2026. április 19., vasárnapMa Emma napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 363,00 Ft | USD: 308,00 Ft | CHF: 394,00 Ft
2026.04.19. Emma Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 363,00 Ft | USD: 308,00 Ft | CHF: 394,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Földi pokolban élt a Kossuth-díjas színész, ahol mindennapos volt a kegyetlen verés

Földi pokolban élt a Kossuth-díjas színész, ahol mindennapos volt a kegyetlen verés

„Mosolygok, de mindig kemény ember voltam, aki a munkájából él. Eddig legalábbis így volt” – kezdi mindjárt a Nem kell annyi Pábijubi című kötet elején Szombathy Gyula. – Természetessé vált, hogy bizonyos dolgokban segítséget kell kapnom. De nem tudom feldolgozni. (…) Ez teljesen új érzés. Soha nem voltam terhére senkinek. Sose kellett azért könyörögnöm, hogy dolgozhassak, és mindent elő tudtam teremteni, amit elképzeltem. Ez összeomlott.”

Szombathy Gyula őszintén leírja betegségével, az állapotával kapcsolatos nehézségeket, de nem véletlenül ismertük őt meg mosolygósan: az életének, a személyiségének szerves része a humor, az önkritika és az önirónia, így minden szomorkásabb történet is kap valamit a rá jellemző, szívből jövő életörömből.

Verés otthon és az intézetben

A történet az ősökkel kezdődik, megismerjük a szülőket, nagyszülőket, és valamennyire a kort is, amiben éltek. Szombathy Gyuláról azt eddig is lehetett tudni, hogy gyerekkorába egy ideig intézetben nevelkedett, de igazán szívszorító olvasni, hogy kisgyerekként mennyi verést kapott már otthon is. „Kiszolgáltatottnak lenni és elszenvedni a fájdalmat és a megaláztatást. Iszonyatos érzés.” Az édesanyja nem védte meg, de elkezdett vele színházba járni, ami Szombathy Gyula mentsvára lett.

Amikor ötödikes korában intézetbe adták, az apja csak annyit mondott neki, hogy: „rád fér!”

A verések aztán csak intézetben teljesedtek ki igazán. Egészen döbbenetes olvasni, hogy a nevelők nem fogták vissza magukat, és kegyetlenül összeverték őket a semmiért ebben a földi pokolban. „Ha állami gondozott vagy, csak rossz gyerek lehetsz.” Aztán, amikor hazavitték, már nem szeretett haza sem menni. Milyen lehetett ez, hogy inkább az intézet! Ezeket az éveket nem lehet elfelejteni, lám egy ilyen könyvben is bőséggel ír róla Szombathy Gyula, és megértéssel beszél az apjáról, akinek a generációját tönkretette a háború, sőt azt írja, szeretettel gondol rá.

Tánc az életért

És az intézetnek volt egy óriási hozadéka: ott tanult meg táncolni, mert voltak táncestek – innen jön a kötet címe is.

Eljöttek a leányintézetekből a partnerek és elérhetővé váltak a női derekak. Aki nem tudott táncolni, hoppon maradt. Esténként a hálóteremben egymással gyakoroltunk. Páronként összekapaszkodtunk, a rádióból pedig hallgattuk Glenn Millert, meg a magyar slágereket. Három aranyásó ment a hegyek között… Táncoltunk… egyet-kettőt, mellette kiabáltuk az ütemeket. Pá, pá, jubi, jubi, jubi, jubi… Amikor eljött a takarodó ideje, bejött a nevelő és elordította magát: »na hülye gyerekek, a pábijubinak vége«! De nem volt igaza. A pábijubinak soha nincs vége.

[…]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/03/10/szombathy-gyula-nem-kell-annyi-pabijubi-konyv-gellert-gabor/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Lehet, hogy érdekel...

Rókabérc – újra megjelent a magyar krimilegenda

Idézzük fel, hogy míg az ember korábban, mondjuk, Csaba László Szindbád-nyomozásait falta, addig beért a célegyenesbe …