számozott darab című filmmel, ami egy mondatra egyszerűsítve úgy is hangozhatna, hogy:
Ugye látjátok, mennyire nyitott és elfogadó vagyok? Ugye?!
Napok teltek el azóta, hogy megnéztem a filmet. A vetítésre úgy mentem el, hogy direkt nem néztem meg a trailert, és próbáltam a lehető legkevesebbet utánaolvasni, így rendesen a székhez tapadtam, és az államat szedegettem fel a földről a stáblista végére. Nagyon örülök, hogy láttam ezt a Háromezer számozott darabot, és szeretném, ha mindenki elmenne moziba, és megnézné, méghozzá két okból. Na jó, legyen inkább három.
Először is, szuper lenne anyagilag támogatni ezt a produkciót, ezzel is jelezve, hogy a magyar közönségnek igénye van hasonló alkotásokra. Másodszor azért, mert beteg jó a látvány, és megérdemli, hogy nagyvásznon nézzék. Harmadszor pedig azért, mert bár nem tökéletes a film, és ezer százalék, hogy sokaknak nem fog tetszeni, de ha valami, akkor a Háromezer számozott darab tényleg párbeszédre készteti a nézőket.
És hogy miért? Mert első látásra ez a film a cigányságról szól, viszont valójában minden másról is. Egy olyan világot mutat be, ahol jó üzlet társadalmilag érzékenynek mutatni magunkat, mert bőven elég, hogy a felszínen törődünk másokkal, miközben csak saját pozitív megítélésünknek, anyagi vagy szakmai előrelépésünknek ágyazunk meg.
Egy termet látunk; talicska, mellette balettrúd, előtte egy fiú kötött pulcsiban, focis nadrágban és sportcipőben gyakorol. Majd belenéz a kamerába, és megszólítja a nézőt.
Cigánysimogató, traumakereskedelem
A történet szerint egy nem roma színházi rendező (Horváth Kristóf) öt nehéz sorsú fiatal roma (Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Oláh Edmond, Varga Norbert, Pászik Cristopher) életéről készít előadást. A színdarab a velük történt valós eseményekből épül fel – családon belüli erőszak, nemi erőszak, megélhetési bűnözés és egyéb iszonyatos trauma.
Majd az előadást egy német színházigazgató (Wieland Speck) meghívja egy neves berlini fesztiválra, így a csapat felkerekedik, hogy nemzetközi közönség előtt is bemutassa azt, ami nekik a valóságot jelenti, a fesztiválnak, a rendezőnek, a nézőknek pedig önigazolást saját jóemberségükre, amiért foglalkoznak a témával.
A film formanyelve hihetetlenül izgalmas. Mintha egy átlátszó műanyag papírra rajzolták volna a valóságot, egy másikra ennek az abszurd mását, egy harmadikra pedig mindennek a szürreális stílusban felfestett asszociációját, majd egymásra rakták volna ezeket a képeket.
De nem csak a történet játszik a valós és fikciós jelenetek összemosásával. A filmet mint eszközt alakították mondanivalójukhoz, így technikailag elképesztően kreatív képekkel, kameramozgással, vágással, hangokkal, fényekkel és zenékkel kísérik a dramaturgiát.
Külön érdekessé teszi a filmet, hogy nem a semmiből született. Ugyanis a film főszereplői és Császi Ádám (<a href="//index.hu/video/2014/03/21/viharsarok/" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
